Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1994-05-01 / 5. szám
Hitvallása: a vízügy szolgálata Interjú egy Vásárhelyi Pál-díj ürügyén Esetenként úgy tűnhet, hogy lapunkban az olvasók csak ritkán találkozhatnak — a műszaki tartalmú cikkek mellett — gazdasági kérdéseket feszegető írásokkal, az e területtel foglalkozó szakemberek bemutatásával, l akács Lajossal, az Észak Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vásárhelyi Pál-díjas gazdasági igazgatóhelyettesével készült interjúnkkal ezen a helyzeten szeretnénk változtatni. — Gratulálok a Vásárhelyi Pál-díjhoz, bár ez jöhetett volna hamarabb is! Te hogy látod? — Köszönöm a gratulációt, de az elmúlt 37 évben sem mérlegeltem soha, hogy munkámért kapok-e valamilyen kitüntetést. A Vásárhelyi Pál-díj mégis nagyon jól esett. Nem csak azért, mert ebben a több évtizedes munka elismerése tükröződik, hanem azért is, mert ezen a munkaterületen, ahol dolgoztam, az ilyen magas szakmai elismerések nem túl gyakoriak, és így ennek a szakmának a megbecsülését látom benne. — Több mint három és fél évtizedet töltöttél el a vízügyi szolgálatban, ott is egy munkahelyen. Vajon sohasem érezted úgy, hogy el kellene hagynod ezt a területet? — A vízügyi szolgálatban alsó és felső szinten egyaránt igen sok elkötelezett ember dolgozott és dolgozik, akikkel nem volt nehéz jó emberi és hivatali munkakapcsolatot kialakítani, így évtizedeken keresztül örömmel jártam be munkahelyemre. A munka soha nem jelentett terhet vagy kényszert. Igaz, az utóbbi pár évben többször feltettem magamnak is azt a kérdést, hogy nem kellett volna-e munkahelyet változtatnom? Ez azonban már későn volt. Az eltöltött évtizedeket ennek ellenére nem sajnálom, mert igen sok igaz jó barátot, munkatársat és kollégát ismertem meg. — Mindent elértél, amit ebben a szakmában az igazgatóságnál el lehetett érni. Csábítottak-e magasabb beosztásba? — A vízügy területén 1957-tői kezdődően, ha jól számolom, nyolc vagy tíz átszervezést értem meg. Ezek között olyanokat is, amikor a főhatóságnál (OVH, OVF) történt a váltás. Konkrétan két esetben merült fel magasabb beosztásba való felkérésem. Mindkét esetben Budapestre. A konkrét körülmények azonban, amelyek elsősorban a családot érintették volna, annyi tisztázatlanságot és bizonytalanságot tartalmaztak, hogy nemet kellett mondanom. — Azt mondják rólad, hogy igen fegyelemszerető' ember vagy, bár az is igaz, tanúsíthatom, hogy magadat sem kímélted, amikor munkáról volt szó. Vajon nem lehetett volna kissé lazábban dolgozni? — Utólag visszagondolva, biztosan. Amikor azonban valamilyen feladat előtt álltam, soha nem mérlegeltem azt, hogy mennyire köt le, milyen időt vesz igénybe, hanem csak a megoldás és végrehajtás volt a fontos. Ez valószínűleg hiba volt, hiszen más területek megismerésétől vette el az időt. — Úgy hírlik, vonzott az ügyvitelgépesítés. Hobbi volt-e a részedről vagy józan felismerése az adott helyzetnek? — Az ügyvitelgépesítéssel az 1960-as évek végén kezdtünk foglalkozni gazdasági kényszerből. Az anyagkönyvelés manuális végzése, amolyan lélekölő, favágó munka volt, és alig lehetett rá munkaerőt kapni. A havi tételszám 13 000-16 000 db között mozgott, és ezt kézzel átíró eljárással könyvelték, igen nagy hibaszázalékkal és késve. Bonyolította a dolgot az igen nagyszámú raktár, ahol a belső átadások egyeztetése és időben történő könyvelése okozott gondot. 1971-re sikerült megoldani a kérdési, hogy az igazgatóságnál csak az alapbizonylatok kiállítása történt, és ezek ellenőrzését, feldolgozását pedig más szervezet végezte és a végeredményt tablókon kaptuk meg. Ezzel pontosabbá vált a munka, de a legfontosabb eredmény az volt, hogy időben rendelkezésre álltak az adatok. Ezt követte a főkönyvi könyvelés, beleértve a rovatos, tételes elszámolást, majd a bérszámfejtés gépesítése. — Az elmúlt időszak tele volt gazdasági nehézségekkel, ám Téged nem igazán hallottunk panaszkodni. Van-e ennek valami különleges oka? — Pedig szoktam panaszkodni. Igaz, nem a gazdálkodás általános nehézségeire, hanem az adott szó, az érvényes szerződések be nem tartása, félremagyarázása miatt. Sajnos e két körülmény olyan méreteket öltött a gazdaságban, hogy megváltoztatásához évekre lesz szükség. Egyébként gazdasági nehézségeink egy nagy részét magunk hoztuk létre azzal, hogy nem vettük figyelembe a körülöttünk zajló folyamatokat vagy azoknak az ágazatra, igazgatóságokra gyakorolt hatását. Feléltük tartalékainkat különböző csodákban bízva, amik aztán nem következtek be. — Az erős kezű gazdászt nem szokták igazán szeretni; Téged mégis mindenki kedvelt. Mi volt az a módszer, amivel ezt el tudtad érni? — Nézd, a kollégáimat, a beosztottjaimat mindig becsültem és tiszteltem. Bár voltak vitáim, azokat mindig igyekeztem a jó ügy szolgálatába állítani és házon belül tartani. De a viták befejeztével részemről a téma le volt zárva. Ezért aztán szókimondó természetem ellenére sem lett harag ezekből. — Szerettél kitekinteni az országos dolgokra. Szívesen vettél részt országos koncepciók kidolgozásában, vitájában. Vajon sohasem estél kísértésbe, hogy magad is megpróbálkozz a felsői)!) irányítással? — Az évek során valóban nagyon sok különféle országos bizottságban dolgoztam, azonban az itt végzett tevékenység soha sem inspirált arra, hogy a felsőbb irányításba kerüljek. Ez feltehetően azért volt így, mert a munkakapcsolatokban, bizottságokban kidolgozott témák vagy koncepciók nagy részét be is vezették. Másrészt szerepet játszhatott ebben Győr városához, a barátokhoz, a rokonokhoz való vonzódásom is. — A sok nehéz nappal a hátad mögött mit üzensz a még aktív munkatársaknak? Hogyan lehetnek képesek hasonló teljesítményre? — A munkát soha nem éreztem nyűgnek, a vízügy szolgálatát hivatásnak tartottam és tartom ma is. Munkám során mindig igyekeztem az igazgatóság rövid és hosszabb távú érdekeit összehangolni, amely a kiegyensúlyozott gazdálkodás egyik biztosítéka. A másik ilyen pillér a korrekt munkakapcsolat és bizalom a munkatársakkal. — Nem olyan embernek ismerlek, aki egyszerre csak úgy abbahagyja az aktív munkát. Bizonyára vannak elképzeléseid a nyugdíjas évekre... — Az elkövetkezendő években több időt szeretnék fordítani a családomra, az unokákra és nem utolsósorban a horgászatra. Mindezek mellett, ha ezt igényük, szeretném tapasztalatomat kamatoztatni és hasznosítani a szolgálat érdekében. — Kívánom, hogy elképzeléseid valóra váljanak! Köszönöm a beszélgetést! PERECSI FERENC 15
