Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 4. szám
Emléktábla-avatás a Tiszaháton Az 1998. évi novemberi rendkívüli árvízhelyzetre emlékezve a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a helyi önkormányzatok június 21-én Tiszab ecsen és Tiszacsécsén emléktáblát avattak. Mindkét tiszaháti településen nagy szeretettel fogadták a vízügyi szolgálat képviselőit, köztük Dr. Hajós Béla, a KHVM helyettes államtitkárát és Dr. Varga Miklóst, az OVF főigazgatóját. A települések református templomainak falán elhelyezett emléktáblákat Dr. Hajós Béla helyettes államtitkár leplezte le, akit ismerősként üdvözölhettek a falvak lakói hiszen azon az emlékezetes novemberi éjszakán a helyszínen irányította a védekezési munkákat. A helyi református lelkészek mindkét településen megáldották az emléktáblákat. Az ünnepséget a falu kisiskolásainak műsora színesítette. Az emléktáblák - Sebestyén Sándor nyíregyházi szobrászművész kisplasztikái - hangsúlyozva az emberi összefogás erejét, hűen érzékeltetik az árvízi veszélyhelyzetet és harmonikusan illeszkednek a műemléki környezetbe. A lakosság és a térség polgármesterei elismeréssel szóltak a gáterősítési munkálatok megkezdéséről, bízva abban, hogy az 1998. novemberihez hasonló katasztrófahelyzet nem következik be. Kertészné Komlóssy Anikó Emléktábla avatás Tiszacsécsén Emléktábla avatás Tiszabecsen Életutak Pálinkás Lajos nyugalmazott műszaki igazgatóhelyettes főmérnök nyilatkozott lapunknak szakmai pályafutásáról, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságon töltött közel négy évtizedről. "1938-ban születtem szüleim egyetlen gyermekeként Gyulán. Mikor az általános iskolát befejeztem, akkor a továbbtanulást illetően nagy dilemma előtt álltunk, hisz szegények voltunk. Az apám kubikus volt, az anyám pedig gazdagabb házakhoz járt takarítani. Volt egy tanító úr, - sajnos már nem él - aki eljött egyszer hozzánk és azt mondta anyámnak: "Tovább kéne taníttatni ezt a fiút." Akkortájt indult Békéscsabán a vízmű-építési technikum." " 1952-ben " beiskoláztak". Igaz, egy kis formai felvételit tenni kellett, de négy év elteltével - kimagaslóan jó eredménnyel - vízműépítőtechnikus lettem. Nagyon megszerettem ezt a szakmát. Még a középiskolában kapacitáltak, hogy pályázzak egyetemre, de a szüleim anyagi helyzete ezt nagyon kétségessé tette. Végül is szerencsémre ők úgy döntöttek, hogy próbáljam meg. 1956-ban, egy júliusi napon volt a felvételi az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Általános Mérnöki Karára. Felvettek. így kerültem Budapestre és az 56-os októberi eseményeket mint "gólya" éltem át. Ott voltam azon a felvonuláson, amelyet a Műegyetem kertjétől a Duna parton végig a Parlamentig tettünk meg" "A szakma szeretete talán abból is táplálkozik, hogy mikor még a technikumba jártam, akkor nyaranta - család anyagi helyzete is indokolta ezt - dolgozni is kellett. Azokban az években édesapám Gyulai Vízügyi Igazgatóságon dolgozott mint kubikus brigádvezető. A nyári szünetek ideje alatt a gyulai szakaszmérnökségen a vízmestereknek segítettem szintezni, illetve a technikumi évek végén egész nyáron külső geodéziai munkákat végeztem. Szerettem a szabad természetben dolgozni - nem kellett az irodában ülni - tetszett ez a munka. Csatornák, belvíz csatornák felvétele, megtervezése és kitűzése volt a tevékenységem. Igyekeztem elvégezni pontosan a feladatokat." 6
