Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-03-01 / 3. szám
Szeretem az erdőt, a vizet, a természetet Búcsú a gátőrháztól Sok víz lefolyt azóta a Tiszán, hogy találkoztunk. Akkor még novembert mutatott a naptár, most meg, mire e sorok napvilágot látnak, jócskán benne vagyunk a márciusban. Ez aránylag még emberéletben sem sok idő, ám Rézsó Balázs életében rengeteg változást jelent. Novemberben Fegyvemeken, a Tisza közelségében - ha úgy tetszik -, a nagykörűi folyóparton találkoztunk. Mivel hogy közigazgatásilag mindmáig Nagykorúhoz tartozik ez a gátőrház, ,1008/1-es a száma. Nohát most már nincs itt a régi gátőr, Rézsó Balázs, azóta beköltözött Fegyvemeken a Kiss János altábornagy út 11. szám alá, a saját házába, ami egy dolgos ember életének eredménye. Eljött az obsit, a munkálkodás, a mindennapos szorgos dolog vége. Betöltötte a hatvanadik életévét, vár rá a pihenés, a más, amiről tán még nem tudja, valóban mennyire más, s mennyire bírni kell ezt is. Világéletében dolgozott. Pontosabban szinte gyerekkorától. De hát érthető ez egy olyan, valamikori 12 holdas parasztcsaládban, ahol kilenc gyerek kér kenyeret napjában többször. Ráadásul a mi Balázsunk harmadik volt a sorban, előtte azonban két lánytestvére. így érthető, hogy neki kellett először az otthoni gazdaságban apja mellé állni, de vállalt ő minden kisebb munkát - érdekesen először a vízügyes szolgálatnál. Azért a föld, a jószág szeretetét - ő mondja - apjától örökölte.- Otthon dolgoztam 54-től 56-ig a földünkön, aztán katonának vittek, Csongrádra. Amikor leszereltem, a szülőfalumban, Tiszabőn álltam gyalogmunkára a téeszben. Mégis 1948 óta számolom a kötődésem a vízügyhöz, mert akkor voltam először árvíz idején vízhordó, teahordó, aztán ősszel, télen, ha a földön nem volt munka, kubikot is vállaltam. Mivel érdekelt mindig a tudás, a tanulás, 1957-ben gát- és csatomaőri iskolába iratkoztam Tiszaroffon, akkor az volt a területileg illetékes szakaszmérnökségünk. És még alig telt el két év, már meg is pályáztam ezt a gátőri, gátbiztosi állást itt. 1960-at mutatott a naptár, amikor kineveztek. Előtte megkérdezték, miért szeretnék itt dolgozni. Hát csak azt válaszoltam, amit éreztem: mert szeretem az erdőt, a vizet, a természetet. Nem tudtam, csak sejtettem, ez olyan munka lesz, amiben fel kell adnia minden szabad idejét az embernek. Akkor persze már nős voltam, s hamarosan két fiúgyermek apja is. Tudja, más világ volt az, nagyon más. Mosóvizet a Tiszáról hordtak, sokáig petróleummal világítottak, s csak egy kis telepes rádió hozta a házba a világot. Mivel az első fizetésnapon pontosan 651 forintot kapott kézhez, tudta, az állattartással lehet csak a megélhetést biztosítani a családjának. Volt tehene nem is egy, foglalkozott borjúneveléssel, hordta a tejet 10 kilométer távolságra télen-nyáron, előbb biciklivel, majd kismotorral. (Mire autója lett, értelme foszlott a tejelő tehén tartásának) És hordta a gyerekeit is.- Az egyik kilenc, a másik hétéves korától tanyasi gyerekek kollégiumában tanult Törökszentmiklóson. Szombaton délbe’ fogtam az egyik biciklit a kormánynál, a másikra fölültem, aztán amíg a Tisza-gáton tartott az út, ott, majd a miklósi kövesúton a gyerekekért. Egyik elöl ült, a másik pedálozott - így tettünk meg minden hét végén kétszer 12 kilométert, mert ugye vasárnap délben már indulni kellett mindig vissza. Addig az anyjukkal, hogy szombat este elaludtak, mentünk a folyóra vízért, s mosott szombat éjszaka, hogy vihessék vissza a tiszta ruhát. Talán nem véletlen, hogy az idősebb fiam automata mosógépet vett az anyjának nem is olyan régen Közben elszállt 34 esztendő. A jó fiúk élik már a maguk életét - egy sem folytatta apja mesterségét. Az egyik szerelő, a másik műszerészből a közelmúltban vállalkozó lett Miskolcon.- Mi meg felépültünk Fegyvemeken, hogy öregségünkre odahúzzuk magunkat.- Nem is öreg, nyugodtan letagadhat vagy tíz évet- Nem volt tán időm megöregedni itt, a Tisza-parton. Tudja, milyen csodás, amikor csikorgó télben, nagy hóban kimegy az ember a gátra, s figyel? Ott nyúl oson, nyargal, amott őz nyoma látszik, s a parton, a gáton rend van, meg csend, felséges. Nehéz lesz, biztosan nehéz nélkülük, a rend, a pontosság nélkül. De hát az ember csak megöregszik, ugye? Menni kell, átadni a helyet a fiatalnak. így megy el sok, nehéz munkában, tisztességben megöregedett, fegyelmezett, komoly, kedves munkatársunk. Adjon nekik az isten hosszú életet, nyugalmasat is. Mert azért a nyugalom sem árt az embernek!- Amikor kezdtem, 4000 folyóméteres szakasz volt a felelősségem. Most, hogy végzek, már 6600. Petőházi Sándor, a kerületi felügyelő bólogat a gátőrházban. ígéri, nem felejtkeznek el az idős, nagy tapasztalatú emberekről, ha az élet úgy hozza. Rézsó Balázs mosolyog:- A hatvanas évektől szinte 1979-ig minden évben volt árvíz. Dolgoztam, viseltem minden felelősséget ezen a szakaszon. SÓSKÚTI JÚLIA 6
