Víztükör, 1997 (37. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 1. szám
Közmunkások az Eger-víz karbantartásán Veszprém megyében az Eger-víz, ill. a Vázsonyi Séd völgyében kanyargó úton haladunk Vigántpetend Kapolcs-Diszel községek felé. Pula község nyugati oldalán, a kétlyukú ősi, boltozott kőhídnál örömmel lehet megállapítani, hogy a közel egy évtizedig üres patakmederben folyik a víz. Ismét él a patak, állapíthatjuk meg. A bauxitbányászat során végzett vízemelés és a ‘90-es évek első felének száraz évei eredményezték a vízfolyást tápláló források és maga a patak kiszáradását. Az elmúlt évtizedben a kiszáradt patakmeder miatt sok támadás érte a vízügyi szolgálatot. A megszűnt karsztvízemelés ill. az 1995-96. évi csapadék kedvező hatása nyomán a meder ismét élő vízfolyássá vált. Vigántpetend felé haladva, jobb kéz felől az Eger-víz medre irányából, ahol a műhold állomás parabolái utalnak a technika fejlettségére, nagy füst gomolyog. Radács Attila, a Vészprémi Szakasz mérnökség vezetője:- Ott dolgoznak a vigántpetendi közmunkások. Hat fő az Eger-víz medrében lévő növényzetet tisztítja ki és égeti el. -A munkát végzőket nem láthatjuk, de a munkájuk eredményét így közvetlenül is érzékelhetjük. A vigántpetendi közúti híd környékén már közvetlenül is minősíti a medertisztító közmunkásokat a bokroktól, növényzettől megtisztított meder és a mederben akadály nélkül futó tiszta víz. Utazás közben árról beszélgettünk, hogy az elmúlt 200 év alatt, á vizilétesítmények építésében számos alkalommal hivatkoznak a közmunkások munkájára. Ma a közmunkások ismételten megtalálhatók a viziművek karbantartási munkáinál. Ezek az emberek jelentős munkát végeznek a vízfolyások karbantartásában, sok olyan mederszakaszt tesznek rendbe, melyekre ezideig nem jutott pénz és energia. A Veszprémi Szakaszmérnökség a vízfolyások gaztalanítási és karbantartási munkáihoz, a pályázat útján (közmunkások foglalkoztatására) mintegy 4-4,5 millió forintot kapott a KDT Vízügyi Igazgatóság pályázatából. Jelentős öszszeg ez a költségvetésből á kaszálásra, vízfolyás fenntartásra biztosított 6,5 millió Ft mellett. Ebből az összegből 38 fő foglalkoztatását tudják okt. 1,- dec. 1- 5. között megoldani. A Szakaszmérnökség a közmunkásokkal mintegy 75-30 km vízfolyáshoszszon tudják a medertisztogatási munkát elvégezni. A medertisztogatási munkák során cserjét, bokrokat irtanak, nádat vágnak, iszapolást végeznek. A közmunkások olyan személyek, akiknek már általában lejárt a munkanélküli segélyezési idejük és semmilyen más támogatást nem kapnak. Október elseje előtt is lehetett volna már foglalkoztatni a munkavállalókat, de a júniusban benyújtott pályázat elbírálása elhúzódott és csak október 1-i munkavégzést lehetett elindítani. (Hogy miért kellett negyedév a pályázat elbírálásához Ki tudja. Általában nyári hónapok idején az ügyek intézéséhez több időre van szükség.) Kapolcs község vízfolyás szerinti felső végén, a szűk völgyben, a régi vízimalmok közötti meder szélén frissen ültetett fákra hívja fel a figyelmet Radács kolléga.- Ezeket a facsemetéket is a közmunkások ültették. -A község déli részén találtuk a munkát végző közmunkásokat, akik a meder iszapolási munkáit végzik: Gumicsizmában állnak a mederben és komótosan nyomják az ásót a talajba és rakják ki az iszapot a rézsű élére. Munkájuk eredménye jól látszik a már befejezett mederszakaszon. Négy kapolcsi munkanélküli alkotja a karbantartó brigádot. Krojer László 57 éves, aki a termelőszövetkezet alkalmazottja volt, másfél éve munkanélküli. László Antal, a KEV veszprémi építésvezetőségének a dolgozója volt, 46 éves, 1997. óta munkanélküli. Molnár Gábor vasbetonszerelő, a DCUVIÉP volt dolgozója, 92-től munkanélküli. Orsós Attila a VIDEOTON veszprémi gyárában dolgozott, három hónapja munkanélküli. Krojer László mint brigádvezetó': Jól érezzük magunkat. Szívesen végezzük ezt a munkát. Csak az időjárás legyen olyan, hogy kidolgozhassuk a hónapot. Jó lenne, ha a következő évben is lenne ilyen munkalehetőség. Hogyan fogadják a kapolcsi lakosok az Önök által végzett munkát? Mindenki örömmel látja a tiszta patak medrét és örül a benne folyó víznek. A bauxitbánya vízemelésének megszűnése után hamarosan megindult a mederben a vízfolyás. A Kindertóban is megjelent a víz. (Kinder-tó az Egervíz legfelső pontján hajdan nagy vízhozamú karsztforrásból kialakult kis tó volt.) A Szakaszmérnökség részéró'l milyen eligazítást, irányítást kapnak?- A Felügyelőség vezető Hemicz Tibor úr kétnaponként ellenőrizi a munkát. A Szakaszmérnökség részéről Radács Attila úr is rendszeresen megtekinti a munkavégzést. Szerszámokat és a védőruhákat (gumicsizma esőköpeny) is a Szakaszmérnökség adja. Kapolcs községből a Tapolcához tartozó Diszel községnél is közmunkások dolgoznak az Eger-víz medrében. E mederszakaszon elsősorban bokrok, fák és nád eltávolítása a feladat. A favágáshoz a motorfűrészt, a Szakaszmérnökség megfelelő képesítéssel rendelkező dolgozója kezeli. Ezzel jelentősen növekedik a teljesítmény, mind hosszabb lesz a kitisztított meder. Radács Attila elmondása szerint a közmunkások munkafegyelmével szerencsére nincs gond. A Szakaszmérnökségnél munkát végző 38 főből mindössze 4 fő maradt le, ill. küldték el, helyettük új embereket Vettek fel. A közmunkások által elvégzett és még elvégzésre kerülő munka a Szakaszmérnökség kezelésébe tartozó vízfolyás 430 km-ből mintegy 27-30 km - ami a teljes hossz 7%-át teszi ki. A közmunkások által megtisztított mederrészeken évek óta nem tudtak munkát végeztetni pénzügyi fedezet hiányában. A karbantartás elmaradása a medrek rohamos feliszapolódásához vezet. A települések polgármesterei igen kedvezőnek tartják a Vízügyi Igazgatóság e tevékenységét, mert a közmunkások foglalkoztatásával a feszítő szociális gondok enyhítését segítik; a vízfolyások tisztogatásával segítik a nagyvizek kártétel nélküli levezetését és a karbantartott meder a településről adott képet is kedvezőbbé teszi. A közmunkások véleménye is kedvező. Szívesen dolgoznak a Vízügyi Igazgatóságnál, amely szorító anyagi gondjaikban, ha rövid időre is, de segítséget ad. A közmunkások alkalmazása hasznos és szükséges, ugyanakkor kedvezően javítja a vízügyi igazgatóságokról alkotott képet: A Veszprémi Szakaszmérnökségen tapasztaltak ezt mutatják. Érdemes a kérdéssel továbbra is foglalkozni. dr. Kaliczka László 15