Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 3. szám
mel említést, mert a vidék „Sárköz” neve egy részben tőle származik, s nem összefüggő e név a Duna átelleni oldalán Tolna megyében terülő szintén Sárköz nevet viselő vidék néveredetével, melyet a Sió folytatását képező Sárvíz csatorna környékei.” (Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye Monográfiája. Nyomatott Weiszmann testvéreknél Budapesten 1877.) Móder Ferenc 1896-ban a térség előéletét jellemezvén azt írja: „A nagy magyar medencét borító szárazföldi tó legalacsonyabb részén a Kalocsai Sárköz vidékén a Duna sokáig nem tért a partjai közé. Több mérföld szélességben futotta be az itteni rónát, erdős mocsarakat képezvén mindenfelé. Hogy ez így volt hajdan, mutatja az is, hogy ez idő szerint Sárközben még csak egy négyszög kilométer teret sem lehet találni, melyen kisebb-nagyobb völgyek és vízfolyások medrei ne volnának láthatók.” (A Pestmegyei Sárközi Ármentesítő Társulat huszonkét éves története 1872-1895-ig. Nyomatott Malatin Antalnál Kalocsa 1896.) A XVIII. század közepétől a vármegye - közerő és kényszermunka felhasználásával - egyes dunai szakaszokon védőgátakat emelt. Az alacsony, gyenge töltések az ármentesítést nem oldották és nem is oldhatták meg. A Duna szabályozatlan, kanyargós állapota különösen elősegítette a gyakori kiöntéseket. A térségben állandósultak az árvizek váratlan rohamai, kiszámíthatatlan szintjei, a víz visszamaradt tömegei, a belvizek, nagy kiterjedésű tavak, lápok, mocsarak. Mindezek a jelenségek századokon át bizonyították, hogy ebben az alapvetően alföldi jellegű Duna melletti térségben - értékeivel és veszélyeivel együtt - mennyire a víz az úr. Ä Duna melletti balparti alsóbb régió természeti-gazdasági viszonyait a XVIII. század második felében induló vízimunkálatok jelentősen megváltoztatták. A történelmi hűség, az előzmények és a földrajzi kapcsolódások miatt említjük azt a tényt, hogy I. Ferenc császár engedélyével (1792) a kormányzat támogatásával a Kiss testvérek vezetésével épült az 1802-ben üzembe helyezett, a Dunát és Tiszát öszszekötő - mindmáig egyetlen - csatorna (Monostorszeg-Bácsföldvár). Majd ezt egészítette ki az 1870-es években a Türr István szervezésében épült Baja-Bezdáni tápcsatorna. Ez a csatornahálózat nemcsak a térség benépesülésének, de a szállítással és különösen a belvizek levezetésével a Bácska meggazdagodásának döntő eszköze lett. A monarchia érdekében állt az országrészek és a fővárosok (Bécs-Pest) közötti kapcsolat - közigazgatás, közlekedés, szállítás - fejlesztése és a gazdasági erőforrások jobb hasznosítása. Ennek a múlt században (is) egyik eszköze a mocsarak, belvizek lecsapolása, az árvizek visszaszorítása, a folyók szabályozása volt. Ezért is készültek a század közepén a Dunát a Tiszával összekötendő csatorna építésére újabb tervek. Ezek közül itt csak azt említjük, amelyik a Sárközt is érinti. E munka szerzője Ivándi vagy Ivárdi Dénes. A kiadvány címének részlete: „Tervezmények a csatornázásokról és azon módokról miképen lehetne az évenkint kiönteni szokott és több mint 1.000.000 holdföldet elborító árvizeket és mocsárokat a Duna és Tisza folyókkal öszszekötendő csatornákba lecsapolni...” (Nyomatott Medersiczky Ignácnál Baján, 1863.) A kormányzat, érdekeiből és lehetőségeiből adódóan cselekvőén támogatta, vagy tudomásul vette a helyi és regionális törekvéseket is. A rendszeres folyószabályozás állami és közfeladattá vált. A visszatérő, ismétlődő nagy dunai-tiszai árvizek az önszerveződő védekezést tovább erősítették és szélesítették. Szerencsére a polgárosodás előmozdításának szolgálatába a XIX. század első harmadától magas gazdasági, műszaki kvalitású, kiváló személyiségek léptek. Felvilágosult, cselekvőkész földbirtokosok, Európát járt mérnökök. Helyzetfelismerésük, szervezőkészségük, hozzáértésük fáradhatatlan szellemi, fizikai erőfeszítésük tettekben és maradandó alkotásokban valósult meg. Ennek legnyilvánvalóbb példája a Tisza szabályozása. A közelmúltban megjelent a „A verítékes honfoglalás” című kötet. Szerzői bemutatják e folyamat mélységét, történelmi