Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 3. szám
ARANYASZOK 2. RÉSZ ( Dunántúli aranyász) Egy aranyász, egy mosógép és tíz gyerek "...Mindig én mostam a legtöbb aranyat... Sok volt a gyerek, nagy a család, kellett... Nekem többet, sokkal többet kellett dolgoznom, mint másnak..." Góger Béla " Annak, aki igaz szemmel lát minden kavics aranykavics..." Dsida Jenő Csaknem a falu végén, egy apró, eléggé elhanyagolt házacskában él Góger Béla aranyász. 1906 február 12-én született. ( Azóta már elköltözött a túlvilági aranyászöntésekre ő is, mint olyan sokan az ácsi aranyászok közül.) 1980-ban hetvennégy éves volt az öreg aranyász. Ő volt az, aki ( a már szintén elhunyt) Szakolczai Antallal kileste a győri ékszerészeknek, aranyművesnek, Rozmann ( vagy Groszmann ) Kálmánnak titkát és így sok ácsi munkanélküli fiatalember neki köszönhette a fáradtságos munkával megszolgált, de a napszámosokénál lényegesen nagyobb kenyeret. Egyedül dolgozott népes családjára és -becsületére legyen mondva- nem a kocsmába hordta a keresményét, hanem tíz, örökké éhes gyereket nevelt fel belőle. Ugyan ki vállalkozna erre a mai világban, amikor már három gyerek is soknak számít ? Szegény és szerény, halkszavú ember volt mindig, öreg korára is beérte majdnem a semmivel. Amolyan falusi ezermester hírében állt. Már akkor értett a traktorhoz, cséplőgéphez és minden más masinához is, amikor a legtöbb ember ezeket nem is ismerte. Péntek Imre bácsi, ácsi nagygazda mindig szívesen dolgoztatott a nyílt eszű, ügyes kezű emberrel, ezért a legnagyobb munkák idején napszámosként alkalmazta. Ha a megszokott helyen elfogyott keze alól a munka, már ment is le a Dunára. Ugyan mi mást is tehetett volna a nagy gazdasági válság idején, ha sem a szülei, sem az ősei nem hagytak rá földet, birtokot? Az ő birtoka a gyakran vízzel borított dunai föveny volt, bár azt rá soha nem telekkönyvezték. A homokból teremtett kenyeret, ruhát, tüzelőt a népes családnak. A nehéz évtizedek, az embertelen munka, az élettel és az életért vívott küzdelem meggömyeztették. Beszélgetésünk idején már erősen nagyot hallott, agyér-elmeszesedése volt. Kérdéseimre legtöbbször csak azt válaszolta szelíd, csendes szóval:- Már nem emlékszem, fiam...Nagyon régen volt már, kedves fiam, ...De azt még tudom fiam, hogy én mostam az ácsiak közül a legtöbb aranyat. Szerencsére gyerekei és unokái is kérdezgették, velem együtt próbálták felfrissíteni a gyengülő emlékezetet.- Tizennégy évig jártam le a Dunára, mostam az aranyat, ha az időjárás megengedte. Mindig gyalog jártam. Biciklire nem tellett. Pedig jónéhány kilométerre van innét a Duna. Én nem szórakozni, horgászni jártam oda., hanem egész nap lapátolni, nehéz nedves fövenyt és vizet a mosópadra.- Emlékszik e arra Béla bácsi, hogy kitől tanulta az aranyász mesterséget ? Mosoly derül a ráncokkal barázdált öreg arcra.- Rozmann Kálmán győri ékszerészt és aranyművest lestük ki, amikor aranyat mosott az ácsi parton. Nem akarta nekünk elárulni a tudományát, pedig látta, milyen éhenkórászok vagyunk. Volt egy kunyhója, abban aludt. Amit lehetett kilestünk és magunk is neki láttunk aranyat mosni. Rozmann , látva nagy igyekezetünket, végül elárulta a mesterség titkait. Megmutatta mit, hogyan kell csinálni. Nagyon szigorú volt.- Ne így, emberek!- korholt egy-egy rossz mozdulatnál- így több kárt csinálnak, mint hasznot.- Mossák át alaposabban azt a fövenyt! Ne öntsék hirtelen a vizet, nem a szomszéd házát oltják! Ne állítsák olyan meredekre a mosópadot, ha azt akarják, hogy maradjon is rajta valami. Ha már egyszer aranymosásra adták a fejüket, ne dolgozzanak hiába.- Mennyi aranyat sikerült mosni egy nap alatt, Béla bácsi ?- Tudja, az sok mindentől függött. Aki csak nyolc órát dolgozott, az kevesebbet mosott. Az is sokat számított hogy milyen volt a föveny. Ha jó helyet találtam (ahol 130-140 szem volt egy aranynéző lapáton,) ott többet. Egy köbméter kavicsból néha csak fél, máskor két gramm aranyat is kimostam. Volt olyan nap, amikor öt köbméter kavicsot mostam át, mert nagyon kellett a pénz a családnak- Azt hallottam, hogy csinált egy igen jó aranymosó gépet is ?- Nem egyet, kettőt csináltam, édes fiam. Az egyik kinn maradt a Duna parton, de a másik itt van valahol az udvarban. Nézd csak meg. Ott van a lomok között, ami megmaradt belőle. Sok arany ment át rajtuk Sok bizony. Ma már csak ócskavas halmaznak tűnik az a 16
