Magyar Vízgazdálkodás - Víztükör, 1991 (31. évfolyam 1-6. szám)
1991 / 5. szám
NAGYJAINKRA EMLÉKEZVE 175 éve született Korizmics László Napjaink gyakorló mérnökei, mezőgazdái számára Korizmics László neve keveset mond, vagy tán teljesen ismeretlen. A kor, melyben élünk, kevés időt enged a visszatekintésre. Tudjuk ugyan, hogy a régibb idők története, az egykori jelesek gondolatainak megismerése könnyebbé teszi a jelen és jövő dolgaiban való tisztánlátást — de akkor, amikor a napi információk feldolgozására sem jut idő, kevesen nyúlnak vissza az előzményekhez. Korizmics László munkássága pedig — sok máséhoz hasonlóan — megérdemli a figyelmet, pályafutásának tanulságai ma sem időszerűtlenek. Korizmicset a szakirodalom elsősorban agrárpolitikusként, gazdászként tartja számon, de mint igazi mezőgazda és képzett mérnök, mindig is foglalkozott a vizek dolgával, az öntözés és a vízszabályozások gyakorlati kérdéseivel. 1816-ban született hősünk szellemi ébredése a reformkorra esett, későbbi pályáját, törekvéseinek vezérfonalát a nagy példakép: gróf Széchenyi István haladó politikai-gazdasági eszméi szabták meg. A pesti egyetem mérnöki intézetének, az Institutum Geometriáimnak oklevelével — sok más társához hasonlóan — ő is uradalmi mérnöki állást vállalt, s első szakmai sikerét 1842-ben az Esterházy hercegek lékai uradalmában érte el, egy közel 60 holdas rét öntözésének megtervezésével és kivitelezésével. Az öntözéses gazdálkodás az akkori Magyarországon ritka volt, mint a fehér holló. Elszórt kísérletek akadtak az országban, de e téren általánosságban inkább az érdektelenség volt jellemző a közbirtokosság soraiban. Ennek nem annyira a tájékozatlanság, mint inkább az intenzív mezőgazdálkodás kialakulatlansága volt az oka. Az ország területén akkoriban a népesség számához képest aránylag bőven akadt mezőgazdaságilag hasznosítható terület. Ráadásul leginkább gabonatermelő alföldi vidékeken — még a csapadékban igen szegény Duna—Tisza közén is ritkán hiányzott a gabonáknál létfontosságú májusi eső, s a szárazabb nyarak már nem semmisíthették meg a gabonatermést. A szárazság csak az intenzív gazdálkodásban meghatározó szerepet játszó kukorica és más takarmánynövények termését csökkentette vagy vitte el egészen. A vasúthálózat fejlődésével azonban még ezek a korábban katasztrófát kiváltó aszályos évek sem jelentettek akkora veszélyt, hiszen a nagykiteijedésű országból — ha nem is könnyen — de más vidékről pótolni lehetett az állati takarmányt. Korizmics László sikeres rétöntözési vállalkozását bemutatta a Széchenyi alapította Magyar Gazdasági Egyesület (a későbbi OMGE) akkori vezetőinek, akiknek biztatására a közbirtokosság körében népszerű „Magyar Gazda” hetilap több folytatásban leközölte a Levelek a rétöntözés érdekében című tanulmányát. A későbbi (1845-ben) könyvecske formában is megjelentetett írás egyik első magyarnyelvű dokumentuma a hazai öntözésügy történetének. Művében Korizmics sorra veszi mindazon okokat, amelyek az öntözések ügyének 150 esztendővel ezelőtt kerékkötői voltak. Elsőként a hazai vizek szabályozatlanságát, a mocsarak lecsapolatlanságát okolja. Ami azt illeti, mindmáig alapelv, hogy a jó öntözésnek jó lecsapolás és belvízrendezés az alapfeltétele. S ne feledjük, ez a kor az átfogó vízszabályozási munkák megkezdésének kora, aminek a fő motoija a Széchenyi által életrehívott Tiszavölgyi Társulat, csak 1846-ban kezdte meg az érdemi munkát. Második gátló okként Korizmics a beruházásokhoz szükséges hitelek hiányát, s az esetlegesen felhajtható tőke magas kamatát jelöli meg. A ma embere előtt is sajnálatosan jól ismert helyzet! Egyébként a hitelek problémája jellemző volt nemcsak a reformkori, hanem az azt követő gazdasági életre is. A hiányzó „eredeti tőkefelhalmozás” nem tette lehetővé, hogy a gazdasá-gi fejlődéshez szükséges itthoni tőke rendelkezésre álljon, s a hosszabb távon kifizetődő közcélú beruházásokat pénzelni lehessen. A külföldi befektetők a számukra kevéssé polgárosult, jogi viszonyaiban sem „hazai pályának” tekintett Magyarországra csak igen magas kamatterhekkel adtak pénzt. Ha már szóbakerült a jog intézménye, akkor el kell mondani, hogy a hazai vízjog akkortájt még gyermekcipőben járt. Egyáltalán nem volt tisztázott, hogy a partmenti birtokosok milyen arányban juthatnak például az öntöző vizekhez, s mi az eljárás akkor, ha az öntözni kívánó birtokos földje az öntözővizet szállító folyótól vagy parttól távolabb esik, s a köztes birtok tulajdonosa nem kíván öntözőcsatomát kiépíteni... stb. Korizmics a vízjogi nehézségek után még megemlíti munkájában, hogy mindezen gondok mellett a gazdák szükséges öntözési tapasztalatai is hiányoznak. Va lamennyi tényezőt számbavéve kevéssé csodálkozhatunk azon, miért volt az öntözés ügye mostohán kezelt a kor mezőgazdaságában. 24
