Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 4. szám
Okleveles mérnökként végeztem vizes szakon 1961-ben. A diplomtervem egy pécsváradi patak szabályozása volt. Megvédése probléma nélkül sikerült." Az első állásajánlat... Az egyetemi tanulmányok befejezése után megkapta első állásajánlatát. Igen. Az egyetemi évek után munkahelyet kellett keresni. Kecsegtető ajánlatokat kaptam Szarvasról. Döntésemben az is segített, hogy a jövendőbelim - aki később a feleségem lett - békésszentandrási lány volt. О szintén szakmabeli. 1961-től 1962-ig Szarvason dolgoztam. Az Állami Gazdaságnak volt egy vízépítési tervező csoportja, ahol tervezési munkát végeztem. Elsősorban öntöző berendezéseket, halastavakat terveztünk Békés és Csongrád megyében. Az ÖKI-vel (Öntözési Kutató Intézet) is kapcsolatban voltunk, melynek szép kutatási eredményei és nagy hagyományai vannak a jelenlegi mezőgazdasági vízgazdálkodásban. ... és a második. Szeretett Szarvason lenni, mégis másként döntött. Szarvason a beígért szolgálati lakást nem adták meg. Időközben kedvező állásajánlattal kerestek meg az akkor még Gyulai Vízügyi Igazgatóságtól. így kerültem 1962 július 1-én ide, s tova 37 éve a vízügyi igazgatósághoz nejemmel együtt, aki technikus. "Nagyon kedves, nagyon kellemes emlék maradt számomra - amikor a nyugdíjazásomkor itt búcsúztattak a nagyteremben - és megjegyeztem, hogy bárcsak mindenhol manapság is úgy történhetne egyegy új munkatárs fogadása, hogy elő van készítve az íróasztal, az a hely, ahová engem is vártak annak idején a kollégák. Zömében még gyerekkori ismerőseim voltak, akik e szavakkal fogadtak: Itt a helyed!" Az öt főből álló vízrendezési csoporthoz kerültem beosztott mérnökként és a csoportvezető a későbbi igazgatóm, Takács Lajos az osztályvezetőnk pedig Ambrus Lajos főmérnök volt. (Már régen nyugdíjas) aki az OVF-ben is dolgozott. Szakmailag különösen sokat lehetett tőle tanulni. Nagyon jól képzett ember volt. Szeretett fiatalokkal a szabadban dolgozni, mindig "oltotta" az agyunkat. Első találkozás az árvízzel És az igazi mélyvíz meddig váratott magára ? Még fiatal mérnök voltam 1966-ban, amikor nagy árvíz volt a Fehér-Körösön. Romániában, Kisjenő alatt kiszakadt a jobb parti töltés és elöntötte a Fehér és Fekete-Körös közötti területet. Ez a védvonal az ötös számú árvízvédelmi szakasz volt - de a helyiek egyszerűen csak Fehér- és Fekete-Körös deltájának hívták, s én voltam a szakaszvédelem-vezető. Árvízzel akkor találkoztam élesben először. Mindjárt meg is "mártóztam" benne, mert a Romániából betört és a Fehér-Körösből kiömlött víz visszavezetését a Fekete-Körösbe kellett elvégezni. Ezért helyen is át kellett vágni a Fekete-Körös bal parti védtöltését. Az újabb árhullámokat "pátria" lemezes elzáróval védtük ki. A vízleeresztés közben több árhullám is levonult és a folyamatokat újra meg újra el kellett végezni. Játszott velünk a víz de, sok-sok védekezési tapasztalatot is adott. Emberileg is nagyon megrázó volt ez az élmény. Gazdag tanyavilág volt a deltában - így hívják erre mifelénk ezt - amelyek szinte kártyavárként dőltek, roppantak össze az árvíz következtében. A macska, a kutya és a tyúkok, meg a róka együtt, reménykedve gubbasztottak fönn a fán, s kivételesen most nem bántották egymást. Mérhetetlen szomorúság fogott el, ahogy sírtak az emberek. Sajnos pályafutásom során többször is volt ilyenben részem. Egy kis intermezzo Azt hinné az ember, hogy innen már sima az út az érvényesüléshez. Később elvittek katonának, mert a mi korosztályunkat nem hívták be az '56-os események miatt. Ezekben az években már nyaranta sem volt az egyetemistáknak "katonásdi", s így meglett emberként 28 éves koromban kellett bevonulnom. Fiatal házas voltam, s a gyerekünk már betöltötte a két évet, bevonultam és három hónapig haza sem engedtek. Az első kitüntetés. A nagy kihívások kora Aztán visszatért az igazgatóságra, régi, megszokott munkahelyére. Nem így történt. Mikor leszereltem ott kellett hagyni a nagyon jól bejáratott belvizes "beosztotti" helyet, melyben már öt éve dolgoztam. Az történt ugyanis, hogy 1966 szeptemberében áthelyeztek vízgazdálkodás-fejlesztési csoportvezetőnek. Vízrajzzal, hidrológiával, vízkészlet-gazdálkodás alapjaival kezdtük foglalkozni. Ebben a beosztásban dolgoztam 1-1,5 évig és ekkor sok elismerést kaptunk, kaptam. Az első ilyen kitüntetésem a pályám során ide kötődik. Semmiből sikerült a vízkészlet-gazdálkodási, a vízrajzi csoportot létrehozni, melyek most mind önálló csoportjai a vízügyi igazgatóságnak. Abban az időben a pincéből kellett összeszedni a régi kalligrafikus írással készített vízállás naplókat, melyeket közel száz éven a gátőrök és a vízmesterek jegyeztek fel. Lényeg az, hogy így kezdtük a vízkészletgazdálkodás alapjait. A saját kezünkkel építettük fel a műszerkerteket. Máig is emlékezetesek az ennek során rendezett szalonnasütések, az anekdotázások, a gát- és csatornaőrökkel folytatott szakmai viták. 1968-ban személyi változások közben megüresedett a vízrendezési osztályvezetői munkakör. Annak ellenére, hogy 15-20 évvel idősebb mérnökök voltak nálam a csoportvezetők, engem bíztak meg az osztály vezetésével. Ez mindössze harminc éves koromban történt és nagy kihívásnak éreztem. Az árvízvédelmi, a folyószabályozási, a vízrendezési, a magasépítési csoport és a társulati csoport tartozott az osztályhoz. Több mint huszonötén voltunk, de maga a feladat, a "krémjét" jelentette a vízügyi igazgatósági tevékenységnek. Árvíz, 1970. Meddig volt ezen a területen ? Ezen a területen dolgoztam 1968 és 1972 között. Közben 1970-ben volt egy több hónapig tartó Tiszavölgyi árvíz, de rendkívüli árvízi helyzet alakult ki a Körösökön is. Igen nagy erőket kellett mozgósítani a védekezésre. Akkor a Körösök töltése keresztmetszeti és magassági értelemben a jelenleginél gyengébbek voltak. Az 1960-as végén mintegy 8%-a volt csak kiépítve a körösi 341 km-es védvonal hossznak megfelelő magassági és keresztmetszeti méretre. A két 7
