Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám
Tessedik észrevette, hogy a földművelőknek a gazdag aratásban vetett reménye leginkább a szárazság következtében szokott meghiúsulni, ezért propagálta az öntözést (a réteknek nedvesítését), és már az 1780-as években szorgalmazta annak gyakorlati kivitelezését, melyet a földesuraktól várt: „Bárcsak ő állítaná fel az első vízöntő csigát az új kiméretett uraság rétjén, hogy azáltal a rétek a száraz esztendőkben megőntöztessenek; a parasztok ugyan eleinten kinevetik, kicsúfolják s gáncsolják ezt, de bizonyára rövid időn, ha a jó következést és nagy hasznot meglátják, odamennek, hozzáfognak, és azt parancsolás nélkül is cselekszik"(A paraszt ember Magyarországon...). Mivel a vízemelés technikai nehézségein ebben az időben még nem tudtak úrrá lenni, a szárazság elleni küzdelem eszköze a talajjavítás és a trágyázás maradt. Tessedik a „Szarvasi Nevezetességek" címen ismert krónikájában az 1794. évi igen száraz nyár következményeiről többek közt így ír: „A takarmányínség akkora volt, a marha e vidéken annyira tönkrement, hogy némelyik nagy- és kisgazda mindenét elvesztette, mások kénytelenek voltak marháikat messze vidékekre, a mocsarakba hajtani, ott drága pénzen sással, náddal kiteleltetni, s mégis, mikor az állatok hazajöttek, nagy részük megdöglött. Némelyik tanyán oly nagy rakásokban hevertek ezen állatok hullái és csontvázai, hogy még a több mint ezer kutya sem tudta e büzlő dögöket elfogyasztani". Tessedik viszont mesterséges rétjén ebben az évben is jó termest kapott. „A Tiszavidéki szikes talajok műveléséről és hasznosításáról" című tanulmányában erről ezt olvashatjuk: „Hatodik eljárásom az volt, hogy a rétre túlérett trágyát (amely mar csaknem földdé vált) szórtam ki ősszel és télen. Ezt a kísérletet 1793-ban határoztam el. Az 1793. év telén mintegy 80 szekér trágyát hordottam ki javított szikes rétemre, ezt az évet követte az igen száraz és ínséges 1794. év, amikor is a rendkívüli szárazság miatt ezen a vidéken úgy a jó talajokon, mint a szikeseken semmi sem termett, rétjeimnek viszont nem ártott a száraz év, sőt a mesterséges és trágyázott réteket kétszer kaszáltuk, s korábban nem tapasztalt gazdag termést kaptunk". Ma is megszívlelendő amit az eset kapcsán szarvasi krónikájában lejegyez: „Kíséreljétek meg, ti halandók, és jobbítsátok helyzeteteket, használjátok fel azt, mit a természet nyújt nektek!" Tessediket a vízi szállítás .kérdései is élénken foglalkoztatták. Építkezéseihez a faanyagot rendszerint vízi úton szerezte be, Szarvasi krónikájában az 1804. esztendőnél följegyzi, hogy „Megrakják az első szarvasi gabonaszállító hajót, s a Kőrösön a Tiszára, a Tiszáról a Bácskai csatornán és a Dunán Mohácsra viszik", majd így folytatja: „Milyen jó lenne, ha a Szolnok es Pest közötti csatorna már készen lenne! Mennyit nyerne azzal a paraszt! Menynyit a Duna mellett fekvő városok! És mennyit a közönség! Ezt a nyereséget is csak a munka és a szorgalom fogja előidézni". Nyomban csatlakozik tehát Vedres Istvánnak a Duna—Tisza csatornáról írt ekkor megjelenő munkájához, melyet egy német nyelvű lapban is népszerűsített. Hogyan palackozzunk ivóvizet? Lapozgatva a vízügyi történet „íratlan lapjait" időnként olyan esetekre is rátalálunk, melyek ma már kikerültek az emlékezetből. Ilyen esetnek tekinthető az úgynevezett közegészségügyileg veszélyeztetett településeken élők ideiglenes vízellátásának egyik módja, a palackos vízellátás bevezetése. Már a