Magyar Vízgazdálkodás - Víztükör, 1991 (31. évfolyam 1-6. szám)

1991 / 2. szám

Az EGK ajánlásainak tükrében Szennyvízcsatornázás Magyarországon Egy ország víziközmű ellátottsága és e szolgáltatás színvonalmutatója, meghatározója az általános társadalmi fejlettségnek, a gazdasági teljesítő képességének. Ebben a kölcsönhatásban rejlik a fejlesztés szükségességének mozgatórugója és egyúttal visszatartó ereje is. Hazánk víziközmű ellátottságának jelenlegi helyzetén, fejlődésének történetén nagyon jól látható ez a bonyolult ellentmondásosság. A szennyvízcsatornázás perspektívájának tárgyalásakor át kell tekinteni a vízellátás helyzetét is. Figyelemmel kell lenni a gyökeres társadalmi átalakulás­ra - ami döntően megváltoztatta a viziközmű ellátás fele­lősségi kérdéseit a folyamatban lévő gazdasági átalaku­lásra, amely a fejlesztések, szolgáltatások finanszírozási rendszerét alapvetően átalakítja, továbbá arra, hogy a tulaj­donviszonyokban is teljesen új formák jönnek létre. Különleges jelentőségű az, hogy hazánk az elmúlt közel fél évszázad során keleti irányból volt orientált, nyugat felé viszont elzárkózásra kényszerült. Mostani célunk pedig a felzárkózás és csatlakozás a nyugathoz, az Európai Közös­séghez. Ennek megfelelően meg kell ismernünk és munkánk során figyelembe kell vennünk az Európai Közösség szakte­rületünkre vonatkozó ajánlásait. De legalább ilyen fontos, hogy ismerjük a települések vízellátásának, szennyvízcsator­názásának és szennyvíztisztításának jelenlegi helyzetét. VfetSálé* Mintegy 2100 településen működik közüzemi vízmű, az ellátott lakosság aránya 91%. (A lakások ellátottsági aránya 71%) A mintegy 1000 ellátatlan település közül 525 telepü­lésen nincs ivóvíz minőségű vizet adó kút. Ezeken a helye­ken szállított, csomagolt vizet kapnak a gyermekek, terhe­sanyák, esetenként a felnőttek is. A vezetékes vízzel ellátott települések között lényeges eltérések vannak az ellátás szín­vonalát és a szolgáltatott víz minőségét illetően (a lakosság mintegy 7-8%-a szabványnak nem megfelelő minőségű vi­zet kap). Hazánk lakosságának vízellátási helyzete a fejlett európai országokhoz viszonyítva 5 - 10%-os lemaradást mu­tat. C»«tqrnázáa, szennyvíztisztítás A csatornával ellátott népesség aránya 49%. Ezen belül az ellátottság a fővárosban 86%-os. A megye szintű muta­tókban nagy az eltérés: 5 megyében a 20%-ot sem éri el az ellátottság és csak 4 megyében magasabb, mint az országos átlag. A csatornázás és szennyvíztisztítás hazai színvonala a fej­lett európai országokéhoz viszonyítva lényegesen elmaradt, csak Görögország, és Törökország ellátottsági mutatói rosszabbak a mi értékeink. A közcsatornán elvezetett szennyvizeknek csupán 32%-a kerül biológiai szennyvíztisztítás után a befogadókba. A szennyvíziszapok elhelyezése és hasznosítása - különösen a nagyvárosokban és a fővárosban - fokozódó gondot jelent. A közüzemi vízellátással rendelkező, de csatornázatlan te­lepüléseken az egyedi közműpótló megoldásokat alkalmaz­zák, melyek jelentős része szakszerűtlen. Az itt keletkezett települési folyékony hulladék megfelelő gyűjtése csak rész­ben megoldott. «tótáe - f*J*töe*éQ Az 1989. évi LXV. törvény létrehozásáig a lakosság, a települések viziközművekkel való ellátásának és a szolgálta­tások ellátásának felelőssége állami, kormányzati felelősségi körbe tartozott. Ennek jegyében alakult ki a szovjet típusú szocialista tervgazdaságra jellemző, illetve annak megfelelő centralizált fejlesztési, üzemeltetési, irányítási rendszer. Az, hogy az állam ellátási felelősségének teljes mérték­ben, az igények ugrásszerű megnövekedésével arányosan nem tud eleget tenni, már az 1960-as években kiderült. Emi­att indult be a víziközmű építés társulati mozgalma, mond­ván akik nem tudják „megvárni” míg a tervgazdálkodás rendjében rájuk kerül a sor, azok a lakosok a maguk pénzén - jelentős állami támogatással - társulati úton építhetik meg településük vízmüvét, csatornaművét. A társulati moz­galom rendkívüli eredményeket mutatott fel. Eddig 1400 településen épült vízmű és 140 településen csatornamű. Az eredmények mellett, amelyek elismerésre méltóak, alap­vetően igazságtalan volt az, hogy a vámsi lakosság általában teljesen ingyen, állami pénzből jutott a víziközművekhez, a fa­lusi, községi lakosság viszont jelentős (20 - 80 ezer forint) anya­gi ráfordítással. Ezen túlmenően pedig az is a társadalom igaz­ságérzetét sértette, hogy a társulati úton épült vízmű, csator­namű is állami tulajdonba került, annak ellenére, hogy mini­mum egyharmadrészt lakossági pénzből épült. Az önkormányzatokról szóló 1989. évi LXV. törvény élet­belépésétől kezdve a lakosság a települések víziközművel való ellátása, a közszolgáltatás szervezése az önkormányza­tok felelősségi körébe tartozik Az önkormányzatok kötelező feladata a lakosság vízellátása. A csatornázás, vízelvezetés, a szennyvíztisztítás megoldása szintén az önkormányzatok feladata, de ez már a gondoskodás felelősségi körébe tarto­zik: az önkormányzati törvény nem teszi kötelezővé. A feladatok ilyen minősítése nyilvánvaló fontossági sor­rendiséget hozott létre, ami megfelel ugyan az eddigi társa­dalmi igényeknek, viszont nem kedvez a sokszor emlegetett „közműolló” csökkenésének. Az önkormányzati törvény ugyan előírja azt is, hogy az önkormányzatoknak 1994-ig biztosítani kell valamennyi lakos számára az egészséges ivó­­vízellátást. E feladat hatalmas költségvonzata (30 - 70 milli­árd Ft) miatt átmenetileg szintén háttérbe szorítja a csator­naművek fejlesztési lehetőségeit. 17

Next

/
Thumbnails
Contents