jelentőségű tényét, a résztvevők szakmai-emberi tisztességét, helytállását. Tények igazolják, hogy a Sárköz a Duna melletti legveszélyeztetettebb terület és hogy vízszabályozásának legfontosabb ágazati értékű műtárgya az érsekcsanádi szivattyútelep, kétségtelen, hogy a 100 évvel ezelőtt épített és üzembe helyezett gőzüzemű telep része és folytatása a Kárpát-medence egészére kitetjedő ár- és belvízmentesítési munkálatoknak. Dolgozatunk következő részében a gőzszivattyú telep építését és működését mutatjuk be mozaikszerűen. Dr. Faludi Gábor és Sági Jenő A Dinnyés-Kajfori csatorna felújítása (avagy a „futóárkok" kora lejárt...) A Dinnyés-Kojtori csatorna rendeleti szakasza a 21+000 km szelvényben A Dinnyés-Kajtori csatorna a Velencei-tó és a Nádor-csatorna (Sárvíz) között a XIX. század végén, részben egy a korábbi természetes vízfolyás vonalát követve kialakított 26,5 km hosszúságú mesterséges meder. A megvalósítást kezdeményező Tólecsapoló Társulat eredeti elképzelései szerint a jelenlegi tómeder teljes kiszárítását szolgálta volna, de mire 1896-ban végeztek a földmunkával, elkészült a dinnyési bukógát terve és 1903-ban pedig maga a bukógát is, így átértékelődött a csatorna szerepe, azaz lecsapoló árokból leeresztő árok lett. A csatorna teljes hosszára vonatkozó komplex rendezési tervek 1960-ban és 1985-ben készültek, mindkettő 4 m’/sec-os Velencei-tavi vízeresztés és 11 mVsec mértékadó, saját vízhozam figyelembevételével összesen 15 mVsec vízszállító képességre, 2-3 méter fenékszélességű osztatlan mederszelvény kialakítással. A csatorna rendszeres karbantartásán túl nagyobb mennyiségű mederiszap eltávolítására az elmúlt 30 év folyamán 1970-ben, illetve 1985-89 között került sor. Az utolsó rendezés óta a meder ismét feltöltődött. Az árvízi vízhozamra kiépült szelvény hidraulikailag is kedvezőtlen, a kisvízi vízhozamot nem vették figyelembe, így a vízfolyás nagyon „rosszul érezte” magát a mederben. Nádborítottsága szinte teljessé vált, vízszállító képessége lecsökkent a felére. A fenti okok miatt 1996-ban újabb fenntartási munkák kezdődtek a csatorna felső („belvizes”) szakaszán, melynek keretében mederkotrás történt a 19+072-22+935 km szelvények között a hagyományos csatomakotrás szemléletével („futóárok kotrás”). Ez a kotrás azonban csak tüneti kezelés volt és egyértelművé tette azt, hogy csak akkor tudunk hatékonyan beavatkozni, ha egy egységként kezeljük a vízfolyást a kisvízi szabályozás maximális figyelembevételével. A részletes tervezési munkák előkészítéseként elkészült egy új szemléletű mederrendezési koncepcióterv, melyet a VÍZ-INTER Mérnökiroda Kft készített. A koncepcióterv részletes geodéziai felmérésre támaszkodva átértékelte és újragondolta a vízfolyás hidrológiai viszonyait, különös tekintettel a mederalakító kisvízhozamra, figyelembe vette a Velencei-tó vízeresztéseit, a befogadó Nádor-csatorna mértékadó vízállásait és a vízgyűjtő terület megváltozott lefolyási viszonyait. A mederrendezés műszaki változatainak elkészítése során a fenntartási, használati, természet- és tájvédelmi szempontokat részletesen értékelték és elemezték, melyek alapján a vízfolyást szakaszolták és a beavatkozásokat sürgősségi sorrend szerint lehatárolták. A módosított szemléletű kiviteli munkák 1996-ban kezdődtek el a felső szakaszon, melyeknek első lépéseként a szinte állóvíz jellegű szakaszokról a vizet le kellett húzni. A kotrás során a hosszszelvény szerinti távlati fenékszintnek megfelelően 1,5 m fenékszélességű, 1:1,5 rézsűhajlású kisvízi medret alakítottunk ki, a vízfolyás által kialakított ív-viszonyok meghagyásával. A kivitelezési munkákat a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság székesfehérvári szakaszmérnöksége végezte. A végleges kisvízi szelvény kialakítására fél év múlva került sor, amikor is a vonalvezetés véglegesítését követően mindkét oldalra 3 hengerből álló rőzseművet építettünk, a kedvezőtlen (folyósodásra hajlamos) altalaj viszonyok miatt. dr. Csonki István A Sárosd-Seregélyesi vízfolyás becsatlakozása a Dinnyés-Kajtori csatornába (a mederrendezés felső határa - 22 + 900 km) 24
