Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-03-01 / 3. szám
Féligazságok kora (Avagy a VÍZÜGY mint nagyhatalom)__________________________ Nem sűrűn lapozgatom a Magyar Narancsot. Mint utóbb kiderült, nem jól teszem. Igazi gyöngyszemek találhatók benne. Engem a vízügyi lobbi című írás ragadott meg (és nem engedett). Kezdjük: A közműolló (...) szétnyílása azt bizonyítja, hogy a legutóbbi időkig a környezetvédelem nem jelent meg hangsúlyosan a vízügyi tervezés szempontrendszerében. Honnan tudja ezt a szerző, Tapasztalta? Mondták neki, vagy kikövetkeztette? Nem kis bravúr kellett hozzá! Tartok tőle, sohasem tervezett a vízügy, de ilyen tervezést még meszsziről sem látott, nem hogy közelről. Vagy ha igen, akkor jócskán elkerülték a figyelmét a vízügy által készített vízrendezési és szennyvízcsatornázási távlati programok, melyek az elmúlt 30 évben készültek. Folytatva az idézetet: látványosabb dolog ivóvizet juttatni a falunak, mint csatornázni. Tegyük hozzá: olcsóbb is, de nem ezért kellett a falunak az egészséges ivóvíz, hanem (folytassuk az idézetet) a talajvíz annyira szennyezett, hogy mélyfúrású kutakból kell a vízellátást megoldani. Persze. Látványosan, és nem azért, mert az ásott kutak vize (éppen az idézett ok miatt) elnitrátosodott. Hozzá teszem: látványos volt még a csecsemők és a terhes anyák védelme is. Menjünk tovább: 1991-től a megyei és helyi közművállalatok visszakerültek az amúgy is szűkös forrásokból gazdálkodó önkormányzatokhoz. Bár kerültek volna, egységesen. De nem így történt. Az önkormányzatok maguk akarták a közművagyont és döntöttek az üzemeltetésről. Saját hatáskörben. Ennek pedig a jelenlegi helyzet lett a következménye. Folytatva: Nehezen tartható a terv, hogy 2010-re minden kétezer lakos feletti település rendelkezzen biológiai szennyvíztisztító teleppel. Különösen akkor, ha ilyen terv Magyarországon nem is létezik. Ez az EGK-országokra kötelező előírás. Mi csak szeretnénk, ha így lenne, s ez nagy különbség. Folytatva az idézetet: főleg, ha a kormányzat továbbra is úgy tesz, mint tavaly, és kiveszi a címzett és céltámogatásokból részesíthető beruházások közül a csatornákat és a szennyvíztisztítókat. Ha megfigyelték ezzel a szerző már a kormányra is kiterjeszti rosszallását. Tény, hogy 1994-ben a támogatott új célok között az említett két feladat nem szerepelt (de támogatott csatornahálózat és szennyvíztisztító telep épült), ám - kis utánajárással - tisztázható lett volna, hogy ez évben a két téma szerepel a támogatott célok között. Ismét idézve: közvetlenebb veszélyre derült fény akkor, amikor a minap bejelentették, hogy az ország árvízvédelmi rendszerei katasztrofális állapotban vannak. Tegyük hozzá: a belvízvédelmi rendszerek is, de ezt a tényt nem most fedezték fel. Aki eljárt a vízügy sajtótájékoztatóira legalább tíz éve, tisztában van vele. Mert a vízügy sohasem titkolta, hogy a biztosított fenntartási összegek nem elégségesek a védelmi képesség fenntartásához. Meg kellett volna írni (már akkor) és meg kell írni most is. De ezt a vízügynek felróni? Folytatva: Miért csak akkor, amikor a part szakad, lesz fontos a KHVM illetékesei által leírt gondolat: Magyarország kiszolgáltatott vízgazdálkodási helyzetben van. Tényleg: miért mindig csak akkor? (Kérdezi kellő tisztelettel a vízügyi szolgálat.) Amikor ezt a helyzetet több mint száz éve neves tudósok ismételgetik? Ezt nem a szolgálattól kell kérdezni. Tessék figyelni: Tiszalök, Kisköre vagy a még mindig eldöntetlen sorsú, ám annál több pénzt felemésztő dunai tervek a vízingadozás szabályozásán túl nem sok jó ígérnek a vízkészleteknek. Utána kellett volna járni, mit ígérnek valójában. Meg lehetett volna nézni, mi van Tiszalökön vagy Kiskörén ma. Más térségekről: szinte kiált a segítségért a Duna-Tisza közi homokhátság. Ha nincs beavatkozás, mi lesz ott tizenöt-húsz év múlva? Tovább menve: Úgy tűnik, a vízügy nem tudott