Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1994-07-01 / 7. szám
Társulati érdekképviselet 1924-ben--------- Egy fúzió A társulati mozgalom több mint egy évszázados fejlődése során jelentős állomásához ért 70 esztendővel ezelőtt, 1924-ben. Az addig egymástól függetlenül, de azonos törvények alapján a Tisza és a Duna völgyében működő társulati érdekképviseleti szervek, nevezetesen a Tiszavölgyi Társulat, valamint a Duna-völgyi Vízi Társulatok Szövetsége egyesült és a továbbiakban Tisza-Dunavölgyi Társulat néven az ország valamennyi vízi társulatának érdekképviseleti szervévé vált. Az egyesülésig hosszú út vezetett. Nem véletlen, hogy a közkeletű Duna-Tisza... elnevezés helyett az új szövetség a Tisza-Duna sorrendet választotta. Annak ellenére, hogy a társulati úton történő vízszabályozást lehetővé tévő 1807. évi királyi dekrétum alapján elsőként a Duna völgyében — nevezetesen a Sárvíz területén alakult meg az első társulat —• a múlt század legjelentősebb társulati mozgalma mégis a Tisza vidékén alakult a folyóvölgy ármentesítésére. A tiszai társulatok már 1846-ban megalakították az érdekeiket képviselő, műszaki feladataikat koordináló Tiszavölgyi Társulatot, amely 1848-ig látta csak el a feladatát, majd az önkényuralom bukását követően az önkormányzati jogaikat fokozatosan visszaszerző társulatok 1878-ban keltették új életre. Itt persze felmerülhet a kérdés, ha a kiegyezés 1867-ben megtörtént, vajon miért nem került sor ezzel egyidőben a Tiszavölgyi Társulat újbóli megalakítására? Nos elsősorban azért, mert az 1860-as években egy száraz periódus uralkodott az akkori Magyarországon — kiszáradt többek között a Velencei-tó és a Fertő—s ez jóidőre elaltatta a közvéleményt és a vezető politikusokat. Csak az 1870-es években jelentkező árvizek késztették intézkedésre az illetékeseket. A társulatok szocializációs szerepéről sem szabad megfeledkezni! A szabadságharc leverése után az abszolutizmus által ellenzékbe szorított földbirtokosok és arisztokraták a különféle ármentesítő és vízszabályozó társulatokban találták meg azt a fórumot, ahol a közjóért való politizálás a demokrácia feltételei mellett valósulhatott meg. blem véletlen, hogy számos, kiemelkedő magyar politikus (így például gróf Andrássy Gyula, gróf Lónyay Menyhért, gróf Szapáry Gyula), aki a kiegyezés utáni kormányokban miniszterelnöki vagy miniszteri tisztséget viselt, a társulati mozgalomban tanulta meg a politizálás demokratikus játékszabályait, s magas kormánypozíciója mellett is megtartotta a társulatban viselt vezetői tisztségét. A tiszai társulatok jelentős eredményeket értek el — ármentesített területeik 1830 és 1910 között megháromszorozódtak. Ugyanakkor a Duna-völgyében a múlt század 70-80-as évéig szemben a tiszai 30-cal mindössze 9 társulat alakult. Ezek zömét is még az 1840-es évek előtt hozták létre az érdekeltek. A Duna-völgyi társulati mozgalom viszonylagos késői fellendülésének persze az is oka volt, hogy itt az árvízveszély — a már korábban épített töltéseknek köszönhetően — kisebb volt, s a veszélyeztetett terület is csak mintegy harmada volt a tiszai árterületének. Már századunk történése, hogy a Duna völgyében felszaporodott ármentesítő társulatok a Tisza-völgyi társulatokhoz hasonlóan működésük és szervezetük egységesítése, érdekeik közös képviselete céljából — önkormányzatuk fenntartása mellett — 1909-ben megalakították a Dunavölgyi Vízi Társulatok Szövetségét. Az első világháborút követő területi veszteségek az ország addigi egységes vízrajzi képét megbontották. Vízgazdálkodás szempontjából ez azt jelentette, hogy az ország felszíni vízkészletének 96 százaléka már a határokon kívülről érkezett, a társulatok vonatkozásában pedig azt, hogy a korábbi 79 vízszabályozó társulatból 31, a 125 vízhasználati társulatból pedig csak 48 maradt az újonnan megállapított országhatárok között. A történelmileg új helyzet és a 20-as évek elejének gazdasági válsága a társulati mozgalomban is az erők összpontosítását eredményezte. Az 1923. évi 40. törvény alapján ma hetven éve az ármentesített területek termőképességének fenntartására és tovább fejlesztésére a Tisza- és Duna-völgyi érdekeltségek a közös Tisza-Dunavölgyi Társulatba tömörültek. Immár egyesült erővel folytatták azt a harcot a pénzügyi kormányzattal, amely az elmúlt évszázadban is lankadatlanul egy kérdés körül forgott. Nevezetesen: a műszakilag feltétlenül szükséges munkák költségei miként oszlanak meg az érdekeltek és az állam között! Már Széchenyi rámutatott arra, hogy a Tiszaszabályozás soha sem nélkülözheti a közálladalom hatékony segítségét és támogatását, de hogy az álladalmi segítség vagy támogatás milyen formában és mértékben álljon a társulatok rendelkezésére, ez örök vitatéma volt a múltban is. Nem lehet elégszer tudatosítani azt a tényt, hogy a XIX. századi hazai ármentesítési munkákat, amelyek méreteiket tekintve nagyságrendekkel felülmúlják az európai átlagot—ellentétben az olasz, francia vagy holland munkákkal —, nem egy tőkeerős mezőgazdaság hajtott végre termelésének intenzívebbé tétele érdekében, hanem éppen ezektől a munkáktól várták a hazai mezőgazdasági tőkefelhalmozás megindulását és fejlődését. Közkeletűen fogalmazva nálunk nem a kettőről há-6
