Víztükör, 1993 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
előző év(ek) adataival kiegészítve - nem kampánymunkaként naprakészen kell rendelkezésre állni. II. A kutatók által jelzett globális klímaváltozás, valamint az elmúlt évek - ezt megerősíteni látszó - különösen hosszan tartó, rendkívülien száraz, meleg, aszályos időjárása, a talajvízszintek fokozatos süllyedése a vízhiány hosszú távú fokozódását jelzi. Ez egyértelműen az öntözéses gazdálkodás - jelenleginél is nagyobb ütemű - hazai fejlődésével fog járni. Ennek alapvető mozgató eleme a vízigényes, nagy termelési értékű kultúrák területi növekedése, a termelési biztonságra, a minőségi termék előállítására való törekvés. Ezt a tendenciát még a jelenlegi átmeneti visszaesés, a termőhelyi adottságokhoz jobban igazodó termeléssel várhatóan együttjáró termőterület-csökkenés sem módosíthatja. Ezt támasztják alá a kedvezőbb hidrometeorológiai adottságú nyugat-európai országok nagymértékű öntözésfejlesztései is. Ezért is fontos az elmúlt időszak - ennek során az 1993. év - értékelése annak érdekében, hogy az öntözéses gazdálkodás fejlesztésével, rekostrukciójával kapcsolatos rendező elveket össze lehessen állítani. Ennek első lépéseként az alapvető kiindulási elveket kell tisztázni, mert ez a későbbi szakmai, jogi, közgazdasági kérdések alapfeltétele. Alapvető kiindulási elvnek kell tekinteni, mint ahogy az már korábban megfogalmazásra került, hogy hazai öntözéses gazdálkodás fejlesztése, vagy rekonstrukciója nem cél, hanem a mezőgazdasági termelés hatékonyságának, biztonságának, a minőségi termék előállításának egyik agrotechnikai eszköze. Világos .agrárpolitikát! A másik ilyen alapvető szempont a világos agrárpolitika szükségessége, amitől az öntözéses gazdálkodással kapcsolatos bárminemű kérdés rendezése során nem lehet eltekinteni. Ezen belül is „mit” - nevezetesen melyik növényfajok termelését (a vetésváltáshoz szükséges területekkel együtt) - és „hol” kíván az állam, termeltető (szerződő) preferálni. Ezen a kérdéscsoporton belül kell eldönteni, cél-e a fajlagos hektáronkénti hozam növelése és meddig. Ilyen kérdés az exporttevékenységünk és mértékének meghatározása, vagy a sok éve folyó vita lezárása, kell-e hazai rizs, szója, vagy jobb, ha a hazai igényeket importból szerezzük be. Ezeket a kérdéseket - a teljességre való törekvés nélkül - az előző évek tapasztalatai, az európai integrácó felé való haladás, a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás előtt álló feladatok meghatározása végett kell mielőbb megválaszolni. Alapvető - mivel az öntözés, a halászati hasznosítás vízmennyiséghez és minőséghez kötött - a rendelkezésre álló vízkészletek mennyiségi és minőségi pontosítása. Az érvényes keretterv alapján nagy távlatokban 750-800 ezer ha öntözővíz és halastó vízkészlete biztosítható a meglévő és a kiépítésre tervezett főművekkel. Azt azonban, hogy a fejlesztés hol, mikor, konkréten milyen műszaki megoldással végezhető el a leggazdaságosabban, csak a konkrét igények alapján, annak ütemezését figyelembe véve lehet eldönteni. Az elmúlt évtizedekben létesített állami főművek helyének, a megvalósítás időpontjának megválasztásában a döntési pontok és főleg az azokkal együttjáró „felelősség” kérdése nem volt minden esetben nyomon követhető. Zavarja a tisztánlátást, hogy egy-egy komplex mű megvalósításához pénzügyi (állami célcsoport, egyéb állami, Vízügyi Alap stb.) támogatás szükséges és azt több tárca (FM, KHVM, (OVF), PM) biztosítja. Sok a koordinácis „pont”. A sok koordinációs pont mellett jelentős gondot okozott az egyes 10 tárcák eltérő anyagi lehetősége, valamint a sokszor évente változó - mezőgazdaságot érintő - állami