Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám
vízzel szemben támasztott igényeit. Tulajdonképpen ekkor kezdődik a vízzel való gazdálkodás az iparban. A magyar ipar vízgazdálkodási tevékenységének elemzésére csak 1965 óta van lehetőségünk, amikor is elkezdődött az ipari vízgazdálkodási statisztika adatainak gyűjtése, feldolgozása. Ám ezek az adatok — változó statisztikai feltételek, paramétermegnevezések és értelmezések módosulása miatt — csak közelítő elemzésre alkalmasak. Szükség volt egy szélesebb körű, megbízhatóbb és korszerűbb iparstatisztikai módszer bevezetésére. 1989-ben kidolgoztak a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium részére egy IBM-PC — és vele kompatibilis — számítógépekre készült Vízügyi Információs Rendszert, amely a 10 m3/h teljes vízforgalmat elérő ipari vízhasználókról begyűjtött több száz adat tárolására és feldolgozására alkalmas. A kezdeményezés jónak bizonyult, az Ipari Minisztérium anyagilag is segítette a rendszer feltöltését, fejlesztését. Talán mi sem bizonyítja jobban az ipari vízgazdálkodás jelentőségét, mint az, hogy mennyien érdeklődtek (minisztériumok, kft.-k, tervezőirodák, magánszemélyek) a rendszer iránt. Jelentőségét csak alátámasztja hazánk frissvízfelhasználásának képe: Ipar: 81% Mezőgazdaság: 9% Lakosság: 9% Egyéb: 1% A vízkészleteket szennyező veszélyes anyagok 70-75%-a szintén az ipari termelés velejárója. A fenti adatok alapján megállapítható, hogy Magyarországon a vízkészlet-gazdálkodásban és a vízminőség-védelemben az ipar vízgazdálkodása döntő szerepet játszik. Az ipari vízgazdálkodás bizonytalan helyzete ennek ellenére több helyen is érezhető, ezt a bizonytalanságot erősítette az ipari üzemek vízgazdálkodási tevékenységéről szóló 2/1979-es OVH sz. rendelkezés visszavonása. A rendelkezés célja az ipar extenzív vízgazdálkodási tevékenységének és eszközeinek intenzív módszerekké és eszközökké történő átalakítása volt. A rendelkezés eredménye — melyben természetesen szerepet játszott a szennyvízbírság és csatornabírság, valamint a vízkészlethasználati díjak és vízdíjak növekedésében rejlő ösztönző erő is — hogy míg az 1960-as, 1970-es években az ipar által felhasznált vízkészletek és vízmenynyiségek közel azonos arányban növekedtek, mint az ipari termelés, addig a 80-as években az ipari vízgazdálkodás fenti mutatóinak fajlagos értéke nagymértékben javult, azaz visszaesett. A bizonytalan helyzetet tovább súlyosbította az a tény is, hogy az elmúlt egykét évben a kis- és középvállalatok jelentős mértékben növekedtek, s így az ipari tevékenység az eddiginél lényegesebben elszórtan jelentkezik, az összes környezeti hatásaival együtt. Ezért különösen nagy jelentősége lenne az egységes és mindenre kiterjedő szabályozásnak. Vélhetően ezt a fesztültséget fel fogja oldani az új Vízügyi Törvény, amely — gondolom — ugyanolyan részletességgel foglalkozik az ipari vízgazdálkodás helyzetével, és ugyanolyan nagy jelentőséget tulajdonít a kérdésnek, mint azt teszi például a német vízügyi törvény. Az ipari vízgazdálkodás helyzetét tovább rontja az ipari hidrotechnológusok bizonytalan helyzete, folyamatos képzésük elmaradása. Ám ebben a bizonytalan helyzetben is van igény egy ipari vízgazdálkodási kézikönyv kiadására. Korábbi tárgyalásokon a Friedrich Neumann Alapítvány is jelezte az ipari vízgazdálkodás támogatásának szándékát. És tapasztalható az igény az iparstatisztika folytatására, sőt bővítésére, (1993-tól már az 5 m3/h teljesvízforgalmat elérő vízhasználóknál lesz adatgyűjtés!) A rendszer fejlesztéséhez a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium mind anyagiakkal, mind adatokkal hozzájárul. A fenti példák — remélem — azt jelzik, hogy az ipari vízgazdálkodás és az ipari hidrotechnológusok ismét visszakerülnek a jelentőségük alapján őket megillető helyre. Ne hagyjuk odáig fajulni a helyzetet, hogy saját kárunkon tanulva kelljen ennek szükségességét belátnunk!... Sindel István 11
