Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 1. szám
nyörű épület-együttest a tulajdonos család már a 18. század végén egyszer szinte teljesen elhagyta, s talán senki sem gondolt már a tervek valahai felhasználására. A töredékes tervtári anyagban csupán egy-két rajz maradt fenn vízi szerkezetekről: Eszterházáról csupán egy konkrét elgondolás, ami azután sokáig tévúton tartotta a kérdéssel foglalkozókat. Heinrich Turnier Budán készített, datálatlan terve egy tóból vezet vizet a kastély közelébe, s ott szélmalom segítségével emeli azt fel a szökőkutaknak szükséges magasságig. Ez a terv nevesíti is a mű helyét, pontosan megjelölve az építményeket. Sajnos azonban ezek nem találhatók meg a kastély egykorú látképein - nyilván, mert csupán tervek maradtak. Meg is érthető: nem lett volna odaillő látvány a paraszti kultúra egyik jelképe a pompás barokk környezetbe. (Ráadásul Turnier két szélmalmot állított a rendszerbe!) A szélmalmok meglehetős bizonytalanul adtak volna csak vizet, akkor, mikor jó irányból fúj a szél. Egy Esterházy ezt nem engedhette meg magának. A madártávlati kép szerinti kis nyolcszög alaprajzú házikó azonban bizonyosan állt. Ha közvetlenül nincs is meg a tervrajza, megvan a bábszínházé, amelynek oldalában állt, s amelyből láthatjuk méreteit és az összeépítés módját. Ez a plánum megerősíti a helyszín bejárásakor tett sejtéseinket: itt kellett állnia a vízműnek, s méreteiben is megközelítően jól prognosztizáltunk. Az első vízház és a bábszínház rajzon feltüntetett módja pedig a ma is látható falrepedéseket és hozzáfalazásokat magyarázza meg. A nyolcszög alaprajzú épület földszintjén minden valószínűség szerint egy lójárgányos vízemelő szerkezet működött, s az emeleti víztartóba nyomta fel a vizet. Találtunk is egyszerű áttétellel működő „Wasserkunstot“, mely egy ló erejével három dugattyús szivattyút hajt meg. Ez a szerkezet - bár nevesítetlen - elférhetett a direkt neki készített nyolcszög alaprajzú térben, s működése is biztosabb volt. S bár a sejtés nem bizonyosság, mégis erősíti a feltevésünket, hogy az Esterházyak székhelyén, Kismartonban is ugyanilyen vízgépet, ugyanígy körülépítve helyeztek üzembe. A Duna Múzeumban őrzött korabeli (18. századi) műszaki tankönyvekből és ábrakönyvekből tudjuk, hogy a kastélyokat milyen vízemelőkkel látták el. Ezek között - ahol lehetett - élen állt a vízerő felhasználása, de az állati erővel meghajtott gépezeteket is szívesen alkalmazták. Az utóbbira jó példa az egyébként vízszabályozási terveket is készítő Batthyány Tivadar „csodás“ hajója, amely az 1790-es években mutatta be tudományát az árral szembeni vízi utazásban, s amely minden bizonnyal állati erővel hajtott - talán lapátkerekes- szerkezet volt. Külön érdekessége lehet az ügynek a 18. századi víztorony alapjainak, esetleg alatta lévő kútházának feltárása, hiszen - teljesen egyedi szerkezet lévén - nem valószínű, hogy nagy költséggel elbontották volna, hanem csak egyszerűen betemették. S ha így van, megtalálhatunk valamit az eredeti szerkezetből is, ami tovább bővítené ismereteinket erről a meglehetősen hiányos hazai forrású világról. A vízellátás technikája ugyanis sokkal gyorsabban változott, mint az épületek, s az ezt követő gépeket is csak hírből ismerjük már. A fertődi kastélyrekonstrukció ma még a jövő zenéje, de talán nem a távoli jövőé. A ma még föld alatt lévő szökőkút-medencék, rommá lett kerti vízesések és csobogók feltárása és helyreállítása szerves része az eredeti állapot bemutatásának. Kaján Imre Dr. Illés György (1919-1998) Búcsúzunk dr. Illés Györgytől a kitűnő vízügyi szakembertől, munkatárstól és baráttól, aki négy évtizedes, a vízügyi szolgálatban eltöltött eredményes munkája befejezéseként 1983-ban vonult nyugdíjba. 1998. január 18-án hosszú betegség után, csendesen, méltóságteljesen - ahogy élt - itt hagyott bennünket. Állíthatjuk és elmondhatjuk, hogy dr. Illés Györgynek elévülhetetlen érdeme volt az egységes magyar vízgazdálkodás kialakításában és fejlesztésében, különösen a települések vízgazdálkodásában. A hazai ivóvízellátásának minden korábbit meghaladó lendületesen fejlődő szakaszában irányította a szakágazat munkáját. Bölcs előre-látásának, kitűnő szervezőkészségének, magas szintű szakmai felkészültségének és fáradhatatlan munkájának eredményeként sikerült az e téren több mint félévszázados elmaradást behozni. Alkotó életpályájának valamennyi állomását szinte lehetetlen felsorolni. Meg kell azonban említeni, hogy az ő irányítása alatt valósult meg a vízi környezetvédelem feltételeinek megteremtése is. Neve összekapcsolódott a magyar vízügyi szolgálat nemzetközi elismertetésével is. 20 éven keresztül volt elnöke a magyar-osztrák határvízi bizottságnak. Ugyancsak elnöke volt a Nemzetközi Vízellátási Szövetség Magyar Nemzeti Bizottságának. Szakirányú szakmai tevékenységén kívül fáradhatatlanul szolgálta a köz javát, elnöke a Magyar Hidrológiai Társaságnak, szervezője, megalakítója, majd elnöke a Vízügyi Sport Clubnak. Tevékenységét, eredményes munkásságát számos alkalommal elismerték, több magas kitüntetés birtokosa. A legmagasabb kitüntetést azonban, a munkatársaitól, embertársaitól kapta, akik mérhetetlenül szerették, tisztelték és nagyrabecsülték a szerény, eredményes, jó kedélyű, higgadt, bölcs, mindig határozott és segítőkész munkatársat, vezetőt. Sokan, sokszor keresték meg, és az ő szobája mindig, mindenki előtt nyitva volt, türelmesen meghallgatott mindenkit, és ha tudott, segített. Ez az ajtó most örökre bezárult a vízügyesek nagycsaládja előtt, akiknek nevében tisztelettel és szeretettel búcsúzunk dr. Illés Györgytől, a szeretett, tisztelt és nagyrabecsült munkatárstól, vezetőtől és baráttól. Dr. Illés Györgyöt szűk családi körben 1998. február 3-án helyezték végső, örök nyugalomra a Kispesti temetőben. Emlékét tisztelettel, szeretettel és kegyelettel megőrizzük! A valószínűleg megvalósított lójárgányos vízemelő szerkezet rajza az Eszterházy Levéltárból 19
