Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 1. szám
FÓRIS GYULA ÉVES 90 évvel ezelőtt, 1908 február 19-én született Fóris Gyula, a magyar vízgazdálkodás egyik élő „nagy öregje“. Szülőhelye Nagyszalonta, a Toldiból ismert „Nagyfalu“, ahol Arany János bölcsője is ringott. Berettyóújfalun végezte az elemi iskolát. A gimnáziumot Nagyváradon kezdte, majd Debrecenben folytatta és fejezte be tanulmányait. Az egyetemen gépészmérnökként indult, a második esztendőtől kezdve azonban az általános mérnöki fakultáson folytatta tanulmányait. 1933-ban végzett, ahogy akkor nevezték : kultúrmérnökként. 1933 júliusától a Székesfehérvári Kultúrmérnöki Hivatalban teljesített szolgálatot. A Dinnyés-Kajtori-csatoma - a Velencei-tó „Siója“ - megfelelő ,jó karba helyezésén“ fáradozott. Három esztendeig, 1935 és 1938 között a Fővárosi Vízművek mérnöke volt. 1938 tavasza a Hódmezővásárhelyi Kultúrmérnöki Hivatalnál találta. Lecsapolási, öntözési, tógazdasági és artézi kutakkal kapcsolatos feladatokat végzett. Itt tervezett először rizstelepet a felgyői Károlyi birtokon. Első halastó tervét is ekkor készítette Abádszalók határában, a Szapáry uradalomban. A kultúrmérnök feladatkörébe tartoztak ezidőtájt a vízjogi engedélyezési és a vízrendőri ügyek is. Nem ártott hát a jogi felkészültség. Ezért 1938 őszén a szegedi Ferenc József Tudomány Egyetemen beiratkozott a jogi karra. 1940-ben avatták doktorrá. 1954- ben a Fővárosi Bíróságnál vízépítési igazságügyi szakértőnek jelölték ki. Nyugdíjazásáig eleget tett e megbízatásának. 1941 januárja és 1947 decembere között munkahelye a nagyváradi Kultúrmérnökség, ahol Szilágy megye referense volt. A Gazdasági Akadémián államvizsgázott a fontosabb mezőgazdasági stúdiumokból - ez akkor a közigazgatási jogszabályok szerint a kultúrmérnöki végzettség előfeltétele volt. A nagyváradi évek alatt a Kultúrmérnöki Hivatal vezetőjeként is, nem kis gondja volt az áradásokkal. 1945 júniusától az összevont ármentesítő társulatoknál nyert alkalmazást, ideiglenes mérnöki minőségben („napidíjasként“). 1947-ben fizetés nélküli szabadságra ment, s Nagyszalontán - két mérnök és egy technikus bevonásával - rizstelepeket, hántolókat terveztek és üzemeltettek. Ebben a térségben ez időben - járulékos halasítással - katasztrális holdanként átlagosan 25 mázsa rizst termeltek. 1949v őszén, hazaérkezése után, átmenetileg, az Építkezés- és Közmunkaügyi Minisztérium Igazgatóságainál - Makón és Pécsett - kapott állást. Műszaki tanácsosként részt vett a harkányi fürdő helyreállításában. A vízügyi szolgálatba 1949 októberében került vissza. Előbb - három esztendőre - a Gyulai Kultúrmérnöki és Belvízrendező Hivatalnál nyert alkalmazást, majd az FM Mezőgazdasági Vízgazdálkodási főosztályára került, ahol mintegy másfél esztendeig dolgozott. 1953. októberétől az OVF Vízgazdálkodási Főosztályán tevékenykedett. A Halastó és Tározó Csoport vezetőjeként, illetve osztályvezető-helyetteseként működött. Öntözési, halászati, víztározási feladatkörök tartoztak hozzá. Tíz éven keresztül - 1968-ig - az OVF részéről a székesfehérvári VÍZIG felügyelője volt. Mint meghívott előadó működött a gödöllői Agrártudományi Egyetem Kultúrmérnöki Tanszékén (10 éven át), a halászati szakmémökképzés keretében, a Budapesti Műszaki Egyetem mezőgazdasági és vízgazdálkodási szakmémökképzése során és az ELTE Jog- és Államtudományi Kar Továbbképző Intézetében, a vízgazdálkodási jogi vonatkozásai c. tárgykörben. (Mindhárom helyen egyetemi jegyzetet is írt.) Több mint