Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1994-09-01 / 9. szám
b) A vizek döntő többsége és a vízi létesítmények jelentős része állami tulajdonban van. Ez a vízgazdálkodási féladatok érdekeltség szerinti megosztásának és a közérdek mértéke okán államinak deklarált feladatok meghatározásának egyik kulcsfontosságú problémája. Először is az államnak tulajdonosi kötelezettségei meszsze meghaladják anyagi lehetőségeit, másrészt itt is igaz, hogy az állam mint tulajdonos nem képes hatékonyan kifejezésre és érvényre juttatni a kisebb területek differenciált, lehatárolt érdekeit. Ugyanakkor a vízi létesítmények nem piackonformúak, hasznuk és hasznosságuk általában csak rendkívül nehezen számszerűsíthető, hiszen egy nem helyettesíthető szolgáltatást, sokszor az élet feltételeként kell az érintettek részére teljesíteni, vízkárelhárítás esetén pedig egy bekövetkezhető kár elhárítását kell felvállalni. A vízkárelhárításnak ugyanakkor életvédelmi szerepe is van, ami gazdaságilag nehezen vagy egyáltalán nem mérthető, másrészt a káresemény bekövetkezése csak bonyolult, valószínűségi változóként kezelhető. A piacgazdasághoz leginkább az ipari vízellátásnak és az öntözésnek van vagy lehet átjárható kapcsolata. Ezért a létesítmények tulajdonváltása ezeken a területeken látszik egyszerűbben végrehajthatónak. c) A felsoroltakból is következik, hogy a vízgazdálkodás sajátos infrastruktúrára épül, ami azt jelenti, hogy: — a létesítmények többsége nem forgalomképes, — a koncessziós vagy hitelfelvételi lehetőségek csak korlátozottan és általában állami garanciavállalással érvényesíthetőek, — a vízgazdálkodási döntéseket — mint az infrastruktúrát általában — a politika felülről vezérli, a döntések gazdasági racionalitását nehéz kritériumként megfogalmazni; — az egyes tevékenységek ellátásában óriási a késztetés a kockázatvállalásra, ami azután káresemények bekövetkezését idézi elő (erre vezethető vissza az is, hogy a döntéshozók akkor szavazzák meg a támogatást, amikor már bekövetkezett a kár, de ilyenkor a hatékony felhasználás már erősen kérdéses). d) A vízgazdálkodás területén történő feladat- és teherviselés konszenzusos megosztásának meghatározó eleme a lakosság szocializáltsága. Arról van ugyanis szó, hogy a lakosság, (de jórészt az egyéb vízhasználók is) a vízügyi szolgáltatásokat díjmentesen vagy jelentős állami támogatással szokták meg, és így is kívánják fenntartani. Gondoljunk az ivó-, öntöző és ipari vízellátásra, vagy a vízkárelhárítás, a folyó- és tószabályozás, a holtággazdálkodás feladataira. A vízügyi szolgáltatások valós díja nem elfogadott költségkategória. Ez még akkor is így van, ha köztudott, hogy a víz már hosszabb ideje nem áll rendelkezésre sem korlátlan mennyiségben, sem a kívánt minőségben. A lakosság tehát gazdasági megfontolásokból nem kíván részt vállalni a vízgazdálkodási feladatok ellátásából, ugyanakkor a felsoroltakon túl a lakosság anyagüag nem teherbíró, nem terhelhető. Végezetül a vízgazdálkodásban elkerülhetetlen kooperáció keresése helyett jelenleg a gazdaság szereplőire a tulajdonosi elkülönülés a jellemző. e) Fontos társadalmi-gazdasági változásként rögzíti a vízügyi politika azt is, hogy a társadalmi konszenzus megteremtésénél számolni kell a következő — kényszerűen kialakuló — körülményekkel: — A társadalom vízigényének növekedése a szolgáltatási díjak növekedésével, a mezőgazdasági és ipari termelés átstrukturálódásával csökkenni fog. —- Növekszik ugyanakkor az igény a vízrendezés és öntözés létesítményeinek a gazdasági szerkezetváltozáshoz igazodó kiépítése és üzemeltetése iránt. — Növekszik az igény a vízművek, a csatornázási és szennyvíztisztítási létesítmények építése és minőségi üzemeltetése iránt. — Erősödik a vízgazdálkodás minden területén az ökológiai érzékenység. —A vízkárelhárításban a közvetlenül érintettek feladat- és tehervállalása, a társulati mozgalom erősödése prognosztizálható. A vízügyi politika tehát a társadalmi konszenzus megteremtése érdekében a következők szerint összefoglalható két legfontosabb körülményt és feladatot rögzíti: •Az állami tulajdon és szerepvállalás indokolatlan és kezelhetetlen