Víztükör, 1993 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1993-12-01 / 12. szám
zetközi együttműködésben, az egyezmények betartásában és azok szükségszerű aktualizálásában vagyunk különösen érdekeltek. II. A VÍZÜGYI POLITIKA CÉLJA A vízügyi politika alapcélja a társadalom vízzel kapcsolatos jelen és jövőbeli szükségleteinek (védelem és szolgáltatás) legracionálisabb kielégítése. E cél közelebbi meghatározásának kiindulási alapja tehát az a helyzetelemzés, mely a szükségletek (vízigények) jelenlegi alakulásából kiindulva, megkísérli felmérni azok változását, illetve a változásokat befolyásoló különféle tényezőket. A mai ismereteink alapján kialakított jövőképben a legfontosabb tényező, hogy a centralizált gazdaságirányításból a piacgazdaságba történő átmenet során, a vízgazdálkodást egyre mélyebben érintő változások várhatók. így többek között:- lelassul (esetenként megáll) a társadalom vízigényének növekedése,- radikálisan átalakul egyes szolgáltatások (ivóvíz, öntözővíz) szervezeti formációja,- egyre erősebbé válik az ökológiai érdekérvényesítés,- a vízkár-elhárítási feladatok ellátásában jelentős súlyt kap az érdekekhez kötődő teherviselés,- nagyobb távlatban növekedni fognak a mezőgazdasági vízigények (öntözés), az iparban pedig egyre inkább érvényesül a víztakarékos technológiák alkalmazása,- általános tendenciaként jelenik meg az államnak a közvetlen teherviselésből és irányításból való fokozatos kivonulása. E változások mellett a lehetséges fejlődés fenntartása szükségessé teszi- a vízkészletek védelméhez kapcsolódó szabályozások korszerűsítését,- a vízkárelhárítás biztonságának erősítését,- az állam központi szerepének helyébe lépő regionális és helyi közmegegyezés folyamatos kialakítását,- a társadalom tájékoztatását, figyelmének felkeltését. Ilyen jövőkép figyelembevételével nyomatékosítható az a korábban már említett átfogó általános cél, mely szerint a vízügyi tevékenységet a társadalom igényeinek kell vezérelnie. Ez azt a generális elvet is magában foglalja, hogy a vízgazdálkodás különféle területén működő szervezetek tevékenysége nem lehet öncélú és öntörvényű, hanem mindig valaminek a szolgáltatására, elősegítésére, megvédésére kell irányulnia. Kifejezően jelzi ezt az évszázadokkal ezelőtt kialakult elnevezés is: Vízügyi Szolgálat. Az általános célok mellett a vízügyi politikának abban is állást kell foglalnia, hogy mi legyen a vízgazdálkodás egyes szakterületein végzendő feladatok irányultsága, lehetséges vagy kívánatos mértéke. Ez az állásfoglalás természetesen nem a részletek, hanem a fejlesztési elvek, illetve keretek (a mozgástér) meghatározását jelenti. Mai megítélés szerint, hosszabb-rövidebb távon, az alábbi célok elérése látszik legfontosabbnak.- Gondoskodni kell a felszíni és felszín alatti vizeink (vízkészleteink) mennyiségi és minőségi védelméről, beleértve a potenciális vízbázisok védelmét is.- A vezetékes ivóvízellátás programját rövid idő alatt be kell fejezni. Cél: a lakosság 98-99%-ának ellátása.- 85-87%-os ellátottságot kell a szennyvizek elhelyezésében biztosítani, s ezen belül 65-67% legyen a csatornával és szennyvíztisztítással ellátott népesség aránya.- Fokozni kell a meglévő öntözőrendszerek kapacitásának kihasználását, s amennyiben az öntözési igény ténylegesen növekszik, ezzel együtt az államnak kell az újabb lehetőségi-művek (főművek) létesítéséről és üzemeltetéséről gondoskodni.- Az árvízvédelmet tovább kell fejleszteni. A fejlesztés sorrendjét a védett települések létszáma és az ott található nemzeti vagyon értéke határozza meg.- A folyók menti alapvédettség (100 évenként egyszer előforduló jégmentes árvizek elleni védelem) biztosítását állami kötelezettségnek kell tekinteni.- A fenti kategórián kívüli vízkárelhárítási feladatok ellátásában növelni kell a nem állami szervek (érdekeltek csoportosulása, vízitársulatok stb.) részvételének súlyát.- Az állami műveken (fővédvonalakon) történő tényleges védekezés alkalmával nagyobb mértékben kell bevonni a nem vízügyi szervezetek kapacitását.- A folyók, patakok szabályozása során előnyben kell részesíteni az élet- és vagyonbiztonság növelését szolgáló beavatkozásokat.