Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 5. szám
AZ ÉRSEKCSANÁDI SZIVATTYÚTELEP CENTENÁRIUMA 3. (befejező) rész A gőzszivattyútelep szükség szerint üzemelt. Szembetűnő, hogy a fölösleges, károssá válható belvizek szivattyúk „beiktatásával” történő kijuttatása leginkább tél végén és a tavaszi hónapokban történt. Ritka volt a késő őszi-téli üzemelés. Mindez a sárközi öblözet és a Duna adott szakaszának sajátosságaira vezethető vissza. Az ősszel és a tél elején lehulló csapadék általában a Duna alacsony vízállásával találkozik, így a fölösleg elvezetése gravitációs úton történhet. Tél végén, tavasszal a dunai vízállás legtöbbször magas, a térség belvízmentesítése csak szivatytyúzással lehetséges. Mindezekből következett az is, hogy a gépek, épületek javítása legtöbbször - a mostohább természeti-időjárási körülmények közt - késő ősszel, télen gyors ütemben, rövid idő alatt történt. A gépház épületén először 1909-ben, majd a későbbi években többször is észleltek süllyedést, repedést. Az ismétlődő mérések, vizsgálatok szerint e jelenségek összefüggtek azzal, hogy a szivattyútelep altalaja folyós homok, és a sokszor nagy szintkülönbségű vízállásnál (a dunai vízszint —3 m-rel is meghaladta a belvízszintet) az altalajban a belvíz felé történő erős áramlás üregedést okozott. Jelentősebb építési, megerősítési munkát 1914-ben (Lenarduzzi János), majd 1934-ben és 1937-ben (Mattyasovszky László) végeztetett a társulat. A szivattyútelep teljesítménynövelésének igénye újból és újból jelentkezett. 1927 és 1934 között - a belvízrendezési időszakban - az újratervezett csatornarendszer kiépült, és az úszókotrókkal készített és felújított csatornákon rövidebb idő alatt több víz folyt le. Ezért (is) határozta el a társulat vezetősége 1934- ben, hogy a vízgyűjtőn több duzzasztózsilipet épít. Századunk harmincas-negyvenes éveinek fordulóján különösen csapadékos és belvizes évek követték egymást. Ennek kapcsán a főcsatornákon levonuló vizek ezekben az években megszaporodtak a Duna-völgyi Főcsatorna őrjegi fakadó vizei vei, a Dömsöd-Pataji Társulat Szelidi-tó feletti Kékesi-réti vizeivel, így a szivattyútelep a belvizeket nem tudta a belvízszint jelentős emelkedése nélkül a Dunába nyomni. A telep teljesítményének növelésére a földművelési miniszter is felhívta a társulat figyelmét. A társulat a szivattyútelepet készítő Schlick-Nikolson gépgyár jogutódját, a GANZ gyárat kérte fel szakértői véleményadásra. A GANZ gyár három szakértő mérnöke a helyszíni mérések alapján megállapította, hogy a szivattyútelep teljesítménye gazdaságosan tovább nem növelhető. Ugyanakkor a társulat figyelmébe ajánlották egy új, modern, az öntözés céljait is szolgáló szivattyútelep építését a dusnoki-vajastoroki zsilipnél. 16 év múltával, 1958-ban Szőcs László a következőket írta a telep állapotáról: „Gépészeti szempontból a szivattyútelep gépei és kazánjai sem állapotukban, sem teljesítményükben, sem hatásfokukban nem kifogásolhatók...” majd megjegyzi, hogy „a csanádi szivattyútelep maximálisan 5 mYsec. teljesítményét az ártér alsó, 45000 kh területének belvízmentesítésére tervezték". A telep üzemeléséhez a szakembereket az indulás utáni években a Schlick Gépgyár Budapestről, majd hosszabb időn át Kerschmann Lőrinc esztergályos, hegesztő és szerelő mester a társulat székhelyéről, Kalocsáról adta, míg a segéderőt helyből fogadták fel. A létszámigényt (gépész, gépápoló, kazánfűtő, szénhordó, hínárkiszedő) az üzembe helyezett gépegységek és a műszakok száma határozta meg 10-40 fő között. Kákonyi Sándor kinevezésével (1930. január 1.) helyben lakó szakember lett a telep gazdája. A 30-as, 40-es években, a motorizáció e korábbi időszakában annak is volt jelentősége, hogy Kákonyi, a gépész vízi és szárazföldi gépjárművek vezetéséhez is rendelkezett jogosítvánnyal, és letöltötte a katonai szolgálatát. A szükséges személyzet a közeli községekből - Csanád, Sükösd - került ki. Többségük mezőgazdasággal foglalkozó szegény sorsú ember, akiknek jól jött a telepen kapott készpénzkeresmény. Évek alatt kialakult egy megbízható, zömmel betanított munkásgárda, amely öröm-12
