Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám
TÜKÖRBEN E rovatunkkal a tavaly megkezdett „tükörbenézésünket” szeretnénk egységesebbé tenni. Hiszen eleddig is közöltünk olyan írásokat, amelyek a vízíogyasztás- és felhasználás, a mezőgazdasági vízhasznosítás, a kutak, folyók és tavak vizeinek minőségi védelmét (elő)segítő technikai-, technológiai megoldásokat tárt a szakemberek és a szakmán kívüli, de a szolgálat törekvéseit figyelemmel kísérő lakosság elé. Hidrotechnológustalálkozót szerveztek Ez év június 25—26-ára hirdették meg az ipari hidrotechnológusok soron következő — immár harmadik országos találkozóját. Neves előadók és a rendelkezésre álló idő adta lehetőségeket meghaladó számú bemutatkozó ipari üzem jelentkezése azt sugallta, hogy látszólag minden rendben van: átérezzük az ipari vízgazdákodás jelentőségét, azt, hogy az ipar nemcsak a legnagyobb nemzetgazdasági ág, hanem a vízkészletek igénybevételében és káros szennyezésében is az élen jár. Látszólag, mert a találkozó — a kevés számú jelentkező miatt — elmaradt... Magyarországon az ipar a XIII. században különböző céhek működésével kezdett kialakulni. A XVI. században hazánk a nemes- és színesfémtermelés területén vezető helyet foglalt el Európában. Később a török uralom, majd a Habsburg gyarmatosítás miatt az ipar fejlődése leállt, s csak az 1820-as években (gr. Széchényi I., reformországgyűlés) lendült fel ismét az ipari termelés. A 48-as szabadságharc és a kiegyezés időszaka alatt azonban ezek az eredmények gyakorlatilag megsemmisültek. A kiegyezés után a villamosenergia a magyar gyáripart is forradalmasította, ugrásszerű fejlődés tapasztalható a vasgyártás, textilgyártás, vegyipar, malomipar területén. Az első világháború és a trianoni országcsonkítás azt eredményezi, hogy a magyar ipari struktúra teljesen összeomlik, amit csak fokoz a világgazdasági válság. 1938-tól kezd ismét talpraállni a magyar ipar, s fejlődése a negyvenes évek első felében mindaddig rohamos, míg a bombázások és a nyersanyaghiány meg nem bénítja. A második világháború után az ipari fejlődés az újjáépítés meghirdetésével kezdődött. 1950-ben elindul a „szocialista iparosítás", az ötéves tervek megvalósítása. A kezdeti sikerek, majd az új gazdaság fejlesztési — (így ipar) — elképzelések az 56-os forradalom bukásával együtt elvesztek. Később ismét új gazdasági mechanizmus bevezetése válik szükségessé, de a korszerű gazdaságfejlesztés alapfeltételeit nem teremtik meg, s így a 80-as évekre a gazdasági és politikai ellentmondások az ipar fejlődésének nagyarányú lelassulását eredményezik. 1990-re világossá válik, hogy az egész magyar gazdaság — így az ipar — hatékony fejlesztése is csak a piacgazdasági szemlélet, az ezt szolgáló szabályozók bevezetésének az útján lehetséges. A rendszerváltás után, ahogy az egész gazdaság, úgy az ipar is je|pntős változáson ment, megy keresztül. A nagyvállalatok vagy alapvetően megváltoztatták szerkezetüket, vagy több kisvállalkozásra esnek, estek szét. A fenti sorok képet adhattak arról, milyen utat járt végig a magyar ipar, illetve milyen képet mutat ma. És mi a helyzet az ipari üzemek vízgazdálkodásával? Az elmúlt egy-két év milyen változást hozott? Az ipari vizek tisztítása a XIX. század második felében a Watt-gépek vízforralóiban felhasznált víz kezelésével vette kezdetét. A víz, mint ipari segédanyag vagy nyersanyag, tudatosan az ipari gyártástechnológiában csak az 1930- as, 1940-es években jelenik meg, amikor a helyi vízkészletek mennyisége és minősége nem képes biztosítani az ipar