támogatási rendszer. Ennek következtében előfordult, hogy egy-egy tervciklusban a tárcák által - a mezőgazdasági igények alapján - elhatározott főművi fejlesztések megvalósultak ugyan, azonban a mezőgazdasági üzemek hasznosító létesítményei elmaradtak, mert az előkészítés időszakához viszonyítva a beruházás megvalósításának időpontjára a támogatási kondíciók és a mezőgazdasági üzemi igények megváltoztak. A mezőgazdasági vízgazdálkodás országrészenként, térségenként területegységenként jelentkező feladatainak megoldásában komplexitásra kell törekedni, amit döntően a meliorációs feladatok együttes vagy részleges megvalósításával célszerű biztosítani. Összehangolt fejlesztést! Ez indokolja, hogy a fejlesztési körbe tartozó művek (főmű, helyi jelentőségű közcélú, üzemi) megvalósítása az egyes tárcák által biztosított források összehangolt, koordinált felhasználásával történjen. Csak így érhető el a fejlesztés komplexitása és az elvárt hatékonyság. Ezzel párhuzamosan át kell tekinteni egyrészről az öntözésre berendezett (vízrendezett) jelenlegi nagyüzemi táblákon kialakuló mezőgazdaságok új igényeit, és ki kell alakítani az ehhez igazodó követelményrendszert és technikát. Másrészről ugyanezt meg kell tenni az új öntözésfejlesztési igények esetében is. Ehhez a nyugat-európai (francia, olasz) gyakorlat-kiemelten a méretezés, üzemrend, technikai kérdésekben - jó segítséget adhat. A mezőgazdasági vízszolgáltatási főművek fenntartását és rekonstrukcióját a közérdeken túlmenően az állami költségvetés hosszútávon nem képes biztosítani. Ezért első lépésben a mezőgazdaság szerkezet- és tulajdonváltozásával együtt a másodlagos főműveket - amelyeknek állami tulajdonban való tartása korábban sem volt indokolt - kell privatizálni. (Az egycélú öntözőrendszerek is csak átmenetileg marad(hat)nak állami tulajdonban. Jelenleg a valós - tőkeerős - érdekeltség hiánya miatt ezek közvetlen privatizálása nem látszik megvalósíthatónak.) Keresni kell e téren is az új megoldási lehetőségeket, amire vonatkozóan már vannak elképzelések. Ennek megfelelően állami költségvetésből megvalósuló beruházások csak regionális jellegű főművek, főcsatornák többcélú (ipari, mezőgazdasági, környezet- és természetvédelmi) igényeket szolgáló, elsősorban vízkészlet-gazdálkodási fejlesztések lehetnek, pl:.- Duna-Tisza közi hátság vízpótlása- Jászsági főcsatorna továbbépítése- Alföld-programmal kapcsolatos térségfejlesztések Mivel az elkövetkezendő időszakban a mezőgazdaság tulajdonviszonyaiban változás fog bekövetkezni és egy-egy térség fejlesztési igényét nemcsak néhány mezőgazdasági üzem, hanem több száz - egyes esetben több ezer - egyéni termelő fogja megfogalmazni, a területi igények összehangolásban, szervezésben, a vízgazdálkodási társulatoknak alapvető szerepe lesz, amire fel kell készülniük. A mezőgazdasági vízhasználatokkal kapcsolatos igényeket a mezőgazdasági oldalról kell megfogalmazni. A vízügy csak a vízkészlet, a műszaki lehetőségek oldaláról működik közre a rekonstrukció, fejlesztés előkészítésében. Ez a feladat azonban az elkövetkezendő időszakban a jelenleginél jóval nagyobb mértékű és komplexebb feladatokat fog jelenteni a szervezet és szakemberei számára is. Ezért az erre való felkészülés a szervezet minden szintjén időszerű. Az előzőekben a kérdéskör néhány elemét próbáltam csak megvilágítani, ami alapján egyértelmű, hogy az állami irányítás szintjén is szükséges az 1978-ban tárcaszinten elfogadott „A magyarországi vízgazdálkodás hosszú távú fejlesztési koncepciójának” újrafogalmazása. E munkához jó alapot szolgáltat az MTA által 1980-ban elfogadott Magyarország agroökológiai potenciálja az ezredfordulón c. munka. Dr. Szilárd György