- A tószabályozás (nagy tavak) teendőit a vízminőség-védelem (vízikörnyezet-védelem) szempontjai szerint szükséges rangsorolni. III. A CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK FELTÉTELEI A megvalósítás feltételrendszerében a tulajdonviszonyok és feladatelhárítások összhangjának biztosítása mellett, meg kell jelölni azokat a módozatokat, eszközöket, szervezeti és személyi feltételeket, melyek a legracionálisabb végrehajtást biztosítják. A tulajdonviszonyok tekintetében követendő elvek alapján- állami tulajdonban az országrészekre, tájegységekre kiterjedt és áttételes érdekeltségi körű vizek, illetve vízilétesítmények (főművek) maradjanak,- önkormányzati tulajdonba kell adni a helyileg behatárolható érdekeltségi körben hasznosuló vizeket és vízilétesítményeket,- magántulajdonban pedig csak a saját ingatlanon összegyűlő és ott felhasznált felszíni vizek és a saját célt szolgáló vízilétesítmények legyenek. A feladatok végrehajtásának megosztása a tulajdonviszonyokat követi. a) Az állami feladatok két kategóriába sorolhatók- kizárólagosan állami feladatok, melyeknek elvégzéséről, a központi költségvetés finanszírozása mellett, teljes egészében az állami szervek gondoskodnak,- államilag támogatott feladatok, melyek végrehajtásához az érdekeltek számára az állam költségvetési támogatást nyújt. Az állam feladata különösen- a vízgazdálkodás irányításához szükséges adatgyűjtés és értékelés (vízrajzi tevékenység, vízkészletek számbavétele stb),- a vízkészletek megóvásával összefüggő intézkedések megtétele, összehangolása,- nagytérségi elosztórendszerek létesítése, üzemeltetése,- a folyók és a három nagy tó szabályozása és hajóutak biztosítása,- az árvíz- és belvízvédelmi főművek fejlesztése, fenntartása és az azokon történő tényleges védekezés,- a vízminőségi kárelhárítás megszervezése,- a vízügyi igazgatás hatósági teendőinek ellátása. b) Az önkormányzatoknak döntő szerepük van a helyi lakosság és szervezetek érdekeinek érvényesítésében, és emellett bizonyos helyi vízgazdálkodási teendőket is ellátnak. (Települési ivóvízellátás, szennyvíz- és csapadékvízelvezetés, vízrendezés, vízkárelhárítás, vízbázisok védelme, stb). c) A vízhasználók (szervezetek és személyek) kötelezettségeiket a részükre kiadott vízjogi (vízhasználati) engedélyben megszabott módon látják el. A vízügyi feladatok végzésének el nem hanyagolható követelménye, hogy céljairól, a vízkészletek felhasználására, a vízikömyezet állapotára gyakorolt hatásáról a társadalom - illetve annak érdekelt része - szakmailag megalapozott hiteles tájékoztatást kapjon. Ennek részeként ki kell alakítani a beavatkozások módjának, mértékének előzetes megvitatására és társadalmi egyeztetésére szolgáló fórumok erre alkalmas rendszerét (nyilvánosság biztosítása). A megvalósítás eszközrendszerében alapvető a pénzügyi, gazdasági és jogi eszközök szerepe. Belátható időn belül az állami finanszírozás továbbra is meghatározó marad, de folyamatosan növelni kell az érdekeltek teherviselésének részarányát. Cél az, hogy a közcélú létesítményeknél létrejöjjenek az érdekeltségi alapon történő'működtetés előfeltételei. Ahol az lehetséges, a szolgáltatások területén a szakképzett üzemeltetők között versenyhelyzet kialakítására kell törekedni. A szervezeti, személyi feltételek biztosítása terén elsődleges, hogy a területi vízgyűjtő elven szervezett vízügyi irányítás egységességét, működőképességét meg kell őrizni. Ennek része a feladatok ellátásához szükséges állomány megtartása, továbbképzésének biztosítása. A vízügyi politika előzőekben hézagosán felvázolt fő vonásai a lehetséges variánsok közül csak egyik - jelen ismereteink szerint legcélravezetőbbnek tűnő - változatot mutatják be. Mindenféle politika alaptermészetéből származik, hogy különféle hatások nyomán kisebb-nagyobb mértékben, de folyamatosan alakul, igazodik, új megoldásokat keres, s szubjektív tényezők is befolyásolják. Mivel - mint mondottuk - a vízügyi politika meghatározó vonása az igénykielégítés szándéka, a vízzel kapcsolatos társadalmi, gazdasági igények pedig mennyiségben és minőségben változnak, ebből is eredő szükségszerűség a vízügyi politikának időről-időre történő felülvizsgálata, s ennek nyomán az indokolt kiigazítások elvégzése. Karászi Kálmán 5
