Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1994-04-01 / 4. szám
A privatizáció kedvelt célpontjai a halastavak, ezek közül is jórészt a kisebbek, amelyék gyakorlatilag már el is keltek. A problémák gyökerét ebben az esetben a privatizációra kijelölt, s szakmailag összetartozó tóegységek tavankénti értékesítése jelentette (illetve jelenti még ma is), mely a tőkehiánnyal némiképp magyarázható, de szakmailag nem indokolható! Ez az értékesítési forma egyébként a volt termelőszövetkezeti tóegységek esetében jellemző. A Dél-Dunántül domborzati és vízrajzi adottságai miatt ugyanis egy vízfolyásra fűzérszerűen települt tavak csak egymásra utáltán üzemeltethetők. Az üzemeltetés összehangoltságának a vízfeltöltéseken és vízeresztéseken túl egyéb gazdálkodási kérdésekre is célszerűen ki kell terjedni. Az elaprózódó vízhasználatok számszerű növekedése és az egymásrautaltság a problémák fokozódását valószínűsítik, és előrevetítik a hatósági ellenőrzések, beavatkozások számának szükszégszerű növekedését. Milyen konkrét problémákkal lehet majd számolni? — Vízhiányos területeken (és időszakokban) óhatatlanul gondot fog okozni a vízjogi engedélyekben szabályozott vízszétosztási rend betartása, illetve betartatása, ugyanis bizonyos esetekben az alsó vízhasználatok miatti vízeresztési kötelezettségnek akkor is eleget kell tenni, ha nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű víz. — Fokozódni fog a szennyezések, fertőzések veszélye is, hisz az egyes tavak között — a vízeresztés folytán — közvetlen a kapcsolat. — Vagyonvédelmi problémaként jelentkezik a tavak kialakításából fakadó azon lehetőség, amely vízeresztések alkalmával lehetővé teszi az alsó tavak halállományának felcsalogatását. E néhány példából is látható, hogy a korábbinál körültekintőbb szabályozás és annak pontos betartása árán lehet csak problémák nélkül üzemeltetni a jövőben a tavakat. A földterületek privatizációja a korábbi, kevés nagyüzemi vízelvezetési érdekeltség helyébe a nagy számú magántulajdoni érdekeltséget lépteti be, és ezzel kell számolni a vízkár-elhárítási művek jövőbeni üzemeltetésénél is. A területi vízkárelhárítást legszorosabban a nagyüzemi tulajdonban, kezelésben volt mederhálózat és tartozékainak sorsa érinti. Ki lesz a tsz-árkok tulajdonosa és az állami gazdasági üzemi mederhálózat kezelője a nagyüzemek megszűnése esetén?! Közel ennyire fontos, hogy miként (milyen eljárással és eredményességgel) érvényesíthető a vízügyi törvényben megszabott területhasználati korlátozások betartása a vízkár-elhárítási művek mentén a sok tulajdonos körében. A magántulajdonosi öntudat megerősödése mellett kell elvégezni a korlátozások földkönyvi bejegyeztetését. Az erősödő tulajdonosi szemlélettel kell számolni számos helyen a fenntartáshoz szükséges parti sávoknak — főleg a települési belterületeken — még hátralévő kialakításánál, ami komoly pénzügyi forrásigénnyel jár. Mindezen túl pedig a vízgyűjtőn, az érdekeltségi területen lejátszódó tulajdonosváltozás más helyzetet teremt mind a járulékok befizetése, mind a vízkár-elhárítási infrastruktúra rendeltetésszerű működésével kapcsolatos érdekeltségi elvárások terén. VARGA DEZSŐ — MÁRK LÁSZLÓ 3 A mezőgazdaságban zajló privatizáció a birtokszerkezet átalakításával a mezőgazdasági célú vízgazdálkodás területén is új helyzetet teremt, s számtalan problémát vet fel. MAGÁNOSÍTÁS
