Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 3. szám
A korabeli térképek a Duna magyarországi középső-alsó bal parti szakaszát és a folyam melletti vonulatot mocsaras-lápos alföldi térségként ábrázolják. Ennek az ország közepe táján lévő nagykiterjedésű területnek mintegy kétharmada mélyen fekvő. Ez a Duna melletti sáv a XIX. század utolsó harmadáig a folyó áradásainak, elöntéséinek volt kitéve. Legnagyobb veszélyt a jégzajlások, jégdugulások okoztak. Egykori monográfiák, leírások járhatatlan utakról, a gyérszámú lakosságot sújtó megbetegedésekről (hideglelés) és különböző járványokról (kolera) számolnak be. Az 51-es műúton Budapestről Bajára utazván gondol-e bármelyikőnk is erre a három emberöltővel ezelőtti állapotra? S gondolunk-e jó érzéssel az előző generációk személyiségeire és a névtelen ezrekre. akik e térség ár- és belvízmentesítését, átformálását szervezték, tervezték és megvalósították? Azokra, akik a nemzet számára is hasznosat, maradandót alkottak? Néhány évtizeddel, jó fél emberöltővel ezelőtt az 51-es műúton a Kalocsa-Baja felé közlekedő, amikor elérte a Duna-völgyi főcsatorna Sükösd község melletti hídját, az erős ívelésű emelkedőn magasabb terepszintre érkezett. A Duna-Tisza közötti Homokhátság e nyugati peremén épült útszakaszon haladt tovább. A jobboldali házsor kertjei mögött mély nyomvonalú főcsatornát és nagykiterjedésű, alacsonyan fekvő földeket látott. A reggeli órákban erre a mélyen fekvő talajra sűrű, rétegződő, hullámzó, átláthatatlan párafelhő telepedett, a mélységét, szélességét becsülni sem tudta. A párafelhő mögött-fölött összefüggőnek tűnő erdőség nyomvonalát látta. A horizont szélén-végén sötétzöld magasabb facsoport, ahol a fák koronája fölé bamásszürkés-vöröses oszlopszerű építmény magasodott. Ez volt az érsekcsanádi gőzszivattyú-telep hosszú éveken át messziről támpontot adó, irányt mutató, szemet vonzó, erőt sugárzó kéménye. A helyismerettel rendelkező azt is tudta, ha a kémény füstöl, a gépek dolgoznak, mert magas a dunai és a belső vízállás. Derűs, tiszta időben - haladva Baja felé - az erdősáv mögött Bátaszék-Pécs- Siklós közelinek tűnő dombjai-hegyei (Zengő) is megmutatták kontrasztos zöldes-barnás arcukat. Ersekcsanád közepén a főúttól nyugatra leágazó út a Dunához vezet (4,5 km). A falu mellett folyt')AZ ERSEKCSANADI SZIVATTYÚTELEP CENTENÁRIUMA 1. rész meder, keskeny híd, tölgyes. Szántóföld, szarvasmarha telep, öntözött dinnye- és paprikaföldek, gyümölcsös, legelők, akácerdó'k. Dél felé húzódó nagyterületű, vastag tó'zegréteget takaró mocsaras, ingoványos térség kisebb tavakkal és sok-sok gólyával (Harábó). Csatornák, kígyózó vizek melletti nádasok, sűrű sásfoltok. Újabb tó a Berzevica, majd lapály, tó, dúsabb növényzet, nád, sás, bodza, nyár, akác liget az út mindkét oldalán. A víz felszínét tavirózsa, tavitök, hínár borítja (Bárányláb). Kanyargó folyómeder (Vajas = Sárközi I. főcsatorna) csatlakozó csatornafokok (Kispéter fok). Egyre dúsabb, sűrűbb növényzet, Betonhíd, magasabb töltés árvízkapuval és az élő Duna. Jobbra hajóállomás, balra teherjárművek átszállítására is alkalmas komp. Szemben a Duna túlsó oldalán a Veránka sziget. A vízen ladikok, némelyiken seprűs motor. Itt és ott ez már a Gemenc. A térség - a mai Duna meder is - a XVII1-X1X. század fordulójáig Csanád előző települési helye. A védtöltéstől balra a tóvá szélesedett Vajas, ladikok, stégek, horgászhelyek, szórványosan hétvégi házak, fűszerpaprika. A megszélesített töltésen gátőrház majd gépész lakóház. A kettő közt a töltés alatt vascsöves zsilip, mellette a gőzüzemű szivattyútelep téglakéményével. Óriási, évszázados tölgyek. Kulturált, gondozott környezet, rend, tisztaság, díszfák, virágok, pázsit. A Dunához vezető íves kifolyóban örvénylő víz, pecások. Mindenütt gazdag, változatos, sokszínű vízi növény és állatvilág. Hozzáértő szorgos kezek, vizet-halat különösen szerető, jó hangulatú emberek, kiegyensúlyozott nyugalom. Ez a bel- és árvizek, s a szúnyoginváziók kivételével békés, majd-majd idillikus természet és ember alkotta mikrokömyezet a Sárköz délnyugati legmélyebben fekvő öblözete, a Vajasfok, a Sárközi I. főcsatorna „végállomása”, a szivattyútelep helye. Az előzőekben felvillantott állapot, alaphelyzet - a változások mellett - ma is adott, a természeti és történelmi atmoszféra hordozza eredetiségét, egyediségét. funkcionális célszerűségét. A Sárköz ár- és belvízmentesítésének - és egyben a magyar vízgazdálkodás történetének egyik - fontos eseménye volt az érsekcsanádi szivattyútelep építése. Hatékony eszközként jelentős szerepe volt abban, hogy jó két emberöltő alatt lényegesen megváltoztak a lakosság életkörülményei, átalakult a településszerkezete és a termelési kultúrája. A gőzszivattyú-telepről - üzembe helyezésének 100. évfordulóján - az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság rendezésében 1998. május 22-én a helyszínen szerény, de tartalmában gazdag, nagy szakmai érdeklődéssel kísért ünnepségen emlékeztek meg. A bemutatott Duna magyarországi középső-alsó bal parti szakaszának viszonylag keskeny, a Homokhátságig terjedő, Solttól Bajáig húzódó területe a Sárköz (804 kmJ). Ennek a térségnek a természeti, gazdasági körülményeit, a lakosság életfeltételét az 1800-as évek közepéig a folyási sebességében lassuló, medrét és szélességét állandóan változtató, vándorló Duna határozta meg. A téli, tavaszi áradások, elöntések következtében a terület jelentős része ártéri volt, domborzati egyenetlenségekkel, keletnyugati, fokozottan észak-déli lejtéssel. Érdemleges emberi beavatkozás nélkül a térséget áthálózó, különböző természetes fokok, erek - engedve a természet törvényeinek - az árvizeket rövidebb, hosszabb idő alatt levezették, vagy visszatartották. Galgóczy Károly 1877-ben megjelent munkájában ezt a vidéket így mutatja be: „Vajas Foktűnél szakad ki a Dunából s foly egészen Kalocsa város alá, a hol lefelé fordul Bátya alá, majd Duzsnoknál elhaladva Sükösdön felül mintegy félórányira viszszaszakad a Dunába... Sárvíz Miskén felülről indul ki az örjeget kísérő turjánokból, s több pusztán áthaladva, jóval Duzsnokon alól egyesül a Vajassal. Csak azért érde-23
