Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1994-09-01 / 9. szám
A vízlépcső az első időszakban csak a balpartra, a Tiszántúli területek felé adott le vizet. Az 1970-es években a jobbparti vízhasználatok is előtérbe kerültek. Ezek közül a taktaközi öntözőrendszert lehet megemlíteni. Ezen túl olyan vízhasználatok léptek be, mint például Debrecen ivóvízellátására, amit a Keleti-Főcsatornára telepített felszíni vízkivételi mű biztosít. Az öntözővíz-szolgáltatás Az öntözővíz-szolgáltatás 1954 óta folyamatosan történik. Annak csúcsértékei az 1960-as években, különösen 1964-ben, valamint 1968- ban alakultak ki. Ezt követően csökkenő tendenciájú volt a vízhasználat, ami elsősorban az öntözőgazdálkodás átalakításával, másodsorban időjárási elemekkel van kapcsolatban. Arról van szó ugyanis, hogy a korábbi felületi, rizs-, szántó-, de még a rétlegelő-öntözések is fokozatosan elavultak. Az üzemeltetésükhöz szükséges munkaerővel a mezőgazdasági üzemek nem rendelkeztek. A korszerűsítésre a kedvezőtlen beruházási feltételek és lehetőségek, az elmaradt műszaki fejlesztés, valamint a nem megbízható gazdaságosság miatt nem került sor. Ugyanakkor 1985-ig az időjárás is fokozatosan csapadékossá vált. Azok összessége a hasznosító ágazat indokolatlan háttérbe szorítását, a termelési bizonytalanság fokozódását, a fejlődési feltételek fokozott ütemű elmaradását eredményezték. Az utóbbi évek aszályos időjárása várhatóan újból előtérbe helyezi az öntözés fontosságát. Az üzembehelyezést követően a Keleti-Főcsatornára települt egyéb vízkivételek menynyiségi hatása nem túl jelentős. Annál nagyobb viszont a minőségi, illetve az üzemi állandósággal kapcsolatos igénye. A piacgazdaságra való áttérés azonban az öntözést igen érzékenyen érinti. A későbbiekben az öntözést a termesztéstechnológia elemeként kell értékelni. A különböző vízhasználatok fejlesztésénél fokozottan figyelembe kell venni a vízlépcsőrendszer üzeméltetési adottságait, illetve az elkövetkező években várható készlet- és minőségviszonyokat. Ennek megfelelően, mint lehetőségi főművel kell a rendszerrel számolni a Felső-Tisza-vidéki, a tiszántúli, de nem utolsósorban az északmagyarországi területek vízgazdálkodás fejlesztésében. Energiatermelés Az elektromos energia termelését 1956-ban — részleges üzembe állítással — kezdték meg. Az első 10 évben a termelés folyamatos volt, majd azt követően, 1977-től fokozatosan rátértek a csúcsidejű energiatermelésre. Ma már az összes energiamennyiségnek megközelítőleg 20%-át csúcsidőben termelik. Az energiatermelés lényegesen vízigényesebb, mint az egyéb hasznosítási formák, amitazis bizonyít, hogyalegfcljebbátlagosnak tekinthető 1977. évben erre a célra mintegy 5 111 000 000 m3 vizet használtak fel, közelítőleg 4 m-es átlagos esés mellett. A lehetséges energiatermelést, a hidrológiai és hidraulikai jellemzőkön kívül, vízkészletgazdálkodási és folyószabályozási szempontok is befolyásolják. A mindenkori érkező vízhozamból ugyanis ki kell elégíteni a tiszántúli és az Együttműködő Tiszai Öntözőrendszerek vízigényét, valamint azon túl a Tisza menti ivó- és ipari vízigényeket. Hajózás A duzzasztás folytán a Tisza Tiszalöktől Dombrádig, a Bodrog pedig az országhatárig összesen 130 km hosszban hajózhatóvá vált. A Tiszai hajóforgalomról az átzsilipelések adnak megbízható adatot. A hajóforgalom a hetvenes években mérsékelten emelkedett. A szállított árumennyiségről pontos adataink nincsenek, azok csak a hajóforgalom alapján becsülhetők. így feltételezhető, hogy a Tisza középső szakaszáról az alsó szakaszra irányuló áruszállítás nem haladja meg a 120 000-150 000 tonna értéket. A hegymenetben történő áruszállítás sajnos elhanyagolhatóan jelentéktelen. A Felső-Tisza