Víztükör, 1993 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1993-12-01 / 12. szám
Kiskarácsony у nagykarácsony Mint mindig, most is búcsúzik az 1993-as (ó) esztendő, hogy helyet adjon (majd) az 1994-es remélhetőleg boldogabb (új) évnek. S mint mindig, most is a szeretet ünnepével, a karácsonnyal búcsúzik. S ilyenkor béke költözik a szívekbe, és (hála istennek) felejtünk. Mert az ember (szerencsére) feledékeny. Hamar kiszáll a fejéből a kellemetlen, a rossz emlék és (így van rendjén) megmarad a kellemes. Mi az, amit szívesen elfelejtünk 1993 karácsonyán? Ami az OVF-et illeti: leszámolt egy illúzióval, nevezetesen azzal, hogy második (harmadik) maga teremtette otthonát is oda kellett hagynia. Másoknak. Ingyen. Talán (vigasztaljuk magunkat) nem hiába. Már el is felejtettük. Örülünk, hogy új helyünk világos és tágas. Szívesen elfelejtenénk az újabb átszervezést, melyet (bárhonnan is nézünk) sohasem sikerül (most sem sikerült) mindenki kedvére megoldani. Ám vígasztal bennünket: az új helyzet is tartogathat mindenki számára újabb lehetőségeket. Szívesen felejtjük konfliktusainkat magasabb vezetőinkkel (s ezzel valószínűleg ők is így vannak). Csak remélni lehet, hogy mindenki tanult a csetepatékból, az üresjáratokból. Még szerencse, hogy egy-egy közös (együtt megtett) lépés már kibontakozást sejtet. Felejtenénk a terveink kudarcait. Azt, hogy ez az év sem hozta meg az oly várva várt vízügyi törvényt: azt, hogy stratégiai veszteségünk (a regionális vállalatok) sorsa még (mindig) a levegőben van, s ezzel együtt a szolgálat egy nagy területe nem jutott igazán nyugvópontra. Persze vígasztal e cégek átalakulása, reménybeli, hogy van kiút, de ennek a vége még igen messzinek látszik. Felejtenénk - igazgatóságainkkal együtt - az átalakulási herce-hurcára fecsérelt órákat, napokat, heteket, hónapokat. Titkon ápolja ki-ki az e harcokban szerzett sebeit, remélve, hogy a (vér) áldozat nem volt hiába. Vígasztal, hogy itt is látszanak a jobbá válás esélyei, ha még nem is olyan markánsan, mint szeretnénk. Felednénk (de szívesen elhinnénk, hogy nem igaz) a területi víz-csatoma üzemeltetési szervezetek széthullását, melynek megállítására erőtlen kísérleteink nem voltak (nem lehettek) elégségesek. Vígasztal, hogy a világ előtt a vízellátás magyar módja megért egy világkongresszust. Felednénk az aszályt, mely ebben az évben sem kímélt természetet és embert, s bár a vízügy készen állt arra, hogy létesítményeivel enyhítsen a kialakult helyzeten, a gazdaságok nem voltak anyagilag olyan helyzetben, hogy igénybe vegyék. Talán az lehet vigasztaló, hogy az állam ez évben hamarabb eszmélt a tényleges veszélyre, mint korábban. Felednénk megalkuvásainkat és félelmeinket, melyek során rossz döntések irányába vihettek (vittek) el egyént és szervezetet. Felednénk botlásainkat, melyek (sajnos) még mindig munkánk velejárói. Ám az vesse ránk az első követ, aki nem botlik és nem téved. Felednénk, hogy ez évben is sokkal jobban figyeltünk másokra, mint saját munkánkra. Nem baj az, hogy másokat figyelünk (tanulni nem szégyen), de azon már el kell gondolkozni, hogy miért zöldebb a más kertje. Tegyük (ha tehetjük) a saját kertünket olyanná, amelyikben jól érezzük magunkat. Szívesen felednénk, hogy már megint nem törődtünk eleget a fiatal szakemberekkel, azokkal, akik (feltehetően) utánunk jönnek. Sem idő, sem energia, sem pénz nem jutott rájuk elég. S ez talán a legnagyobb hiba, amit egy szervezet elkövethet. Sajnos nem boldogít, hogy mindez országos méretekben (is) - így történik. Karácsony, a béke ünnepe. Zaklatott világunkban csupán néhány óra van arra, hogy egymással, a világgal, gondjainkkal, bajainkkal (ha csak egy pillanatra is) megbékéljünk. Ha nehezünkre esik is, ássuk el a csatabárdot a parlamentben, a kormányban, a minisztériumokban (az országos hatáskörű szerveknél), a vállalatoknál, az üzemekben, a családban, egymás közt. Békesség a földön aj óakaratú embereknek. Perecsi Ferenc 3
