Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)

1999 / 3. szám

Környezetvédelmi Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Döntő. Nyíregyháza, 1999. április 15-17. A természetvédelmi feladat megoldása közben a mocsárréten oktatás következett, de csak annyi amennyi elengedhetetlenül szükséges volt a verseny gyakorlati részének lebonyolításához. Másnap reggel, minden tanuló sorszámot húzott, s ettől kezdve ezen a sorszámon versenyzett. így biztosítot­tuk az anonimitást. A döntő első része egy kétórás írás­beli feladat volt. A gyakorlati rész 10.30-kor kezdődött és három munkaterületen zajlott, négy témakör­ben. Az első munkaterület helyszíne az A feladatok tanulmányozása a zajmérés helyszínén Iskolánk fennállásának 30. évfor­dulója alkalmából rendezett ünnepség­­sorozat kellemes színfoltja volt a környezetvédelmi Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője. Megtiszteltetés a nyíregy­házi Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi - Vízügyi Szakközépiskola számára, hogy a második alkalommal sorra került verseny döntőjét megrendezhette. A végső megmérettetésen azok a tanulók vehettek részt, akik az iskolájukban lebonyolított írásbeli elődöntőn 75%-os teljesítményt értek el. Ennek megfelelően az ország környezetvédelmet oktató szakközépiskoláinak 40 tanulója érkezett Nyíregyházára, hogy összemérje tudását. Vízminta laboratóriumi vizsgálata fotométerrel Április 15-én, csütörtökön ünnepé­lyes megnyitó keretében kezdődött meg a nemes verseny, amelyen a résztvevők és kísérő tanáraik megis­merhették a következő napok pro­gramját. Ez után rövid munkavédelmi Vízmintavétel felszíni vízből Igrice mocsár, mely helyi jelentőségű védett terület. A témakör: természet- és tájvédelem. A második munkaterület a Fel­­ső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség Laboratóriuma, illetve a mellette lévő VIII. számú fővízfolyás volt. A témakör vízminőség-védelem köré csoportosult. A harmadik munkaterületet a Polyákbokorban található nyíregyházi II. számú Szennyvíztisztító Telep képezte, ahol településvédelemmel, s ezen belül szennyvíztisztítással, ta­lajvédelemmel és zajvédelemmel kap­csolatos feladatok voltak. Míg a tanulók a helyezésükért küzdöttek, a kísérő tanárok - egy autóbuszos kirándulás keretében Szabolcs-Szatmár- Bereg megyével ismerkedhettek meg. Szombaton, április 17-én került sor a verseny harmadik részére, a szóbe­lire. Az előző részversenyek pontjai alapján az első húsz helyezett szerzett jogot arra, hogy elméleti kérdésekből, szóban is bebizonyíthassa tudását. A mindent eldöntő szóbeli reggel 8.00 órakor kezdődött és délelőtt 11 órakor fejeződött be. Délben már az eredmény kihirdetésre készültünk. Zárszavában a versenybizottság megelégedéssel szólt a szervezésről, a felkészítő tanárok munkájáról és nem utolsó sorban a versenyzők felké­szültségéről, szakmai tudásáról. Megállapították, hogy a verseny ütemesen, jó hangulatban folyt. A tanulók bebizonyították, hogy a versenyre készülve igazán nagy tudás­ra tettek szert. Konrád Elvira mérnöktanár Településvédelmi fekadat megoldásához megfigyeléseket végeznek a II. sz Szennyvíztisztító Telepen 7

Next

/
Thumbnails
Contents