Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1994-09-01 / 9. szám

Magyarország vízügyi politikája és annak gazdaságpolitikai összefüggései Dr. Hajós Béla — Rémai János — Dr. Váradi József Gyula 1. Mi a vízügyi politika? A víz stratégiai elem! Magyarország pedig kiszolgáltatott vízgazdálkodási helyzetben van. Egyik állítás sem kíván különösebb igazolást, de ez utóbbival kapcsolatban — annak iga­zolására, hogy szükség van Magyarország vízü­gyi politikájának megfogalmazására — indo­kolt néhány fontos körülményt kiemelni. Az ország medencejellegéből következően a hazánkon átfolyó vízhozam (120 milliárd m3/év) egy lakosra vetített értéke — a világ összes országát figyelembe véve — nálunk a legmagasabb. A vizeket illetően is jellegzetesen tranzitország vagyunk tehát, ami azt is jelenti, hogy a vízkészleteink mind mennyiségileg, mind minőségileg döntő mértékben függnek a szomszédos országokban tett beavatkozá­soktól. A felszíni és felszín alatti vizeink szoros összefüggésben vannak egymással, az egyik­ben okozott kár a másikban azonnal jelentkezik. Ugyanakkor hazánk a Kárpát-medence legmélyén fekvő, zömében sík területű ország, ezért a környező hegyvidéki vízgyűjtőkről ér­kező, nálunk torlódó árhullámok, a hóolvadásből vagy nagy csapadékokból keletkező belvízi elöntések miatt vízkár-veszélyeztetettségünk Európában egyedülálló. Vízkárok által az ország területének 52%-a veszélyeztetett és csaknem egynegyedét árvizek fenyegetik. Egyszeri árvízi elöntésből egy-egy kisebb öblözetben minimáli­san 5-6 milliárd Ft kár keletkezhet, de egy na­gyobb öblözet esetében 30-40, illetve 150 milliárd Ft-os kár is előfordulhat. Megközelítően hasonló helyzetben csak Hollandia van. Természetföldrajzi helyzetünkből követ­kezően a már elmondottakon túl még egy tényre kell felhívni a figyelmet, ez pedig a vízkészletek rendelkezésre állásának megteremtése. Miután a tározás szempontjából kedvező hegyvidéki vízgyűjtők a szomszédos országok területén fekszenek, a vízkészletek rendelkezésre állásá­nak megteremtése érdekében feltétlenül gon­dolkodnunk kell a síkvidéki tározásban is. En­nek a lehetőségnek eleve elutasítása egy straté­giailag fontos elemnek, a víznek a rendelkezés­re állását teszi esetleg lehetetlenné. Országunk medencejellege és az a tény, hogy folyóink vízgyűjtő területe döntően szomszéda­inkhoz tartozik, okozza tehát, hogy nincs köz­vetlen lehetőségünk befolyásolni a vízkészletek mennyiségi és minőségi alakulását, de nem tu­dunk közvetlen hatást gyakorolni az árhullá­mok kialakulására, befolyásolására sem. Ez a kiszolgáltatott vízgazdálkodási helyzet az ország vízgazdálkodása szempontjából meg­határozó peremfeltétel. Nevezetesen: — a szomszédos országokkal folytatott konstruktív együttműködés a hazai vízgazdál­kodásban elengedhetetlen és meghatározó; — a vízkészletek védelme, feltárása, rendel­kezésre állásának megteremtése összehangolt cselekvést, szigorú szabályozást és költséges nagyberuházásokat kíván; — a vízkárokkal szemben folytatott évszáza­dos küzdelem hatására kialakult egy hatékony védelmi szervezet és létesítményrendszer, ez utóbbiból az is következik, hogy Magyarország vízviszonyai ma már nem természetesek, hanem szabályozottak. Mindezekből az következik, hogy hazánk vízgazdálkodásában az államnak a feladatok ellátásában és a költségek viselésében — a külföldi gyakorlattal összehasonlítva is — kie­melt szerepet kell vállalnia. Ugyanakkor a piacgazdaságra való áttérés, vagyis a tulajdon- és érdekviszonyok nyeresé­gorientált átrendezése az állam teherviselő ké­pességének látványos gyengülése, az ökológiai értékrendszer felerősödése, az állampolgár