Víztükör, 2000 (11. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 6. szám
A XXI. SZAZAD ARVIZVEDELMI FEJLESZTÉSEI Elkészült a XXI. század árvízvédelmi fejlesztéseinek megalapozását szolgáló kutatási program. Napjainkban a Föld összes lakosságának mintegy 10 %-át veszélyeztetik rendszeresen az árvizek. Magyarország a területének több mint 20 %-át kitevő folyóvölgyi, és a 10 %-át megközelítő kisvízfolyások menti árterületével a jelentős árvízi gondokkal küszködő országok közé tartozik. Közismert, hogy az árvíz társadalmi jelentőségét elsődlegesen az szabja meg, hogy milyen szerepet játszik a gazdálkodásban. Hatásainak mértéke az árhullám viselkedésétől és a folyóvölgy adottságaitól függ, veszélyességének és hasznosságának arányát pedig az ártér használatának módja, a gazdálkodás rendje határozza meg. Az ókori társadalmak a víz-szabályozásokat államilag szervezték, és megteremtették az árvizek hasznosulásának feltét-eleit, területhasználatokkal korlátozták veszélyességét. Ahogyan növekedett a népesség és fejlődtek a termelőerők, úgy változtak a folyók és az árterek hasznosításának céljai és mód-szerei is. A gazdálkodás technológiai alapú fejlődésével az árvíz az ipari jellegű társadalmak számára veszélyes természeti jelenséggé lett. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának adatai szerint az Európa területét érhető természeti katasztrófák között a legpusztítóbbakat a víz okozza: 1987 és 1996 között 100 jelentős árvíz pusztított földrészünkön, melyeknek 3.878 halálos áldozata volt, az anyagi kár pedig meghaladta a 88 milliárd USA dollárt. Ugyanakkor Magyarországon, a töltésezett körülmények között, az árvízvédelmi művekkel határolt folyómedrekben és hullámtereken levonuló árvizet nem tekinthetjük természeti katasztrófának, még akkor sem, ha újabb és újabb szélsőséges paraméterű árhullámok fordulnak elő. Az árvizek előfordulása a magyarországi folyókon nem rendkívüli esemény - ez a folyók vízjárásának természetes sajátossága. Árvízkatasztrófának a töltésezett folyókon az tekinthető, ha a folyó átszakítja az árvízvédelmi töltéseket, elönti a mentesített árteret. Az idézett árvízi események mellett ki kell emelni a hazai árvízvédelem eredményességét: a hazai folyókat övező árvízvédelmi gátak csaknem két évtizede sértetlenül állnak ellen az árhullámoknak; a töltésezett folyókon levonuló árvizek Magyarországon évtizedek óta nem követeltek emberáldozatokat. És ez nem szerencse, nem a véletlen műve - tudatos, tervszerű fejlesztő és szervező munka eredménye. Egy-egy jelentősebb árvízi esemény mindig fontos alapot jelentett, indítékot szolgáltatott az árvízvédelem fejlesztéséhez, így volt ez már az elmúlt évszázadban, amikor pl. a Tisza szabályozás megkezdését az 1816., 1830. és 1845. évi árvizek indították el, majd pedig az 1855., 1867-68., 1879-, 1881., 1888. évi - rendre katasztrofálisnak tekinthető - árvizek adtak egy-egy lökést a fejlesztések folytatásához, kiteljesítéséhez. Ebben a században egy-egy ilyen fejlesztési szakaszt jelentettek a Tisza- és a Duna-völgy jelentősebb árvizei: az 1919. 1925., 1932., 1939., 1940-41., 1954., 1956., 1965., 1966. és 1970. éviek. Az 1966., 1970., 1974., 1980., 1981. és 1995. évi Körös-völgyi árvizek a védelmi rendszer új fejlesztési stratégiájának kidolgozását és megvalósítását - az árvízi szükségtározók alkalmazását - váltották ki. Új fejlesztési szakaszt kell, hogy jelentsenek az 1998. novemberi, az 1999. március-áprilisi, valamint a 2000. áprilisi Tisza-völgyi árvizek is. Az 1965. évi dunai, majd az 1970. évi tiszai nagy árvizek tapasztalatai alapján az Országos Vízügyi Hivatal az árvízmentesítés és az árvízvédekezés módszereinek és eszközeinek fejlesztésére 1972-ben megindította a B.200. jelű ágazati kutatás-fejlesztési célprogramot. A célprogram végrehajtása érdekében azzal a feladattal bízták meg a VITUKI-t, hogy átfogó vizsgálat-sorozat keretében foglalkozzon az árvizeket kiváltó időjárási helyzetekkel, a felszíni összegyülekezést befolyásoló tényezőkkel, a folyómedrek és hullámterek 8
