Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 2. szám
Üvegház-gázok a légkörben A légköri üvegházhatás természetes jelenség. A légkörben található vízgőz, szén-dioxid, metán, dinitrogénoxid hiányában bolygónkon átlagosan 33 tokkal hidegebb éghajlat uralkodna. E gázok a Nap rövidhullámú sugárzását csaknem akadálytalanul áteresztik, viszont a felszín hosszúhullámú kisugárzását elnyelik, ami a földfelszínen és a légkör alsó rétegeiben energiatöblettel jár, és ezért melegedést eredményez. Az így kialakuló éghajlati kép azonban csak nagyobb időbeli és területi átlagokra érvényes, azt még számos más folyamat is alakílja. Jól ismert a víz természetes körforgalma és ennek részeként a vízgőz folyamatosan változó mennyisége a légkörben. Az éghajlat hosszabb távú stabilitásának szempontjából ennél is lényegesebb, hogy a többi „üvegház-gáz" egyegy molekulája a vízgőzénél átlagosan sokkal hosszabb ideig tartózkodik a légkörben. A metán átlagos légköri tartózkodási ideje 10 év, a dinitrogén-oxidé 150 év, a széndioxidé 50-200 év! Az említett gázok azonban nemcsak természeti folyamatok eredményeképpen kerülnek a légkörbe. A fosszilis energiahordozók elégetésekor többek között szén-dloxid keletkezik, márpedig az ipari forradalom egyúttal azt is jelentette, hogy a mindjobban növekvő energiaigény kielégítésére több és több szenet, kőolajat, földgázt használtak fel. Az ebből származó szén-dioxid a légkörbe került, és felhalmozódott. Míg a múlt század végén a szén elégetéséből évente átlagosan 0,34 gigatonna (gt), a kőolaj elégetéséből pedig 0,01 gt szén egyenértékű szén-dioxid kerúlt a légkörbe, addig egy évszázaddal később - az 1980-as évek végén- az e tevékenységekből eredő szén-dioxid kibocsátás már 2,17 gt, illetve 2,18 gt. Ugyanebben az időszakban bizonyos területeken fokozódó méreteket öltött az erdőirtás, ami ugyancsak tekintélyes mennyiségű széndioxid kibocsátását eredményezte, és egyúttal annak a növénytakarónak a csökkenését jelentette, amely felhasználja a légköri szén-dioxidot, „kivonja" a légkörből, illetve megköti és tározza a szenet (szénvegyületeket) számottevő mértékben. E folyamatok lehetséges következményeire a tudósok már a múlt század végén felhívták a figyelmet, mégis több évtizednek kellett még eltelnie ahhoz, hogy a megfigyelő rendszerek és a számítási-éghajlatmodellezési eljárások fejlődésével világossá váljon: az üvegház-gázok mennyiségének növekedésével kiváltott globális éghajlatváltozás már nem csupán elvi-elméleti lehetőség. De nemcsak a szén-dioxid, hanem a metán és a dinitrogén-oxid mennyisége is növekszik a légkörben a különböző emberi tevékenységek következtében. Metán keletkezik a rizstermesztés, az állattenyésztés, a biomassza égetése és a szénhidrogén-ipar révén, dinitrogén-oxid jut a légkörbe a műtrágyázással vagy a fosszilis tüzelőanyagok elégetésével. Mindezeken túlmenően már olyan gázokról is szó van, amelyek megjelenése a légkörben csak az embernek „köszönhető": ezek a különböző halogénezett szénhidrogének, amelyeket például a hűtőszekrényekben, vagy a szórópalackokban hajtógázként alkalmaznak. E mesterséges gázok elsősorban a sztratoszferikus ózont elbontó képességük miatt kerültek a figyelem középpontjába, de emellett közvetlen üvegházhatásuk a szén-dioxidénak sokszorosa. Az említett gázok tehát a légköri sugárzásátvitelben- a vízgőz mellett - rendkívül nagy szerepet játszanak annak ellenére, hogy mennyiségük abszolút értékben kicsi a földi légkört alkotó fő gázokéhoz képest. Még a 6 legnagyobb mennyiségű szén-dioxid Is csak mintegy a 0,03 százalékát adja a légkörnek. A nyomgázok mennyiségének pontosabb kifejezésére a milliomod térfogatrész (ppmv) egységét alkalmazzák és ebben megadva a 18. századi értékeikhez képest az üvegházgázok légköri koncentrációja 1990-re a következőképpen változott meg: a szén-dioxidé 280 ppmv-ről 360 ppmv-re növekedett, a metáné 0,80-ról 1,72-re, a dinitrogén-oxldé 0,3-ról 0,31-re, míg a korábban a légkörben nem is létező freonok közül például a CFC12 jelű jelenlegi mennyisége0,00028ppmv.Aszén-dioxidmenynyisége tehát több mint egynegyedével megnőtt! A légköri üvegházhatás erősödésének esetleges éghajlati következményeivel csak mintegy húsz évvel ezelőtt kezdtek behatóbban foglalkozni a kutatók. A megfigyelési adatok és a számítógépes modellek alapján napjainkra egyértelművé vált, hogy az üvegház-gázok légköri mennyiségének növekedésével rendkívüli mértékben megnőtt egy viszonylag rövid idő alatt bekövetkező éghajlatváltozás kockázata, ugyanakkor az éghajlattal kapcsolatos folyamatok bonyolultsága mi-Évezreddel ezelOtt
