Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 3. szám
Az ivóvízkezelés és szennyvíztisztítás technológiáinak fejlesztési tendenciái az évezred utolsó dekádjában A társadalmi struktúra átalakulási folyamatai minden esetben visszahatnak a gazdasági tendenciákra, ugyanekkoi a gazdasági tényezők befolyásolják, azaz sürgethetik vagy olykor igen lassít hatják az átalakulás eredményes vég rehajtását. Az infrastruktúra — me-l) csupán közvetve számítható produkth termelési eredményt felmutató ágaza tok sorába — minden esetben másod lagos szerepet tölt be a nemzeti jö vedelem növelése terén. Ennek ellenére, a környezetvédelmet, szélesebb értelemben a környezetgazdálkodást — melynek kétséget kizáróan fontos alkotó eleme az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés — valamennyi társadalm irányzat programjában kiemelkedő szerepet tölt be. 1990-ben az ország lakosságának már 90%-a jut jó minőségűnek tekinthető vezetékes ivóvízhez, ugyanakkoi mindössze alig 50%-a él csatornázotl területen. A bekötött lakások aránya ugyanakkor csupán 70, illetve 40%. E mutatók alapján hazánk ivóvízellátás tekintetében a közepesen fejlett országok között a felső harmadban, míg szennyvízelvezetés vonatkozásában az alsó harmad felső- vagy legfeljebb a középső harmad alsó szintjén foglal helyet. A kereken 3060 településünkből 1989 végén mintegy 2150-ben található má egészséges ivóvíz. A nitrát és arzén szennyezés szempontjából veszélyesnek minősülő mintegy 450—500 település ivóvízellátásának fejlesztése az elkövetkező tervidőszakban változatlanul prioritást fog magának megkövetelni. Az ország 5,25 millió m3/d víztermelő kapacitásának 12%--a felszíni vízből, kb. 6%-a karsztvízből, 38%-a rétegvízből, s 44%-a partiszűrésű készletből származik. Az eddig egyidőben kiszolgáltatott csúcsérték kb. 4,2 millió m3/d volt. A fenti mennyiséget 46 500 km hosszú vezetékrendszer juttatja el a termelőhelytől a fogyasztókig. Magyarország sajnos igen kevés olyan jó minőségű vízzel rendelkezik, mely nem kíván tisztítást. Ebből kifolyólag a fogyasztó számára vagy nagy távolságról kell a vizet szállítani, amikoris a vezetékben végbemenő minőségváltozásokat kell kiküszöbölni, vagy a helyi rossz minőségű bázisból kinyert vizet kell a megfelelő minőségre tisztítani. Mindkét eset (kényszerítőén hat a víztechnológiák szükséges fejlesztésére. Az ivóvízbázisaink védelmének gondja szorosan összefügg a víz-tisztítással. A védelmet szolgáló megelőző intézkedések (preventivitás) minden esetben olcsóbbak, mint a drága tisztítóművek megvalósítása és üzemeltetése. A vízminőség- és vízbázisvédelem szempontjából is fontos és azzal összefüggő szennyvízelvezetés területén a helyzet sajnos -lényegesen kedvezőtlenebb. A rendelkezésre ál-ló gyűjtőhálózat hossza kb. 12 500 km, azaz az ivóvízhez viszonyítva annak csupán negyede, s a szennyvíztisztítók összkapacitása mindössze 1,4 millió m3/d. Rá kell azonban mutatni arra a tényre, hogy mintegy 1 000 000 darabra tehető azoknak a házi kisberendezéseknek a száma, melyekből általában oldóakna után szikkasztással vezetik a szennyvizet a talajba. Jó becsléssel ezek közül 30—35u/o tekinthető -szakszerűen kialakítottnak, melyhez rendelhetően jelenleg is mintegy 1,0—1,1 millió azon lakosok száma, akiknek szennyvízelvezetési megoldása „statisztikailag" mintegy 10%-kal javítja az ellátás színvonalára utaló ún. „közműollót". A „közműolló” kiegészítve a jelzett