közegészségügyileg veszélyeztetett elnevezés is bizarr. Ugyan ki találhatta ki? Talán dr. Illés György, a vízellátási szakma akkori dirigense? (Vagy Deákné, Tarjánné, Hatfaludy?) Egyszer csak felkaptuk, s mivel igen jól hangzott (jól lehetett vele érvelni a Tervhivatal és a Pénzügy különböző szintjein), mondtuk is rendületlenül. Ilyetén még tartós szövetségesre is leltünk a közegészségügy jeles képviselőiben, s ez akkor sem volt csekélység. Megvolt tehát a név, tudtunk a veszélyeztetettség okáról, a talajvizek elnitrátosodásáról, tisztában voltunk a körülményekkel. A kézenfekvő az lett volna (s ez lett volna könnyebb), hogy javasoljuk az országos vízellátási program meggyorsítását (mert minden ellenkező híresztelés ellenére volt ilyen), de nem volt nehéz belátni, hogy több pénzt akkor sem kapunk a feladat megoldásához, ha térdenállva könyörgünk a pénzügyi szerveknél. Átmenti megoldáson törtük a fejünket, és hamar ráleltünk a palackos vízellátás lehetőségére. Úgy gondoltuk, hogy elégséges lesz, ha az üdítőital-palackozókat időnként egy-egy műszakban ráállítjuk erre a munkára és máris nyert ügyünk van. Hiú ábrándokat kergettünk, ez hamar kiderült. A közegészségügy ugyanis azon a gépsoron, melyen üdítőitalt palackoznak, nem engedett ivóvizet palackozni, mivel az ivóvíz tápszer, az üdítőital élelmiszer. Ilyen egyszerű. De akkor mit tegyünk? Pénzt és fáradtságot nem kímélve (és ivóvíz-palackozókat is felhasználva) elindítottuk a palackos vízellátást. Azaz, hogy csak indítottuk volna, mert amikor már úgy látszott, minden rendben van, becsapott a mennykő. Radványi jő, pihegve szól: a palackozásból nem lesz semmi. Hiába a honfiúi kebel buzgása? Hiába a sok fáradozás? — kérdeztem tőle riadtan. Mire elmondja: — a palackozó üzemben megkezdték volna a palackozást, indult volna a gépsor, de jaj, az a fránya címke; az az oka mindennek. Hiába volt rajta szép kaligrafált betűkkel: csecsemővíz, mégsem kezdtek hozzá a töltéshez. A címkén ugyanis nem volt feltüntetve az engedélyszám. Ültünk Radvanyi Rudival a szobámban és búsongtunk. Mit tegyünk. Talán a Fővárosi Köjál? Rudi legyint: Próbáltam, de ők a Pp.st megyei Köjálhoz küldtek. Es Ők? — éled fel bennem a remény. Ók sem voltak illetékesek — így Rudi, de tanácsot adtak: próbálkozzam az OKI-nál. Na és az OKI? — kérdem, de már sejtettem a választ: ők sem tehetnek semmit. Talán az egészségügy? Fel a telefont, hívom az egészségügyet. Dr. Kelemen Borbála igazi jó barátunk, de ő is tanácstalan. Pedig holnap a palackozást meg kell kezdeni. És akkor jött az ötlet. Ha engedélyszám kell, lesz engedélyszám. S nemsokára zörög az írógép, s diktálom az engedélyt. Aláírom. Akkurátusán iktatjuk. Számot is adunk neki. A címkét újra nyomják, most már az engedélyszámmal. így már semmi sem hiányzik. Indulhat a palackozás. Aki mindezt nem hiszi, vegye a fáradtságot és nézze meg a még ma is forgalmazott palackot. Ez áll rajta: Csecsemővíz Palackozza a...... Eng. sz.: ......./OVH Utóirat: Ez a történet 1978-ból származik. A palackozást az OVH költségén indítottuk abban a reményben, hogy a költségvetés megtéríti. Nem így történt. A PM azzal utasította el a kérésünket, hogy miért nem terjesztettük elő a tervezés időszakában? Kár, hogy mindezt a csecsemők és a terhes anyák nem tudták. S aki nem hiszi, szintén utána nézhet. Még 1980-ban is a Vízügyi Alap térítette ezeket a költségeket. Mert a csecsemők és a terhes anyák egészsége már akkor sem csak tervezés kérdése volt. P. F. 29 Dr. Pálfai Imre