szoci­alizáltsága együttesen olyan konfliktusegyüttest hozott létre a vízgazdálkodásban (is), amit felol­dani csak társadalmi konszenzus útján lehet. E konszenzus megteremtésének eszköze: Magyarország vízügyi politikája, ami — az el­mondottak figyelembevételével — azt a le­ginkább konfliktusszegény együttműködést fo­galmazza meg, ami annak rögzítésén alapszik hogy a vízgazdálkodás területén mi az államnak a közérdek mértékéig terjedő feladata, és mi az, amit a vízgazdálkodásban érintetteknek — va­lamilyen igazságos rend szerint—vállalni kell? A vízügyi politika tehát nem a vízügyi szolgálat politikája, hanem az ország la­kosságának a vízgazdálkodási feladatok ellátásával kapcsolatos — konszenzusán ala­puló — egyezsége. 2. Mit fogalmaz meg a vízügyi politika? A vízügyi pölitika a felsoroltak szerint a nagy vonalakban bemutatott vízrajzi és földrajzi adottságokon túl rögzíti a vízgazdálkodás pilla­natnyi helyzetét, a társadalmi és gazdasági adottságokat. Mindezt döntően annak figye­lembevételével teszi, hogy a társadalmi konszen­zus megkötésének keretei kijelölhetőek legyenek. Ennek tükrében néhány alapvető megál­lapítást kell tenni. 2.1. A vízgazdálkodás helyzete Jelenleg a lakosság 94%-a részesül vezetékes ivóvízellátásban, a szennyvízelvezetés a lakosság 58%-ánál megoldott, a csatornahálózatba csak a lakások 43%-a került bekötésre. Az összegyűjtött szennyvizek 54%-a jut tisztítással a befogadóba és csak 33%-a tisztított biológiailag is. Az ivóvízigény közel 90%-ának kielégítése a felszín alatti vizekből történik, helyenként a túligénybevétel jelei mutatkoznak. A vízellátási célú művek 65%-a sérülékeny földtani környe­zetbe települt. A fő árvízvédelmi vonalak 4220 km hosszából a szükséges méretre — a százé­venként egyszer előforduló árvízre — a művek 67,2%-a kiépült, a belvízvédelmi létesítmények a nagyüzemi mezőgazdaság követelményeihez igazodva jórészt kiépültek, de mind az árvízvé­delem, mind a belvízvédelem feladatainak el­látásánál alapvető probléma a művek állapotá­ban bekövetkezett romlás. Ez annak a követ­kezménye, hogy a szolgálat hosszú évek óta jelentősen alulfinanszírozott, ami azt jelenti, hogy a művek karbantartásához szükséges (a műszaki igény szintjén számított) pénzügyi eszközöknek csak harmadát, negyedét kapta az ágazat. Ez 1994-ben például azt jelentette, hogy az ország 12 vízügyi igazgatóságából 7 igaz­gatóság a 93. évi keretének 90 %-át, 4 a 95 %-át kapta, és összesen 1 igazgatóság gazdálkodhat az 1993. évi ellátmánnyal azonos összegből. A művek fenntartottsága az idén várhatóan a mű­szaki igényszint összesen 10 %-át éri el. A vízgazdálkodás területén jelentkező három legfontosabb feladat tehát: — a szennyvíztisztítás fokozott fejlesztése, — a vízbázisok védelme és megteremtése, — a meglévő vízgazdálkodási létesítmények funkcióképességének fenntartása. A vízügyi politika a hazai vízgazdálkodást alapvetően befolyásoló társadalmi és gazdasági viszonyokra épül. 2. 2. Társadalmi-gazdasági környezet a) A gazdasági növekedés extenzív szakasza kontinensünkön is súlyos ökológiai, környezeti, vízgazdálkodási károkat okozott. Amíg azon­ban ez a folyamat a nyugat-európai országok­ban a 70-es évek végére — egy új egyensúly kialakulásával — nagyrészt befejeződött, addig Magyarországon és a környező országokban a tartós gazdasági nehézségek következtében még tart az egyensúlykeresés, ami a gazdaság szereplői és a környezetvédők között állandó konfliktusforrást jelent. A vizeknek a terület­­használatban és gazdaságban betöltött sze­repéről azonban nem a vízüggyel kell a csatát megvívni, hanem a területhasználóknak egymás között. 4

Next

/
Thumbnails
Contents