felé irányuló áruszállítás évente mintegy 20 000 tonnára tehető. A vízlépcső létesítményeinek állapota A vízlépcső építményi része a kisebb meghibásodások ellenére megfelelő állapotú. Azokon üzemeltetést akadályozó vagy a biztonságos üzemet veszélyeztető meghibásodásokat nem tapasztaltunk, szerkezeti kialakításuk megfelelő. A szerkezetek kezelését, ellenőrzését, működtetését, észlelések végzését esetenként korszerűsíteni kell. A szerkezeti kialakítások közül a hallépcsőt, a hajózsilip feliszapolódását, valamint az utófenék-biztosítást lehet és kell újra vizsgálni. A hallépcső nem váltotta be a szerepét, gondos megfigyelés ellenére sem volt tapasztalható, hogy a halak a lépcsőn keresztül a bögébe vándorolnának. A hajózsilip üzemeltetését a levonuló kis és közepes árvizek különösen akadályozták. Mind a felső, mind pedig az alsó várakozóteret, öblözetet és kapufülkét'erősen feliszapolják. Külön is meg kell említeni a vízlépcső alvízi mederhez történő csatlakozását. Már az 1954. évi 2,5 m-es próbaduzzasztásnál is jelentkeztek kimélyülések. Azok kialakulása részben a rövid utófenékkel, részben a vártnál alacsonyabb alvízzel, részben, az asszimetrikus vízlépcsőüzemmel hozható kapcsolatba. A duzzasztómű utófenekének biztosítását az elmúlt évtizedekben többször is fel kellett újítani, illetve meg kellett hosszabbítani. Jelenleg, az ellenőrző mérések tanúsága szerint, az utófenék nyugalomban van. A vízlépcső térségi kapcsolatai és hatásai Kapcsolatok a mederrel A duzzasztómű üzembehelyezését követően a mederváltozások figyelemmel kísérésére nyilvántartási keresztszelvényeket vettek fel a mű közvetlen környezetében 10 és 20 m-es távolságra, attól távolabb 100, majd 200 méterenként. Az első időszak mederváltozásait az 1971- ben végzett részletes felvételek alapján értékelték. A mérési eredmények adatai szerint a feliszapolódás sebessége 1960-tól jelentősen csökkent, a mederváltozások is mérséklődtek. A vízlépcső hatása a jobbparti belvízviszonyokra A vízlépcső felvízi szakasza érinti: — a Taktaközi Belvízrendszert, — a Bodrogközi Belvízrendszert. A folyótól távol eső területeken a folyók a talajvízjárásban kevésbé éreztetik hatásukat. A folyókhoz közel eső területek talajvízkútjainak vizsgálatánál megállapítható, hogy a talajvíz igen érzékenyen reagál a folyóvízállásokra. Ennek oka a folyókhoz való közelségen túlmenően a jó vízvezető réteg jelenléte. Az 1954. év utáni mérések a part menti sávokban 0,5-1 méterrel magasabb átlagos talajvízszintértéket eredményeznek, mintáz 1954 előttiek. Az utóbbi évek aszályos időjárása következtében a talajvízszintek jelentős mértékben 0,4-1 méterrel csökkentek. A talajvízszint megemelkedése azt jelentheti, hogy a talajok vízfelvevő képessége a téli félév folyamán 30-50 mm-rel csökken. A belvízi elöntés veszélye ennyivel kevesebb csapadék esetében is jelentkezik, illetve a belvízszivattyúzás igénye ennyivel növekszik. Természetesen ez csak olyankor fordulhat így elő, amikor a belvíz a folyók vízjárásától függetlenül alakul ki. A folyók felől történő vízáramlás ugyanis mindenképpen feltölti az alsó talajrétegeket. Ahol a duzzasztás hatása már kevésbé érvényesül (Révleányvár térsége), ott a talajvízjárás jól követi a Tisza vízállásváltozásait. Az elmaradt belvízrendezési munkákat, szivárgó építéseket mind a Bodrog-, mind a Taktaközben minél előbb el kell végezni. A Taktaköz duzzasztás által érintett területein az első lépcsőben a bel vizeket a Kopasz hegyről külvizektől kell különválasztani. Ezt majd megfelelő belvízi fejlesztésnek kell követni. A Taktaköz alsó részét a Kiskörei duzzasztás érinti. Annak hatásvizsgálata alapján kell a szükséges beavatkozásokat programozni. cs> Balogh Zoltán igazgatói referens 15
