Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-11-01 / 11. szám
szaeséshez az a körülmény is hozzájárult, hogy itt az öntözések mintegy 90 százaléka az uradalmakban folyt, tehát azok megszűnésének velejárója volt az átmeneti csökkenés. Az öntözések nagyobb arányú fejlesztése 1951. évben kezdődött. Ebben az időszakban elsősorban földcsatomás felületi öntözések létesültek. A feszített fejlesztési program, valamint a mezőgazdasági üzemek, személyi és közgazdasági feltételeinek hiánya következtében kedvezőtlen eredményt hozott. Több olyan telep épült a területen, amelyek üzeme éveken át nem volt biztosítható (mihályi Táncsics Tsz 218 hektár, Horvátkimlei ÁG 450 hektár, Tatai ÁG 78 hektár). Azoknál az elsősorban kertészeti öntözőtelepeknél, ahol az üzemelést bolgárkertészek végezték, az öntözés a gazdaságok legjobban jövedelmező üzemága volt (például Győri Új Élet Tsz). A földcsatornás felületi öntözés fejlesztésének korszaka az 1957. évvel lezárult. A nem üzemelő és gazdaságosan nem felújítható öntözőtelepek selejtezése és megszűntetése után az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén összesen 8769 kát. h. (5047 hektár) öntözése maradt fenn. A Kisalföldön az 1960-as években megkezdett nagyobb arányú öntözésfejlesztést, vízgazdálkodási szempontból az állami főművek korszerűsítése, új művek építése és a felszín alatti vízkészletek feltárása alapozta meg. E munkák keretében - a Rábaköz és a Hanság déli medencéjének öntözővíz-ellátása céljából - a Répce és a Rábca folyók 15,3 m3/s, a Kis-Rába 8 m3/s vízszállító képességre épültek ki. A Mosoni-hátság peremvidékét, valamint az Északi-Hany tőzeg- és lápmedence öntözővíz-ellátását szolgáló művek 1975— 78 között épültek ki, és 10 900 hektár öntözés lehetőségét biztosítják. A gravitációs vízkiszolgáláshoz szükséges üzemvízszintet a Mosoni-Dunán Mosonmagyaróvár alatt épült duzzasztó biztosítja. Az 5,2 nr/s vízszállító képességű főcsatorna üzemvízszint-szabályozása automatikus alvízszint-szabályozókkal történik. A VITUKI 1954-ben feltárta a Kisalföld felszín alatti vízkészletét és az öntözővíz beszerzését szolgáló csőkút telepítéséhez a gyakorlati munkában jól felhasználható tanulmányt készített. A hivatkozott vizsgálat szerint - a Kis-Rába vízrendszerrel uralt területen - a felszín alatti vízkészletből 223 millió rn/év vízmennyiség termelhető ki az átlagos talajvízszint csökkenése nélkül, amely folyamatos vízsugárban 7 rn/s-t jelent. A Hanság főcsatorna - Rábca folyó vonalától a Dunáig terjedő területen 180 mii-3 3 lió m /év termelhető ki, amely 5,7 m/s vízsugárnak felel meg. A hordozható esőztető berendezések nagyarányú fejlődésére jellemző, hogy 1960-1972 között 31 760 hektár kapacitású öntözőberendezés lépett üzembe. A berendezések zömében MA-120 és MA- 200 típusúak voltak, amelyek szakszerű üzemelés mellett 40-54 hektár nagyságú területet öntöztek be egy öntözési idény alatt. A 12 évi üzemelési időszak alatt a gépek egy része elhasználódott, így a hordozható öntözőberendezések kapacitása és az engedélyezési tervek tételes felülvizsgálata következtében vízjogi engedélyezett terület az 1972-es 31 760 hektárról az 1975. évben 22 231 hektárra csökkent. Ezt követően léptek üzembe az MA-350 géptípusok, amelyek egy öntözési idényben 100 hektár nagyságú terület szakszerű öntözésére alkalmasak. A kial akuló szabályozó rendszer hatására a mezőgazdasági üzemek csak a gazdaságosnak minősült berendezések üzemét tartják fenn. Az 1985. XII. 31-i állapotnak megfelelő 24 525 hektár hordozható esőztető berendezés kapacitását 148 darab MA- 350, 204 darab MA-200,11 darab MA-120 és 2 darab MA-40 típusú berendezés képezi. Beépített nyomócsöves esőztető öntözést- a kisebb kertészeti öntözéseket követően- a Kisalföldi ÁG-nak az 1965. évben megvalósult dunai vízkivételre támaszkodó 1129 hektár nagyságú fejlesztése vezette be. Az Észak-Dunántúlon 1986-ban 4889 hektár beépített csővezetékes öntözés volt, amelyből 2707 hektár üzemi létesítményként működött, állami kezelésű, úgynevezett másodlagos szolgáltató műként 2182 hektár üzemelt. A felületi és áltál aj-nedvesítő öntözések a hatvanas évek közepéig az Ikva menti rétöntözésekből és a hansági rét-legelő, valamint erdőöntözésekből állottak. Az 1965-1985 között az árasztásos és altalajnedvesítő öntözések 6-7 ezer hektár körüli értékkel stabilizálódtak oly módon, hogy a rét-legelő öntözés csökkenése mellett az erdőöntözések kerültek előtérbe. 1978-ban a MÉM-OVH vezetői testületé határozta meg a hosszú távú öntözésfejlesztés mértékét (1990-ig), amikor elfogadta a Mezőgazdasági vízgazdálkodás hosszútávú fejlesztési koncepcióját. A koncepció szerint 1990-ben - országosan - 660 ezer hektáron kellene öntözéses gazdálkodást folytatni. Ennek megfelelően 1981 és 1990 között 304 ezer hektár fejlesztéssel számolt a koncepció. A koncepcióban rögzített öntözésfejlesztési terv meghiúsulásának alapvető oka az, hogy 1978 és 1980 között - a tervezett kiindulási alaphoz viszonyítva - egyrészt elmaradtak a tervezett fejlesztések, másrészt a nagyarányú selejtezések következtében 230 ezer hektárral csökkent az öntözésre berendezett terület. Azonkívül az 1981-85 közötti években a fejlesztés lehetősége az üzemi és gazdasági oldalról egyaránt olyan minimális mértékű volt, amire addig nem volt példa. A rendszerváltást követően a tulajdonviszonyokban bekövetkezett változások lecsökkentették a beruházási lehetőségeket. A jelenlegi helyzet alapján egyértelműen megállapítható, hogy az 1978. évi koncepcióban meghatározott célkitűzések, amelyek az öntözés területi fejlesztését határozták meg, nem teljesültek. Dr. LÁSZLÓ LÁSZLÓ A Kozliki öntözőfürt szivattyútelepe 15
