Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 5. szám
A szivattyútelep életében a legkritikusabb időszak eseményei a Duna bal partjának (Apostagtól Csanádig) eseti gátszakadásai voltak. Minden emberi erőfeszítés mellett és ellenére ugyanis a természet tette a magáét, és a telepet a kiszámíthatatlan és felmérhetetlen erejű és tömegű víz többször is elöntötte. A számításba nem vehető veszély esetén néhány óra alatt igen komoly előkészületeket és mentést kellett végezni: a gépeket, a fűtést leállítani, a beömlő víz sebességét és tömegét mérsékelni, a gépházi ajtókat elreteszelni, deszkás, homokzsákos, kátránypapíros eltöméseket készíteni, a mozdítható anyagokat, eszközöket felszállítani a töltésre, köztük 55 savas akkumulátort, a gépeket faggyús olajjal vastagon bekenni, stb. A mentés eredményességét döntően befolyásolta a kiépített, nélkülözhetetlen hírközlő (telefon) hálózat működése. így volt ez az 1941. február 16-án Apostagnál bekövetkezett jeges gátszakadás esetében is. A víz megállíthatatlanul zúdult végig a védett ártéren, veszélyeztetve a szivattyútelepet is. Február 20-án az esti órákban Baján, a Főispáni Hivatalban Bonczos Miklós államtitkár, árvédelmi kormánybiztos értekezletet tartott. Szabóky Jenő társulati igazgatófőmérnök kérésére a kormánybiztos a Csanádi szivattyútelep védelme érdekében elrendelte a Vajas érsekcsanádi szakaszán lévő betonhíd nyílásának szűkítését hengerlési kaviccsal. A kőmennyiséget Endre László alispán bocsátotta rendelkezésre. A társulat a hídnyílást harmadára szűkítette, a víz folyása ezáltal lelassult, s a szivattyútelepet a nagyobb, romboló károsodástól megóvta. Az árvíz a telepet így is elöntötte, a gépház és a kazánház a padlózattól számítva 1,20 m magas vízben állt. A nagytömegű víz visszavezetése csak a Duna töltésének átmetszésével volt lehetséges. A teleptől északra a hajóállomás fölötti 40 m, valamint a Dunahíd fölötti 10 m széles töltésnyíláson és a zsilipeken a víz a védett ártérről ömlött vissza az apadó Dunába. Közben, ahogy a vízállás lehetővé tette teljes erővel és létszámmal folyt a telep újbóli üzembeállításának előkészítése, a több tonna hordalék, szemét, szenny, iszap eltávolítása. A veszélyekkel telített takarítás, tisztítás, ellenőrzés aprólékos - cseppet sem vonzó - hetei követték egymást. A vízhez, a veszélyekhez szokott, edzett résztvevők és szemtanúk közül többen még ma is élénken idéznek részleteket, az ár félelmetes erejéről, a víz tömegéről, a vele szembeni és a következményeinek felszámolásáért folyó napi küzdelemről. (A kalocsai - Kalocsai Néplap, Kalocsai Újság - és a bajai - Bácskai Újság - újságok (is) szinte naponta közöltek cikkeket a szivattyútelepet súlyosan érintő 1941. évi télvégi-tavaszi árvíz-katasztrófáról.) 1941. május elejére a gépeket ismét üzembe lehetett volna állítani, de arra csak az év augusztusában volt szükség. Kolecsányi Endre igazgató-főmérnök és mások a századforduló előtt nem gondolhattak arra, hogy a szivattyútelep - éppen a földrajzi helyzetéből adódóan - közvetlen szemlélője és szerencsés túlélője lesz a nagypolitika XX. századi tragikus eseményeinek, sorsfordulóinak. Magas kéménye, az előtte lévő Dunaszakasz, a kompátkelő, a közeli hajóállomás, a nagykiterjedésű erdős-vizes térség akarvaakaratlanul a politikailag-katonailag zavaros események részese, helyszíne lett - így volt 1918-21 közt éppúgy, mint 1944-45-ben. Kéménye, a gépház és az őrház is kapott ugyan néhány kisebb találatot 1944. őszén, de minden a helyén maradt. Kákonyi gépész leleményességét dicséri, hogy 1944-ben, az idegen katonák érkezése előtt minden mozdítható értéket, különösen a speciális szerszámokat, tömítéseket berakták a kazánok vízterébe a felső bebújó nyíláson keresztül, majd azt a hatalmas csavarjaival lezárták, és a villáskulcsokat eldugták. így minden szerszám és anyag megmaradt, és az üzemelésnek később nem volt akadálya. A gondos, szakszerű üzemelés és karbantartás eredményeként a kazánok és a szivattyúk az évtizedek múlásával is megbízhatóan működtek. Tény azonban, hogy a régi, tapasztalt dolgozók zöme kiöregedett és többen estek a háború áldozatául is. Egyre nehezebb volt a szükséges létszám, főleg a folytonosságot biztosító szakszemélyzet biztosítása. Több esetben csak hatalmi szóval lehetett a bajai üzemekből (Posztógyár) egy-egy kritikus védekezési (üzemelési) ciklusra igénybe venni vizsgázott kazánfűtőket. Ez, miután kényszerintézkedés volt, nem is lehetett problémamentes. Újra felmerült a teljesítménynövelés igénye is. Az 1963 novemberi kazánbiztosi felülvizsgálat a középső kazánnál lemezrepedéseket talált. Több körülmény együttes vizsgálata nyomán jutottak a felújítás gondolatához és az elektrifikáció szükségességéhez. Az átalakítás summázott indoklása: korszerűtlen, gazdaságtalan. 1966 októberében a gépi berendezések és a gépház bontásával elkezdődött a felújítás és a villamosítás. Csak a szivattyúk maradtak meg. Többek véleménye szerint a muzeális gőzgépek is maradhattak volna... A gőzüzem megszűnésével meghagyták a kéményt, mert antennatoronyként szándékoztak tovább használni. Nem így történt. Igen - a kémény, amelyről már szóltunk, több mint kellék, tárgy, eszköz. 1898-tól 3,5 öl (6,64 m) x 3,5 öl (6,64 m) alapméretével, 38 m magasságával méltóságteljesen emelkedett ott mindenek fölé. 1899-ben 476. számú országos háromszögelési pontként határozta meg Jahl mérnök. Igen: a kémény sokak-sokunk szemében szinte személlyé vált, amely vízen és szárazon támpontot ad, irányt mutat, szemet és érdeklődőket vonz, amely mindent lát és tud ami szűkebb és tágabb környezetében történik. A kémény ma már nincs, az elektrifikálás után felrobbantották, egy háromszögelési pontleírást rögzítő adatlap jegyzete szerint: „1971. évben elpusztították”. A villamosítással a telep kétségtelenül elvesztette korábbi varázsát, de szükség szerint megbízhatóan jó teljesítménnyel dolgozott és dolgozik tovább. A meglévő épület átalakítása indokolt. A gépház rekonstrukciójának tervei elkészültek. Megvan az esélye és reménye annak, hogy két éven belül a gépek fölött - mint egykor - a természeti környezettel harmonizáló, funkciójában, valamint esztétikai megjelenítésében egységes történelmi múltjához is méltó építmény álljon. Dr. Faludi Gábor és Sági Jenő A közölt képek Horváth Péter, id. Görbe Ferenc, Görbe Ferenc, Gyulavári József felvételei, illetve reprodukciói 14