szakszerűen kialakított közműpótlókkal, meghatároz összességében egy ú-n. megengedhető „szennyvízelvezetési ollót". Mit is kell érteni valójában a szennyvízelvezetési olló alatt? Gyakorlatilag ez egy meghatározott térségre (ország, tájegység, megye, település) kiszolgáltatott összes vízmennyiség és az ugyané területről azonos időszakban szippantással gyűjtött vagy csatornarendszeren elvezetett és/vagy talajba szakszerűen elhelyezett szennyvízmennyiség tényleges értékeinek különbsége. A fogalom végső fokon mint „másodlagos" tisztítási olló kiterjeszthető a vezetéken vagy tengelyen gyűjtött öszszes szennyvízmennyiség és az előírt módon tisztított szennyvizek (im3/d kapacitással jellemzett) mennyiségi értékek különbségére, továbbá a tisztítási folyamatból származó összes és a szakszerű módon kezelt és elhelyezett, illetve hasznosított szilárd fázis különbségére (iszapo-lló) is. Az olló(k) megengedhető mértéke a vizsgált terület helyi feltételeitől (beépítettség, befogadó terhelhetősége, talaj és egyéb természeti adottságok, környezeti és egészségügyi tényezők stb.) függ. A közép- és hosszú távú koncepciók kialakításának alapját az adott -területre meghatározott és megengedhető ollóik) kell hogy képezzék, ami szükségessé teszi egyben a meglévő és vonatkozó koncepció átdolgozását. Az olló fogalma — a fennálló hiányosságok sajnálatos kifejezésére — a víztisztítás területén bármely minőséget befolyásoló faktor esetén értelemszerűen szintén alkalmazható, de ugyanígy kiterjeszthető a különféle hulladékok kezelésének területére is. Az ivóvízellátás fejlesztési irányai: A fejlesztési témaköröket alapvetően ki kell terjeszteni: — a vízbeszerzés (vízbázis, különböző víznyerés), — a vízkezelés, és — a vízelosztás területére. Vitathatatlan, hogy a korszerű, egyszerűsített és takarékos technológiák iránt meg-növekedett igényeket a műszaki fejlesztés eredményei által egyre gyorsabb ütemben úgy kell kielégíteni, hogy eközben nyíljon lehetőség a termelési hatékonyság fokozására is. A vizsgált témakör kutatásfejlesztése általános célkitűzései az azzal foglalkozók előtt bár ismertek, mégis célszerű közülük néhányat kiemelni, azaz: — a környezet- és vízminőség-védelem, továbbá a közegészségügyi előírások kielégítését a -korábbiakhoz képest fokozottabb mértékben kell szem előtt tartani, — fokozni kell a szolgáltatási biztonságot, — gondoskodni -kell arról, hogy a műszaki-gazdasági feltételek optimális módon érvényesüljenek. Az ellátási témakörben vizsgálandó feladatok közül meg kell említeni: — a vízfogyasztás -időbeli alakulása újbóli elemzésének szükségességét, — a heti tárolási rendszer bevezetésének lehetőségét, — a kettős vízellátásban (üdülők, agglomerációs területek) részesülőknél a csúcsidei kapacitások hatékonyságának (pl. rendszerkapcsol-atok kiépítése) fokozását, — a komplex vízkezelő eljárások továbbfejlesztését, — a vízkezelés során kikerülő másodlagos termékek (vas-, mangá-niszap, arzéntartalmú vashidroxid) elhelyezését, illetve újrahasznosítási problémáit, — a vízellátás feltételeinek javítását a mérési, illetve áItalánydíjos fogyasztás kapcsán felmerült kérdések tisztázását, — elemezni kell a másodlagos vízminőségromlás, illetve a különböző minőségű vizek keverési kérdéseit, s azok gyakorlati bevezetési lehetőségeit, — az optimális tározó térfogat meghatározásával kapcsolatos -kérdéskört, — a technológiai rendszerek vezérlési lehetőségeit, 26
