Víztükör, 1996 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 1-2. szám
/ÁBBI ATOMIZÁLÓDÁST! ni a szükséges fejlesztési és korszerűsítési feladatokat, hasonló, a díjba épített konstrukciókkal anélkül, hogy a tulajdonjogot - és a fejlesztések megvalósítása után - az azzal együttjáró nyereséges üzemeltetés lehetó'ségét elvesztenénk. A részlegesen privatizált szolgáltató szervezeteknél is gondoskodni kell annak szigorú ellenőrzéséről, hogy az üzemeltető' szervezetek a költségek között elszámolt amortizációs és fenntartási költséget valóban a víz-, csatornaművek és fürdők műszaki színvonalának szintentartására fordítsák, és csak az egészséges ivóvíz szolgáltatásához, a szennyvízelvezetés-tisztításhoz és fürdőüzemeltetéshez szükséges, és a hatékonyan működtetett szervezet reális költségelszámolása érvényesüljön az árakban. Az indokolt áremelkedések hatására fellépő költségek (pl. energia-, béremelés és közterhei) szolgáltatás árában való érvényesítésére ki kell dolgozni az önkormányzati testületek mindenkori politikai érdekeitől mentes árképzési és áralkalmazási módszereket. Gondoskodni kell a megegyezett szabályok szerinti árképzés és a privatizációs szerződések szerinti szolgáltatási és fejlesztési feltételek szigorú betartásáról, de a sorolt indokok és az eddig megvalósult privatizáció hazai tapasztalatai, valamint a víz- és csatornamű üzemeltetés európai megoldásai formáinak figyelembevételével nem javasoljuk a privatizáció továbbifolytatását. Javasoljuk, hogy a fürdők, különösen a gyógyfürdők folyamatosan romló műszaki állapotának helyreállítása érdekében kerüljön sor egy rekonstrukciós- és fejlesztési program kidolgozására, amely önkormányzati pénzügyi forrásokra, állami költségvetési hozzájárulásra és kapcsolódó, nyereségtermelő (pl. idegenforgalmi) beruházásokkal profitérdekelt tőkebevonásra is épülhet. A gyógy- és termálvizek formájában rendelkezésünkre álló természeti kincset - megfelelő színvonalú fürdőszolgáltatás formájában - a lakosság szolgálatában kell működtetni, ezzel összefüggésben ellenezzük a társadalombiztosítási gyógyszolgáltatások körének további csökkentését. A VKDSZ fontosnak tartja, hogy a vízügyi közszolgáltatásban dolgozó tagság bizalmával és támogatásával, további lelkiismeretes munkájával kívánja a szakmai, a munkavállalói és ezen keresztül a fogyasztói érdekeket is integráló stratégiai programjának célkitűzéseit megvalósítani. Budapest, 1996. március 29. „Elődeink voltak” Andorkó Sándor a mai aktív mémökgeneráció számára példamutató előd, a nyugdíjas generáció számára nagy tudású mérnök, kiváló kolléga volt, akit 1995. április 15-én kísértünk utolsó útjára, a székesfehérvári Béla úton lévő temetőbe. 1927. július 15-én született Felsőgallán (ma Tatabánya). Középiskolai tanulmányait Esztergom városában, a Szent-Benedek Rend Szent István Gimnáziumában végezte. Egyetemi tanulmányait 1945 szeptemberében kezdte a Műszaki Egyetemen, amelyet 1948-ban félbe kellett szakítani. Tanulmányait csak 1957-től tudta folytatni, mérnöki diplomáját 1960. évben vette át. 1950- 1959 között a Vasútépítő Vállalat építésvezetőjeként Ózdon dolgozott, az ipartelep vasútépítési munkáit irányítva, „ahol még fogaskerekű vasutat is építettem, igaz, csak a meddőhányóra”, szokta emlegetni. 1959. II. 11-től került a KDT Vízügyi Igazgatóság állományába. 