megszabadulni attól a tehetetlenségi lendülettől, amit még a monumentális szocialista projektektől kapott. Tehetetlenség és lendület: merőben új szóöszszetétel. Ami a mai vízügyet illeti: - hála a sok szedjük szét! mozgalomnak - jószerivel egy tisztességes védelmi megfigyelő szolgálat kiállítására is alig képes. Ki tudja, kiket fognak kérdezni, ha egyszer igazán baj lesz. Más: A Hidrológiai Közlönyben a víztisztítás vagy az árvízvédelmi rendszerek kérdései háttérbe szorulnak a bős-nagymarosi vízlépcső valamilyen fajta továbbélése mellett érvelő írások mögött. Egyrészt: nem sok Hidrológiai Közlönyt olvashatott el a cikk szerzője. Másrészt: nem ártott volna más vízügyi szaklapot is olvasgatni, hátha belebotlik mégis egy-egy másfajta írásba is. Harmadrészt: hol publikálja véleményét a szakma, ha már a saját lapjában is kifogásolják? Ismét más: a vízügy vezető szakemberei korábbi szakmai elkötelezettség foglyaiként nem ismerték fel a világ fejlettebb részein a nyolcvanas évek elejétől kezdődött trendet, aminek következtében mára ott a környezetvédelmi beruházások a gazdaság egyik húzóágazatává nőtték ki magukat. Először: mi más legyen egy szakember, mint szakmailag elkötelezett? Talán a politika irányába mozduljon? Nem ért hozzá. A szakmájához ért. Másodszor: ugyan ki írta Magyarországon az első környezetvédelmi koncepciót? Ki alkotta meg a szennyvízbírság rendszerét! Ki alkalmazta először a támogatás elvét az ipari vízgazdálkodási beruházásoknál? (V.ö.: húzóágazat!) A környezetvédelmi beruházások (egyébként) nem ágazat. (Csak a rend kedvéért és a terminológia igazáért.) Tovább: a vízügynek nem is nagyon volt erre szüksége, elég volt, hogy az ОУН mindenkori vezetője tagja volt a politikai bizottságnak. Ha emlékeim nem csalnak, az OVH-nak öszszesen három elnöke volt: Dégen Imre (nem volt a PB-tag), dr. Gergely István (az OVH-hoz a központi bizottság tagjaként érkezett, de PB- tag ő sem volt), Kovács Antal (úgyszintén nem volt PB-tag). Jobb lett volna utánanézni a dolgoknak, mert így úgy tűnik, mintha a PB-tagság az OVH elnöki stallum része lett volna. Ismét más: A Környezetvédelmi Minisztérium létrejöttekor is ők érkeztek az erő pozíciójából. 1990-ben például a 12 területi környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságból mindegyik vezetője vízüggyel foglalkozó szakember volt. A rend kedvéért: az új minisztérium neve Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium volt. Az igazgatóságok nevében is a környezetvédelem szerepelt első helyen. Nehéz lett volna a területi szervezetek élére környezetvédelmi szakembert tenni, hiszen azok nem értettek az árvízhez, belvízhez. Kritikus helyzetben az igazgató a terület parancsnoka. Enynyire egyszerű a helyzet. A második ember mindenütt környezetvédő lett. És igaz: a vízügy jól szervezett csapatként érkezett a házasságba, de ennek (inkább) örülni kellene. Tessék elképzelni két szervezetlen csapat fúzióját. Újabb: mégis sikerült elérniük (mármint a vízügynek), hogy az Antall-kormány környezetvédelmi minisztere az a Keresztes K. Sándor legyen, aki korábban mint területfejlesztéssel foglalkozó szakember, éppen a BNV-re alapozott rendezési terveket dolgozott ki Győrben. Nem kertelek, elmondom: a dolog úgy történt, hogy a vízügy titkos fondorlatokkal rávette dr. Antall József akkori miniszterelnököt, hogy - fittyet hányva a józan ész minden érvére - Keresztes K. Sándort, a vízügyi lobby örökös tagját nevezze ki környezetvédelmi és területfejlesztési miniszternek. Utólag elmondom, hogy a személyi választásban ajelölt területfejlesztésben való jártasságát javasoltuk figyelmen kívül hagyni. így történt. Mea culpa. Más: Az akkori közigazgatási államtitkár, Kiss Elemér pedig a legutolsó időkig a BNV támogatójaként volt ismert. Nem akarom a szerzőt kioktatni, de Kiss Elemér úr jogász-doktor, és mint ilyen meglehetősen ismert és elismert. Ne hagyjuk el tehát 13
