Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1994-04-01 / 4. szám
Új vízügyi törvény és szervezeti rendszer Franciaországban Az 1992. január 3-i új vízügyi törvény és a vízügyi ügynökségek szerepkörének kibővítése szorosan összefügg. Az ország területét lefedő hat vízügyi ügynökség fejlesztése a vízügyi törvényben kifejezésre jutott új súlyponti feladatok figyelembevételével történt. Szerepkörük növekedése elsősorban ezzel függ össze. Az új vízügyi törvény és alapelvei Atörvény az 1964. évihez képest elsősorban és mélyrehatóan a vízjogot, valamint a vízjogi gyakorlatot módosítja. Előrelépés történt a vizek védelme terén is, bár ez még további fejlesztést igényel. Az 1964-es törvény a vízkészletek jobb megismerését, megfelelőbb szétosztását és védelmét tekintette súlyponti célkitűzésnek. A jelenlegi a vízgazdálkodás új intézményrendszerének kialakítását állította középpontba, különös tekintettel az egyes vízügyi intézmények illetékességi körének a meghatározására, valamint a vizekkel kapcsolatos peres ügyek rendezésére. Ez utóbbiakkal kapcsolatban külön hangsúlyt kapott az igazgatási és a büntetőjogi rendszer fejlesztése. A többi környezetvédelmi törvényhez hasonlóan a vizekkel kapcsolatban is naint alapelvet fogalmazzák meg: — a víz a nemzethez tartozó közös természeti örökség, —- a vizet kiegyensúlyozott gazdálkodás tárgyának kell tekinteni még abban az esetben is, ha a különböző szükségletek között antagonizmus alakul ki. A közös örökségként tekintett vízzel való gazdálkodást a Városépítészeti Kódex is tárgyalja, amely kimondja, hogy a franciaországi területekkel való gazdálkodás gyakorlatában alapul kell venni azt, hogy a terület közös örökség, amellyel minden egyes településnek kiegyensúlyozottan és gazdaságosan kell gazdálkodni. Az új vízügyi törvény 1. cikke kimondja, hogy a hasznosítható vízkészleteket nem csupán védeni kell, hanem fejleszteni is szükséges a természetre jellemző többféle egyensúly tiszteletben tartásával. Az előbbiekből következik, hogy a vízjog teljes egészében és teljes mértékben illeszkedik (integrálódik) a környezetvédelmi joghoz. A vízzel való takarékos gazdálkodás ugyanilyen teljességgel illeszkedik a vízvédelem folyamatába. A fentiek figyelembevételével felvethető a kérdés: lehet-e a víz magántulajdon Franciaországban? Ezt a kérdést a’törvény nem taglalja teljesen egyértelmű világossággal. Az új vízügyi törvény 2. cikke a vízkészletekkel való kiegyensúlyozott gazdálkodással foglalkozik a nehezen összeegyeztethető érdekek és szükségletek esetében. Számításba kell venni azt is, hogy a vízkészletek védelméhez különféle módszerek és eszközök vehetők igénybe! Figyelembe kell venni azt is, hogy minden olyan vízigényt, amit gazdaságilag indokolni lehet, ki kell elégíteni függetlenül attól, hogy azt a mezőgazdaság, az ipar vagy az energiatermelés támasztja! A törvény a vizek védelmét a természeti elemek védelmének rendszerébe illesztve irányozza elő. A vizet többé már nem lehet egyszerű természetes készletnek tekinteni, hanem úgy kell értelmezni, hogy az része az ökológiai rendszernek, amely magába foglalja a vízi ökoszisztémát és a vízjárta víznyerő területeket. Az új vízügyi törvény nem tesz megkülönböztetést a védelem egyes elemei között, vagyis nem rangsorolja fontossági sorrend szerint a védelem tárgyait, nevezetesen a természeti készleteket, az egészséget, az ivóvizet, a gazdasági tevékenységhez felhasznált vízkészletet. A törvény a vizek mennyiségi és minőségi védelméhez felhasználható eszközök kiválasztásához csupán általános alapelveket rögzít (8. és 9. cikk). A felszíni vizek minőségének megóvására vonatkozóan is csak általános szabályokat tartalmaz. A szabványokban rögzített vízminőségi követelmények érvényesítését és a vízjogi engedélyek kiadását a végrehajtó hatóságokra bízzák. A vízminőségi szabványok és irányelvek meghatározása is ezekre a hatóságokra tartozik. A fentiekkel kapcsolatos tapasztalatok arra utalnak, hogy a törvény elveit alkalmazó hatóságok a végrehajtás során általában korlátozó megkötéseket tesznek. Az új törvény felhatalmazza a bírót, hogy a befogadóba történő melegvíz- és szennyvízbevezetésekkel kapcsolatos engedélyezése és jogviták törvényességét kivizsgálja. A vízi környezetet és a vízkészletet veszélyeztető létesítmények engedélyezése és a befogadóba bocsátott szennyező anyagok bírságolása terén az új törvény lényeges szigorításokat vezetett be. (9. cikk, 1928. cikk). A bírságolások hatékonyságának növelése érdekében olyan új törvénycikket (24. cikk) iktattak be, amely a bírósági perek elhúzódása és gyakori elnapolása ellen jelent biztosítékot. A vitás esetek kivizsgálását oly módon könnyítették meg, hogy feloldották a kivizsgáló szakintézményre vonatkozó korábbi szigorú megkötéseket, ami azt jelenti, hogy ezentúl szóba jöhet minden olyan szakintézmény, amelynek öt évnél hosszabb környezetvédelmi gyakorlata van. Az új törvény értelmében egyértelműbbé vált a vízszenynyezők felelősségének megállapítása és a kártérítési kötelezettség meghatározása. Nagyon jelentős új jellemzője a törvénynek, hogy a társulatok és az intézmények könnyebben és hatékonyabban vehetnek részt a vízkészletek védelmében. Az új vízügyi illetékességi rendszer A törvény a korszerűsített általános alapelvekre építve továbbfejlesztette az illetékesség megoszlásának rendszerét. • A 3. cikk a vízgazdálkodási és fejlesztési kerettervezést, valamint a keretterv irányelveinek és vázlatának elkészítését a területileg illetékes vízügyi ügynökségekre vagy azok összefüggő csoportjára bízza. A vízügyi tervezés számára alapvető irányelvként szabták meg a kiegyensúlyozott vízkészlet-gazdálkodást. A települések vagy településcsoportok által kidolgozott fejlesztési programoknak illeszkedni kell a vízgazdálkodási kerettervbe! A törvény 3. cikke foglalkozik a vízgazdálkodási kerettervvázlatok kidolgozásának szervezeti rendszerével és ütemezésével is. A vázlatterv kidolgozását a vízgyűjtő területileg illetékes koordináló prefektusa kezdeményezi. A vázlattervek kidolgozását végző vízügyi ügynökség a munkálatokba bevonja az állam képviselőit, valamint a központi és a regionális tanácsadó intézményeket. A vázlatterveket a prefektus hagyja jóvá és biztosítják a tervek nyilvános tanulmányozását. A vízgazdálkodási kerettervvázlatokat 5 éven belül, azaz 1997. január 4. előtt el kell készíteni és a nyilvánosság előtt be kell mutatni. A vízügyi törvény 5. cikke rögzíti a vízgazdálkodási kerettervvázlatok általános és legfőbb célkitűzéseit, vagyis meghatározza a felszíni és a felszín alatti vízkészletek felhasználási célját, a hasz12