1951- ben megnősült. Felesége Csabay Klára, akivel 44 évet töltött házasságban. Felesége is a Vízügyi Igazgatóság dolgozója (1927-1995) volt. Andorkó Sándor 1959-1972 között a Székesfehérvári Szakaszmérnökség vezetője volt. 1966-1968. években ellátta a Veszprémi Szakaszmérnökség irányítását is. A Székesfehérvári Szakaszmérnökség ez idő alatt alapvető változáson ment át. A korábban zömében csak földmunkákat végző szervezet műtárgyépítő szervezetté változott és a ebben jelentős szerepe volt Andorkó Sándornak, aki megtanította a műtárgyépítésre az akkori fizikai dolgozókat és műszaki irányítókat. Számos komoly vízépítési létesítmény építése fűződik a nevéhez. Ilyenek pl. a Gaja-patak sárkeresztesi osztóművé, a Mór-bodajki vízfolyás és malomcsatorna bújtatója, a Nádor-csatorna sárszentmihályi, felsőszentiváni és örs-pusztai duzzasztójának felújítása, átépítése, a móri vízmosáskötések, számos halastó (pl. székesfehérvári halastavak, móri halastavak, dinnyési ivadéknevelő halastavak stb.) és öntözőtelepek (Seregélyes, Adony, Cece stb.) A fentieken túl számos vízfolyás-rendezési munka is fűződik nevéhez: Gaja-patak, Mór-bodajki vízfolyás, Váli-víz, Szentlászló-víz, Császár-víz stb. A vízépítési művek mellett különös vonzalommal volt a magasépítés felé. Ennek is voltak talán köszönhetőek a Sárvíz-Nádor csatorna Fejér megyei területén megépült csatorna őrházak. (Sárszentmihály, Tác, Sárkeresztúr, Sárbogárd, illetve az adonyi öblözetben az adonyi őrház.) Élete főművét azonban a Velencei-tó rendezése jelentette. 1963-ban, mint szakaszmérnökség-vezető irányította az agárdi kikötő tervezési és építési munkáit, majd 1972-től gyakorlatilag élete végéig, még nyugdíjasként is a Velencei-tó rendezési feladatai töltötték ki az életét. Az agárdi strand, a gárdonyi partfalak, a velencei evezős pálya terveinek vezető tervezője, ill. tervezője volt. A Velencei-tó fejlesztési feladataiban végzett munkájáért 1985-ben Állami Díjat kapott. Az Állami Díj mellett többször kapott Kiváló Dolgozó, Kiváló Munkáért kitüntetést és Árvízvédelmi Emlékérmet. Aktív résztvevője volt az 1963. évi belvízvédekezési és az 1965. évi Dunai árvízvédelmi munkáknak is. Mint szakaszvédelem-vezető, irányította az Adonyi-Ercsi védelmi szakaszon, illetve a belvízi öblözetben az védelmi munkákat. Andorkó Sándor emberi tulajdonságai különlegesek voltak. Csendes, hallgatag ember volt, aki csak akkor szólt, ha nagyon kellett, de ha segítséget kellett adnia, azt készségesen tette. Hangos szavát senki sem hallhatta, mert ilyen nem volt. Melegszívű, mások gondjai iránt érzékeny ember példáját testesítette meg. Ha valami miatt mérges lett, csak pillanatokig tartott. Munkatársai mulasztásaira mindig talált felmentő indokot. Szerette a vizet, élvezte a víz látványát. Kedvelte a vitorlázást. Szerette a társaságot, ismereteim szerint kedvelte a kártyázást, ebből is a művészetet jelentő tarakkot, amelyet kollégák adta kis társasággal művelt. Nagy focirajongó volt, de élvezte a téli focit, a jégkorongozást is. Családját nagyon szerette. Két gyermeke van. Endre, aki követte foglalkozását, staükus mérnökként öregbíti az Andorkó nevet a mérnöktársadalomban és leánya, Tímea, aki óvónő. Andorkó Sándornak, a kiváló mérnöknek a nevét őrzik az általa tervezett és épített művek, különösen a Velencei-tó létesítményei, de jó volna nevét ott látni valamely Velencei-tavi létesítményre helyezett kis emléktáblán: „Megálmodta és megtervezte Andorkó Sándor.” 11
