Víztükör, 1993 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
A műszaki felelősség a műszakiaké! Ifj. Perecsi Ferenc Tudósítás Szombathelyről a Magyar Hidrológiai Társaság XI. vándorgyűléséről „A műszaki felelősség a műszakiaké!” Tömören így lehet összegezni azt, amiben a jelenleg megosztott vízügyi szakma 209 regisztrált képviselője egyetértett a Magyar Hidrológiai Társaság XI. országos vándorgyűlésén, ahol a környezetvédelmi és vízgazdálkodási feladatok megvitatása során az előadók és a hozzászólók többsége szakmai-etikai nézeteit is kifejtette. Rajkai Zsolt államtitkár úr a vízgazdálkodás legfontosabb feladataiként az állampolgárok életszükségleteinek kielégítését, továbbá az állampolgárok élet- és vagyonvédelmének biztosítását tekinti. A végrehajtáshoz szükséges feltételek adottak - érvelt bár ma már látszik, hogy hiba volt az üzemeltető szervezetek „szétszedése”. Az angolok szeretnék megvalósítani a mi szakaszmérnökségeinket, a franciák pedig regionális vállalatainkat tekintik példának. (Múltunk a jövőnk?) Dr. Juhász József elnök úr a vízgazdálkodás múltját egy elefántcsonttoronyhoz hasonlította (az elefántcsont köztudomásúan védett), amelybe a mindent tökélyre fejlesztett szakma bezárkózott. „A nyitottság hiánya is egyik oka volt a vízügyet ért támadásoknak.” A MHT a szakma és az önkormányzatok vezetőinek részvételével több fórumot is szervezett az országban (legalább 12-t), amelyek célja a vállalatok átalakulásával kapcsolatos tájékoztatás volt. A Vagyonátadó Bizottságok befejezték munkájukat, a hajdani 33 üzemeltető szervezet helyett az aprózódás következtében már csaknem 100 van - számuk januártól még tovább növekedhet. Befejeződött a vállalatok átalakulási folyamata is. Elégedettek lehetünk? Úgy tűnik, igen, hiszen a gazdasági reformfolyamat teremtette meg mindehhez a törvényes hátteret. A végeredményt tekintve viszont az a helyzet, hogy „nem ilyen lovat” akartunk. Nem akarta az államtitkár sem az üzemeltető szervezetek szétszedését. A megyei vállalatok sem kívánták az osztódást, és máig fájlalják, hogy a regionális vállalatok mostohatestvérei lettek. És az önkormányzatok? Úgy tűnik, szintén vesztesnek érzik magukat. Szombathely polgármestere a vándorgyűlés köszöntése után meg is fogalmazta a problémát: ma még nincs meg a törvényes kerete annak, hogy egy szervezeten belül jelen lenessenek az önkormányzatok is - felvállalva a politikai felelősséget. Az önkormányzatok hatalmat is kaptak. Politikai és gazdasági hatalmuk a vízgazdálkodás jövőjét döntően befolyásolhatja, mert az ellátás és a fejlesztés felelőssége az övék. Munkájukat választóik, a polgárok értékelik, visszatükrözve fogyasztói elégedettségüket. Mit kíván a fogyasztó? Egészséges ivóvízellátást, azt, hogy a víz- és csatornadíjak megfizethetők legyenek számára, továbbá azt, hogy a vízügyi beruházások költségeinek minél kisebb hányada terhelje közvetlenül. Tehát az önkormányzatok mint beruházók a beruházási- és üzemeltetési költségek alakításában (is) érdekeltek. Milyen segítséget nyújthat számukra a szakma? Segítségre szükségük van, hiszen a kisebb települések még főállású műszaki előadót sem tudnak eltartani! Az üzemeltető szervezet műszaki embereihez általában nincs bizalmuk, ellenérdekeltségű félnek tekintik őket, és ez a bizalmatlanság meggyőződéssé válhat, ha a tervezők is azt hangoztatják, hogy az üzemeltetők igényei túlzottak, a vízjogi létesítési engedély kiadásakor pedig az üzemeltető véleményét nem veszik figyelembe. Napjainkban a polihisztor és takarékos képviselő testületekkel nehéz elfogadtatni, hogy a tervezőn kívül szakértőt is foglalkoztassanak azért, hogy jó beruházási döntés szülessen. És miért legyen ez csak az ő felelősségük; mi a helyzet a tervező felelősségével? Tőlünk nyugatra a tervező is felelős azért, hogy a megvalósult mű üzemeltetésre alkalmas legyen, és „hozza” az elvárt paramétereket. A tervezők és üzemeltetők egymásrautaltsága vitathatatlan, ezért érthetetlen, hogy egyes tervezők az üzemeltetőkre tett nyilatkozataikkal: „az üzemeltetők idegenkednek a műszaki újdonságoktól” vagy „az üzemeltetők összefonódtak egyes technológiákkal” egyszerre rombolják a szakma egységét, a maradék tekintélyét. A műszaki felelősség a műszakiaké; ebben egyetértünk. Ha ezt a felelősséget felvállaljuk, akkor egyezségre kell jutnunk koncepcionális és technológiai kérdésekben, hogy ismét egységes legyen a szakma, és elősegíthessük a jó beruházási döntéseket. Fontos, hogy az egész országra kiterjedő vízellátási- és csatornázási koncepcióval rendelkezzünk, és ebből a saját területét minden régió szakembere részletesen ismerje, továbbá mindennapi munkánk során visszaállítsuk a minősített és alkalmazási engedéllyel rendelkező technológiák prioritását. Csak így lehetünk újból egységesek, egyben eredményesek. Ifj. Perecsi Ferenc 7