másfél évtizede nyugdíjas. Harminchét esztendei szolgálata alatt nem volt egyetlen táppénzes napja sem. 1986-ig szaktanácsadó volt az OVH Vízrendezési és Vízhasznosítási főosztályán, továbbá a Halászati Termelőszövetkezetek Szövetségében. Tizenöt önálló vagy társszerzői kiadványra írhatta rá a nevét. Kilencven cikket közölt szaklapokban, többek között a Vízgazdálkodásban. Kétszer lett a Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója, valamint több árvízvédelmi emlékéremnek is a tulajdonosa. Megkapta a Szocialista Munkáért Emlékérmet, a Munka Érdemrend Ezüst fokozatát. 1980-ban a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagjává választotta. Dr. Szilárd György DR. ÖLLŐS GÉZA 70 ÉVES Dr. Öllős Géza, a Budapesti Műszaki Egyetem Professor Emeritus-a 1998. február 2-án töltötte be 70. életévét. Ebből az alkalomból a Budapesti Műszaki Egyetem, a BME Építőmérnöki Kara, a BME Vízellátás-Csatornázás Tanszéke, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Magyar Hidrológiai Társaság és a Víz- és Csatornaművek Országos Szakmai Szövetsége a BME dísztermében rendezett ünnepségen köszöntötte az ünnepeltet. Dr. Öllős Géza a népes hallgatóság előtt előadást tartott A víztisztítás szemléleti kérdései címmel. (Az előadásban szereplő fontosabb gondolatokra a Víztükör következő számában visszatérünk). Dr. Öllős Géza 70. születésnapja alkalmából a KHVM és az OVF gondozásában megjelenik az ünnepelt legújabb, Víztisztításüzemeltetés c. tudományos munkája. DR. ÖLLŐS GÉZA ÉLETÚTJA 1928. február 2-án született Apácaszakállason (a mai Szlovákia területén). 1947-1951 között elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetemet, vízépítő mérnöki oklevelet szerzett. A műszaki tudomány kandidátusa (1961), doktora (1978). 46 éves kutatói-oktatói múlttal rendelkezik. Pályáját Németh Endre professzor kutató munkatársaként kezdte és 12 éven át az MTA tudományos kutatójaként a BME I. Vízépítési Tanszékén dolgozott, sokféle kutatási témával foglalkozott. A Budapesti Műszaki Egyetem Vízellátás-Csatornázási Tanszékének alapítója (1963), 30 éven át a tanszék vezetője. 1996- tól nyugalmazott egyetemi tanár, 1997- től a BME Professor Emeritus-a. Kutatói pályafutása alatt a felszín alatti vizek, a szűrőkutak, a vákuumkutak, a karsztvizek hidraulikájával, valamint víz- és szennyvíztisztítással foglalkozott. 22 egyetemi jegyzete a graduális- és posztgraduális oktatás megalapozását és fejlesztését szolgálta. Könyvei a szakterület ismereteinek elméleti és gyakorlati továbbfejlesztését segítették elő és egyben az oktatási intézményekben folyó munkát is támogatták. Mintegy 150 tanulmánya jelent meg hazai és külföldi kiadványokban. Ugyanennyi előadást tartott hazai- és külföldi fórumokon, egyetemeken, amelyekkel a vízellátás-csatornázás tudományos ismereteinek terjesztését segítette elő. A Magyar Tudományos Akadémia Vízgazdálkodástudományi Bizottság tagja, 1963 óta a vízellátás-csatornázási szakbizottság elnöke. A Magyar Hidrológiai Társaságban előbb titkári teendőket látott el, majd 1959-1986 között a Hidrológiai Közlöny főszerkesztője volt, 1987 óta a Szerkesztő Bizottság elnöke. A Társaság tiszteleti tagja. Az Amerikai Vízmű Szövetség (AWWA RF) szemináriumi munkabizottság tagja. Jelentősebb kitüntetései: Vásárhelyi Pál emléklap (1958), Wein János emléklap (1962), Schafarzik Ferenc emlékérem (1971), Bogdánfy Ödön emlékérem (1979), Eötvös Lóránd-díj (1992), Szent-Györgyi Albert-díj (1994), Kvassay Jenő-díj (1995), Gábor Dénes-díj (1996). 21
