Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)

1998 / 5. szám

Szeptemberben alkalmam nyílt részt venni egy ötfős delegáció tagja­ként a szlovéniai Sava gumi-gyár által szervezett gyárlátogatáson és termék­­bemutatón, termelési központjukban, Kranj városában. A bemutató progra­mon több ország érdeklődő szakembe­rei vettek részt Ausztria, Horvátor­szág, Olaszország, Norvégia képvise­letében. A gyár fő profilja ugyan a gépko­csi abroncsok előállítása (az utóbbi időben már a Goodyear „színeiben”), de a speciális gumi alapanyagból ké­szül tömlősgát, a vízminőségi kárel­hárításban használatos merülőfal, va­lamint a szennyvízcsatorna rendsze­rek üzemeltetése, tisztítása során al­kalmazható többféle szakaszoló, lezá­ró szerelvény is. A termékek nem ismeretlenek a hazai gyakorlatban, hiszen már 1995- ben létrejött a kapcsolat a gyár ill. magyarországi képviselete és ágazatunk szakemberei között. A gyár referencialistáján a szá­mon tartott, a folyami duzzasztóművekhez világszerte beépített tömlők között örömmel fedeztük fel a Magyarországon telepi­­tetteket is. Folyóinkon két helyszínen épült SAVA tömlősgát, először a Rábán, Nicknél a duzzasztómű tönkrement acéltáblá­jának helyére, majd pedig a Fehér-Körösön Gyulánál. Vízminőségi kárelhárítási készleteink között szintén találha­tó SAVA gyártmányú berendezés. A Balatoni Vízügyi Kirendelt­ség használja a tengeröblökben is telepített, tavi körülmények között is jól alkalmazható merülőfalat. Ezt legutóbb sikeresen mutatták be Balatonboglár térségében egy II. világháborús repü­lőgéproncsnak a tóból való kiemelésénél. A szlovéniai gyár a Száva folyó két partján települt Kranj vá­rosának egyik jelentős üzeme. Termelése egyenletesen növekvő, Magyarics András eredményessége - az utóbbi években végrehajtott racionalizá­lásnak is betudhatóan - jelentősen megnőtt. Gyártmányai első­sorban európai piacokon kelnek el, a tengeren túlra kevesebb jut belőlük. Alkalmunk nyílt végigjárni a gumi alapanyag-gyár­tó nagyobbik üzemrészt és a vízgazdálkodásban alkalmazható, már említett gyártmányokat előállító kisebb gyár-egységet. Ez utóbbi kis munkáslétszámú (18-20 fős), szinte manufakturális részleg. A termelés üteme elsősorban a megrendelésektől függ, raktárra nemigen termelnek. Nem kellett messzire menni, hogy az 1981 óta gyártott tömlősgát egy, a Száva folyón ötnyílású duzzasztóműbe telepí­tett alkalmazását közelről is szemügyre vehessük - ezt a fény­képek is bemutatják. A vízzel telített tömlő egyik legrégebbi al­kalmazása 1983 óta üzemel itt jó ta­pasztalatokkal. (Elméletileg lehet le­vegővel töltött alkalmazás is, ilyen azonban a referencialistán sem szere­pel. A felhasználók szívesebben al­kalmazzák a vízzel töltött változa­tot.) A gát 1,3 m magas vízoszlopot képes tartani. (Az alkalmazás felső határa egyébként 3,0 m.) Az alacsony vízállásnak köszönhetően az alvízi száraz mederszakaszról tanulmá­nyozhattuk a pillérekhez való kap­csolódást, az esetleges sérülések gyors kijavításának eredményét, a vízzáróság hatékonyságát. A gyárlátogatás mellett maradan­dó élmény volt a vadregényes tájakon való utazás: több mint 2000 m magas hegyek közötti kaptatókon kapasz­kodtunk és végigmentünk az I. világ­háború egyik hírhedt színhelyén, az Isonzó folyó völgyén is. 15

Next

/
Thumbnails
Contents