Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 3. szám
hasznos fejlődésnek okozója első helyen a vízminőség védelmének és a vízgazdálkodásnak nélkülözhetetlen egysége, ami szakképzési téren töretlenül fejlődik. A vízügyi verseny nem szondázta a résztvevők informatikai (számítógép alkalmazási) felkészültségét, mert itt csak a gyakorlati próbatételnek van minősítő értelme. Erre nem ad módot a verseny rövid időtartama. Szerencsésen tapasztalható, hogy a résztvevők ezirányú tájékozottsága figyelemre méltó. Ide kapcsolható a | számítógépi ábrázolásban való jártasság követelménye, amihez mód felett szükséges a rajzolvasási készség kialakítása. Ezt nem szondázza napjaink verseny-döntője. Megjegyzéseim elsősorban a világbanki rendszerben működő szakiskolákat érintik, amelyekben a szakirányú szemléletformálást | tűzik célul, a valódi szakképzést háttérbe | állítva. Nagyon remélem, hogy hazánknak a jelentős szakképzési eredményességét fenntartják a vízügyi irányzatú középiskolák, még a "világbankiak" is, mert ennek van értelme, technikus-képzési célkitűzést szem előtt tartva. Ezt a törekvést a sok éve működő vízügyi szakközépiskolák nagyobbára teljesítik. Kétségtelen, hogy a technikusok "piacán" a kereslet csökkent az utolsó 10 évben, ami több helyen megrendítette a szakközépiskolai képzés fenntartói készségét az önkormányzatokban. Ma a kereslet túlnyomó részben a települési vízgazdálkodás, valamint a vízminőség védelem terén nyilvánul meg, érdemleges piaci tényezőként. Számolni lehet azzal, hogy a vízépítés is hamarosan jelentős igénylővé válik. Fontos szakmai stratégiai elvként célszerű kitűzni: nem szabad elveszíteni a fejlett iskolákat, mert azoknak az újból szervezése minimum 8 évet igényel. Törekedni kell arra, hogy az eredményes vízi technikus képzés legyen képes tovább fejlődni a következő lépésekkel:- a jól képzett szaktanári testületek frissüljenek korban és szaktudásban,- az igen értékes szakfelszerelés kellően gyarapodjék,- a szakmai tankönyvek újuljanak meg,- a célirányos technikus továbbképzés alakuljon ki. Dr. Wisnovszky Iván ny. főtanácsos Környezetvédelmi-vízügyi oktatás módszertani bemutatóval egybekötött szakmai konferencia Szegeden A szegedi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola vízügyi munkaközössége, környezetvédelmet és vízügyes szaktantárgyakat tanító tanárok és tanulók részére 1999 április 8-9-én szakmai konferenciát szervezett. A rendezvényre meghívtuk az országban azonos képzést folytató oktatási intézmények tanárait, tanulóit, valamint a szakmai főhatóságok és a szegedi vízügyi gazdálkodó szervezetek képviselőit. A szakmai bemutatóval is összekapcsolt konferencia költségeit, a Csongrád Megyei Közoktatási Alapítványtól elnyert pályázati támogatásából fedeztük. A rendezvény céljait a következők szerint határoztuk meg:- az intézményünkben a szakmai oktatás területén használt és alkalmazott műszerek bemutatása, megismertetése;- az oktatás területén szerzett tapasztalataink megosztása a kollégákkal és új ötletek, információk gyűjtése. A bemutatott eszközöket szakképzési hozzájárulásból és pályázati támogatásokból vásároltuk. Megnyugtató volt számunkra, hogy szakmai bemutatónkat azok a gazdálkodó szervezetek is megtekintették, akik támogatásukkal hozzájárultak szakmai oktatásunk technikai színvonalának emelkedéséhez, ezzel is elősegítve a tananyag könnyebb megértését a gyakorlati foglalkozások alkalmával. A környezetvédelem, mint önálló tartárgy, a középiskolákban még nem rendelkezik nagy hagyományokkal, ellentétben a több évtizedes tradíciókkal rendelkező vízügyi képzéssel. E két szakmai terület szerves egysége jött létre több középiskolában. Tapasztalataink azt mutatják, hogy ez hasonlóan működik az Európai Unió több országának oktatási rendszerében is. A szakmai bemutatón - a felsorolt céloknak megfelelően - első lépéseként az iskolánk tanműhelyének területén kialakított mini vízmüvet mutattuk be, amelynek értéke megközelíti a 10 millió Ft-ot. A víz beszerzése saját kútból történik, a létesítmény működtetése számítógépes vezérlésű. A hordozható, korszerű vízminőség-vizsgáló műszerek segítségével tanulóink különböző méréseket végeztek, miközben ismertették feladataikat, eredményeiket. Nagy érdeklődéssel fogadták vendégeink a méréstechnikai oktató berendezések bemutatását és a mérési eredmények feldolgozását. A földmérés iránt érdeklődő kollégák és diákok számára pedig ismertettük az ITR elnevezésű szakmai programot. A bemutatónak része volt a zajszint mérés és a zajdózis kiértékelése is. A program további részeként vendégeinknek a Szegedi Vízmű Kft. munkatársai bemutatták a közelmúltban átadott szennyvíztisztító telepet. Természetesen a sok szakmai program mellett jutott idő Szeged város nevezetességeivel való megismerkedésre is. A konferencia meghívott vendégei Egy-egy szakmai rendezvény tanulságait, tapasztalatait a házigazda szemszögéből objektiven megítélni meglehetősen nehéz. Iskolánk tanárai és tanulói minden igyekezetükkel azon voltak, hogy ez a szakmai bemutató a saját oktatási intézményeikben oktató tanár kollégáknak a szaktantárgyak oktatása során hasznosítható ötleteket és tovább fejleszthető didaktikai elképzeléseket nyújtson, s e mellett kellemes élménnyel távozzanak Szegedről. Eitler József Kovácsné Jenovai Judit igazgató igazgatóhelyettes 9