túlsúlyát meg kell szüntetni. Ezzel összefüggésben világosan kell látni, hogy ez a célkitűzés nem a költségvetés fokozatosan beszűkülő lehetőségeiből levezetett kényszerű lépés, hanem a piacgazdasághoz igazodó olyan feltételek megteremtésének követelménye, amely mellett az érdekviszonyok a tulajdonviszonyokra alapozódnak és a teherviselés az élvező fizess elv alapján levezethető. Ebből azonban az is következik, hogy a feladatok meghatározása döntően a területhasználóktól kell kiinduljon. Rögzíteni kell és nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a vízgazdálkodásnak nincs önálló érdeke. Csak a területhasználatban részt vevő gazdasági szereplők és érdekeltek fogalmazhatnak meg célokat amelyek megvalósulásának vízgazdálkodási feltételei vannak. • A sajátos magyarországi vízgazdálkodási helyzetből következően ugyanakkor a politika rögzíti, hogy az állam hosszú távon sem vonulhat ki a feladatok ellátásából és finanszírozásából. Az államnak továbbra is el kell látnia a közérdek mértékeként deklarált feladatokat. Ezeket a feladatokat a költségvetésből kell fizetnie. A nem állami feladatként deklarált munkákat kiszámítható és ösztönző támogatással kell segítenie. Ennek a támogatási rendszernek lehetőséget kell teremtenie arra is, hogy bizonyos állami érdekek (gazdasági, együttműködési stb) ezen az úton érvényesíthetőek legyenek. Végezetül világosan kell látni, hogy e finanszírozás és feladatváltás csak fokozatosan — a terherviselő képesség, a kooperációs készség, a tájékoztatás javulásával arányosan — hajtható végre. 3. Hogyan valósítható meg a vízügyi politika? A technikai részletek előtt egy rendkívül fontos, de annál nehezebb feltételrendszerről, a szemléletváltásról kell szólni. A vízgazdálkodással kapcsolatos szemléletváltásnak mind a szolgálaton belül, mind pedig a társadalom valamennyi szereplőjénél létre kell jönnie. A szolgálat részéről röviden összefoglalható váltás: a küldetéstudatot felváltó szolgálni és szolgáltatni szemlélet. Ennek lényege, hogy csak a társadalom által követelt és kikényszerített beavatkozásokat szabad megtenni, szemben a vízügy által sokáig alkalmazott gyakorlattal, mely szerint a vízügy a gazdaságfejlesztésnek meghatározó ágazata volt! A társadalom szereplőinek szemléletváltása lényegében azt jelenti, hogy tulajdonosi szerepkörben, kooperációra törekedve (és tudomásul véve, hogy a víz sem mennyiségben, sem minőségben nem áll korlátlanul rendelkezésre) szerepet vállal a feladatokból és a finanszírozásból is, ugyanakkor világosan megfogalmazott területhasználati célokkal rendelkezik. Az eszközök közül négyről teszünk említést. 3.1. A tulajdonviszonyok megváltoztatása Talán az eddigiekből is kiderült, hogy a vízgazdálkodás megújításának és a feladatok magas színvonalú ellátásának alapvető feltétele a tulajdonváltás Ennek lényege, hogy a vizek és vízi létesítmények új tulajdonjogát úgy kell megállapítani, hogy azok hatékony működtetését érdekeltségi alapon lehessen biztosítani. Ezért a közérdek mértékének állami kötelezettségéből kiindulva állami tulajdonban csak azok a vizek, folyók, patakok és tavak, illetve vízi létesítmények maradhatnak, amelyek az ország már vázolt kiszolgáltatott vízgazdálkodási helyzetére való tekintettel a magas színvonalú feladat-összehangolást lehetővé teszi. Másrészt, amelyek használatával, fejlesztésével kapcsolatos érdekeltségi körök kiterjedtek és áttételesek, országrészekre, nagyobb tájegységekre kiterjedő hatással vannak. E tulajdonváltás első lépéseként az új vízgazdálkodásról szóló törvénytervezet már kizárólagos állami tulajdonként határozza meg az állami feladatellátás tárgyát. A kizárólagos állami tulajdonhoz csatlakozó — helyileg lehatárolható — érdekeltségi körben hasznosuló vizek és vízi létesítmények, valamint a helyi vízművek célszerűen az önkormányzat vagy önkormányzatok közös tulajdonába kell kerüljenek. Ezt a váltást megcélzó 1992. évi XXXIII. törvény tapasztalatai azonban — ahol az átvétel az önkormányzat számára felkínált lehetőség volt — azt bizonyítják, hogy az önkormányzatok ma még nem vállalják ezt a feladatot. Komoly akadályát jelenti a tulajdonváltás5
