Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 3. szám
A vízgyűjtők területének közös felelősségű kezelésére vonatkozó nemzetközi egyezmények (az 1992-ben aláírt Helsinki Konvenció a határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelmére és használatára; az 1994-ben aláírt Szófiai Konvenció a Duna megóvására és fenntartható használatára) értelmében jogunk van a fel vízi országokból érkező vízkészletekkel kapcsolatos mennyiségi és minőségi érdekeink érvényesítésére, ugyanakkor hasonló kötelezettségeink vannak a Magyarországot elhagyó vizek tekintetében az alvízi országokkal szemben. A magyar vízgazdálkodás szempontjából fontos további egyezmények és nemzetközi kezdeményezések:-a dunai hajózást és az azzal összefüggő kérdéseket szabályozó 1948. évi Belgrádi Egyezmény;-a vizes élőhelyek védelmével foglalkozó 1971. évi Ramsari Egyezmény;-az országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló 1991. évi Porvooi Egyezmény;-a Duna-medence Környezetvédelmi Stratégiai Akcióprogramja. Jelenleg minden szomszédos országgal van hatályos kétoldalú határvízi egyezményünk, illetve az utódállamok érvényesnek tekintik az elődeik által kötött megállapodásokat. Megkezdődött a határvízi egyezmények megújítása a közelmúltban elfogadott nemzetközi konvenciókban lefektetett elvekkel összhangban. Az európai régióban Magyarország számára elsődleges az Európai Unió szerveivel való együttműködés. Az EU csatlakozási tárgyalások előkészítése kapcsán felértékelődik a nemzetközi együttműködés szerepe a vízgazdálkodásban. Ehhez kapcsolódva fontos a fejlett vízgazdálkodással rendelkező nyugat-európai országokkal való együttműködés. Ebből a szempontból az a mérvadó, hogy mennyire adaptálható ill. vehető át az egyes országok gyakorlata (jogi, műszaki és gazdasági szempontból egyaránt), figyelembe véve a hazai körülményeket. A globális együttműködés szempontjából az ENSZ és szakosított szerveivel való együttműködés a meghatározó. Ugyancsak figyelembe veendő ebből a szempontból a nem kormányközi nemzetközi szervezetekkel való együttműködés is. 2. MAGYARORSZÁG VÍZGAZDÁLKODÁSI POLITIKÁJÁNAK CÉLJAI 2.1. A vízgazdálkodási politika jövőképe Az állam a vízgazdálkodási tevékenység számos területén a közvetlen teherviselésből kivonult és az irányítást különféle szabályozási és támogatási rendszerek működtetésével gyakorolja. A jelzett változások (a piaci működés alapjainak megteremtése) várhatóan csak egy 5-10 éves időszak során következnek be. Ennek folyamatában stabilizálódhat a gazdaság és kialakulhat a fizetőképes kereslet. Á vízgazdálkodási tevékenységek nagy része azonban jelenleg még jelentős állami felelősségvállalást és részvételt igényel. Á korlátozottan rendelkezésre álló vízkészleteket, illetve azok minőségét érintő - a kölcsönhatások mérlegelése nélkül történő - öncélú, vagy kizárólag gazdasági jellegű beavatkozások halmozottan súlyos veszélyhelyzetet teremthetnek a következő generációk számára. A természeti javak - köztük a víz, a föld és a levegő, mint alapelemek - valódi értékének felismerése fokozatos fejlődés eredménye, így a társadalmi ráfordítás folyamatos növekedését kell előirányozni ezen a területen. A fejlődés fenntartása megköveteli:- a rendelkezésre álló vízkészletek megóvását, további vízkészletek feltárását, a vízhiányos területek ellátását, illetve azoknak a lehető legkisebb mértékű mennyiségi és minőségi romlással járó használatát;- a vízkészletek minőségének megőrzésével kapcsolatos szabályok felülvizsgálatát majd annak következetes végrehajtását, különös tekintettel a felszíni vizek szenynyező forrásainak kizárására, valamint a felszín alatti vízkészletek megóvására;-a racionális és társadalmi konszenzuson alapuló regionális és helyi közmegegyezés létrehozásának olyan rendszerét, amely a különböző célú vízhasználatok időbeli és területileg optimális kielégítését eredményezi, ideértve a fogyasztói díjak és a vízkészletek használatáért fizetendő járulékok célszerű meghatározását és az érdekeltek teherviselésének növelését. Ennek eléréséhez - szükség esetén - kötelezésre, vagy szankciók alkalmazására is sor kerülhet; -a társadalom tájékoztatását, figyelmének felkeltését a vízkészletek további állapotromlásának megakadályozása, a természeti egyensúly megóvása céljából. 2.2 A vízgazdálkodási politika általános céljai A vízviszonyok ember által történő befolyásolását, vagyis a vízgazdálkodási tevékenységet mindig a társadalom igényeinek kell vezérelnie, és a gazdasági szükségszerűségeknek kell ütemezniük és a lehetőségeknek befolyásolniuk. E tevékenység keretében kell érvényt szerezni az ökológiai és a környezetvédelmi követelményeknek. A vízügyi döntéseknek alulról építkezve, az érdekeltek igényeiből kiindulva, a nyilvánosság bevonásával kell születniük. A vízgazdálkodás feladatait és anyagi terheit az állam és az egyéb érdekeltek között meg kell osztani. A rövid- és hosszú távú, az egyéni és közösségi érdekek felismeréséhez és azok összehangolásához felelős, objektív szakmai támogatást kell biztosítani. A vízgazdálkodással kapcsolatos érdekérvényesítés feltétele az állami szerepvállalás és beavatkozás indokolatlan túlsúlyának megszüntetése. Az államnak a vizekkel kapcsolatban tulajdonosi és közhatalmi feladatai vannak, melyeket a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény tételesen rögzít. A hazai társadalmi igényeknek megfelelően, támaszkodva a hazai vízgazdálkodás eredményeire és annak értékeit megőrizve, ugyanakkor felhasználva a vízgazdálkodás nemzetközi eredményeit és az EU új vízgazdálkodás-politikai dokumentumaival összhangban, fenntartható vízgazdálkodást kell kialakítani, ami azt jelenti, hogy- mennyiségileg és minőségileg biztonságos ivóvízellátást kell biztosítani,- meg kell előzni, el kell hárítani vagy csökkenteni kell az árvizek, belvizek és aszályos időszakok káros hatásait,- biztosítani kell a vízi környezet jó ökológiai állapotát, az ökológiai rendszerek vízigényeit,- a rendelkezésre álló forrásokkal összhangban ki kell elégíteni a gazdasági szektorok (ipar, mezőgazdaság, halászat, közlekedés, vízerő-hasznosítás, turizmus) indokolt vízigényeit. A fenntartható vízgazdálkodás legfontosabb alapelvei a következők:- a védelem magas színvonala,- a megelőzés,- az elővigyázatosság,- a szennyezés csökkentése, mégpedig a szennyezőanyag keletkezésének helyén,- a szennyező fizet elv alkalmazása,- a korlátozott racionalitás elvének alkalmazása,- a meglévő tudományos ismeretek hatékonyabb felhasználása,- a környezeti feltételek különbözőségének figyelembe vétele,- a költség-haszon szemlélet alkalmazása, 6
