Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 2. szám
Mint ismeretes, a Gyula-békési nagycsatorna megépítése után, a Gyulán és Békésen áthaladó Fehér-Körös meder és a Csabán keresztül haladó ásott csatorna víz nélkül maradt. Az élővíz hiányát nagyon megsínylette e három település, mert ezekben a vízfolyásokban csak káros pangó vizek maradtak vissza. Valamit enyhítettek a helyzeten azzal, hogy 1864-ben, a Beszédes féle József nádor malomcsatorna vizét a nagypéli malomtól - a Csohostól ásott Péli-és Élővíz-csatorna (hossza 7910 folyóméter) megásásával, a Fehér-Körös Gyulát átszelő medrébe vezették. Sajnos ebben az időben is igen szűkös volt a Fehér-Körös nyári vízhozama. Az A.G.E-nél bemutatott terv ismertetése után, az érdekeltek megkezdték szervező munkájukat, és ennek alapján 1892. április 20-án megalakult Aradon, a nagy- és középbirtokosok érdekeltségéből az „Arad-csanádi Öntözőcsatorna Társulat'. A társulat elnökévé gróf Zselinszky Róbertét választották, alelnök Vásárhelyi Pál lett. A megalakulásakor 6.906 kát. hold volt a társulat érdekeltségi területe. A társulat alakításakor megrendelték a kiviteli terveket. Készítői - Tomka Emil főmérnök és Papp Elemér segédmérnök, az Aradi Kultúrmérnöki Hivatal aIkalmazottai - 1894. április 15-én adták át az elkészült terveket, (465/1894. sz.) melyet ekkor letárgyalt és elfogadott a társulat. A terv érintette volna az 1857 után víz nélkül maradt - a Marostól távol eső - Fehér-Körös (Gyulán áthaladó) ágát is. Ez a megoldás mindenképpen indokolt volt, mert a Fehér-Körös vízhozama a nyári időszakban jóval kisebb a Marosénál. A tervezet öntöző főcsatornából a mai Péli-Élővízcsatornán keresztül 1 m3/sec Maros-vizet juttattak volna a gyulai felső-körgáti zsilipnél az Élővíz-csatornába. Ugyancsak ennyi Maros-víz jutott volna a Veszei-hídnál ezen vízfolyásba a kigyósi főlecsapolócsatorna felől. Az Arad-csanádi Öntözőcsatorna Társulat érdekeltségi területe fokozatosan növekedett. Az 1892-es év végére 11.500, a következő évre 13.907, majd végül 1894-re 25.000 kát. holdat jegyeztek elő öntözésre, de ezek a területek még nem voltak elegendők. Az Öntözőcsatorna Társulat érdeke az lett volna, ha legalább 36.000 kát. hold területre jelentettek volna be öntözési igényt. Elmaradt a támogatás Az AÖT vezetői nagy erőfeszítéseket tettek a kormánynál, hogy pénzügyi támogatást kapjanak e fontos, gazdasági érdekű csatorna kiépítéséhez, és hogy kapják meg az öntözésre a kizárólagos jogot. A megtervezett csatornarendszert közérdekűnek állapították meg, műszaki szempontból is elfogadva. Ennek ellenére a társulat állami támogatást nem kapott. Az öntözendő területek rendkívül szétszórtan helyezkedtek el, és ez jelentősen megnövelte volna a kihasználatlan csatornaszakaszok miatt az építési költségeket. A főcsatorna megépítése 4 millió m3 földmunkát igényelt volna, 2 millió korona költséggel: 120 műtárgyra volt itt szükség, ami 1,4 millió koronába került volna. A mellék- és vízelosztó csatornahálózatot 160 kilométerre tervezték, 800 ezer m3 föld mozgatással, 45 műtárggyal. Ezek költsége 1 millió korona lett volna. Ezen összegek előteremtése az öntözőcsatorna társulatra várt. A vízijogi törvény értelmében a társulatba be nem lépett partmenti földtulajdonosok is igénybe vehették volna később az öntöző vizet, akik nem járultak hozzá az építés költségéhez. Végül ez a ten/ is a korábbiak sorsára jutott. Semmi sem valósult meg belőle - jelentéktelen előmunkálatokat végeztek csupán, melyekért kát. holdanként 1 forint 64 krajcárt fizettek a földtulajdonosok, - és a társulat 10 éves eredménytelen „működés' után feloszlott. Gőg Imre 15
