Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 3. szám

emberi jólétet egyéb tekintetben javító rendszabályok költségei túlsúlyban vannak az előnyökkel szemben. Ez azért van, mert a költségek pénzben egyértelműen kiszámíthatók, az előnyök azonban nem (gondoljunk pl. az egészséges életmód érvényesülése esetén elmaradó gyógykezelési költségek óriási volumenére).

A környezetvédelem költségeinek és hasznának értékelésekor — szakítva a korábbi leszűkített értelmezéssel — helyes, ha az értékek négy fajtáját különböztetjük meg egymástól:

— a gazdasági vagy piaci értéket, amely pénzben kifejezhető, számítható érték;

— a hasznosságot, amely közszolgáltatás vagy szociális juttatás formájában szolgálja az egyént és a társadalmat;

— a belső értéket, melyet nem hasznosságáért vagy a vele vásárolható dolgokért becsülünk;

— az eszmei értéket, amely valami más, becses (rendszerint elvont) dolgot jelképez, mint például a környezetvédelmet vagy a haladást.

A gazdasági értékek mennyiségileg meghatározhatók, pénzértékben vagy bármiféle egyéb, megfelelő mértékegységben kifejezhetők. A belső és szimbolikus értékek azonban aligha mérhetők mennyiségileg.

Az imént érintett téma kapcsán célszerűnek látszik röviden kitérni arra is, hogy a korszerű környezetvédelmi stratégia kialakításánál érdemes mérlegelni az értékrend megváltoztatásával kapcsolatos különböző elméleti megfontolásokat.

Az alapvető kérdés az, hogy a világ önmagában értékes-e vagy a világnak értéket az ember ad, s hogy a világ javait csak annyiban lehet-e értékesnek tekinteni, amenynyiben azok anyagi hasznot jelentenek az ember számára?

Egyes irányzatok értelmében minden, ami létezik, az egyben jó is. A fizikai világ értéke abban áll, hogy az emberi életet szolgálja. Az ember élete azonban nem merülhet ki tisztán a biológiai értelemben vett élet fenntartásában, hiszen az emberi élethez hozzátartozik a szellemi értelemben vett élet is. így a világ értékelésében nem csupán a természettudományos megismerésnek, hanem az ún. humán megismerési módnak is van létjogosultsága. Tehát a természetnek eleve önértéke van, s ennek tiszteletbentartása azt jelenti, hogy az ember — összes tevékenységével együtt — visszahelyezi magát a természetbe.

Erre két mód is van: vagy a természet önértékét kell hangsúlyoznunk az emberrel szemben, vagy úgy kell kiterjesztenünk az ember erkölcsi kötelezettségeinek a hatókörét térben és időben, hogy az magába foglalja az emberen kívüli természetet, mint az emberi élet lehetőségének feltételét.*

Más elméletek, általában a materialista és pragmatikus beállítottságú világnézeti rendszerek nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget az ember „világot értékelő” tevékenységének, mivel a világ javait csak annyira tekintik értékesnek, amennyiben azok anyagi hasznot jelentenek az ember számára, véli Bolberitz.**

Megirft mások szerint „a természet, illetve az ökológiai részrendszerek önmagukban nem képviselnek értéket. Értéket először nekik az ember ad, a természet alakítója (a szerző megjegyzése: milyen felfuvalkodott, szűk látókörű felfogás).

E felfogás szerint egy ember sem jut arra a gondolatra, hogy a dinosaurus kihalását mint pótolhatatlan veszteséget fogja fel, ugyanúgy, mint azokat a fajokat sem, melyek rövidebb-hosszabb idő alatt — az ember beavatkozása nélkül — átalakulnak, továbbfejlődnek vagy kihalnak.

E nézetek szerint, ha az embert, mint a természet átalakítóját szemléljük, akkor azt is rábízhatjuk, hogy ő döntsön egy ökológiai rendszer értékéről vagy értéktelenségéről, minthogy ezek végül is csak arra szolgálnak, hogy életét értékessé tegyék, hogy az emberi fajt fenntartsák.

Azokkal a nézetekkel szemben, melyek szerint azért kell megmenteni a természetet, mert az embernek szüksége van

* Hilpert, К.: Felelősség a természetért. Mérleg, 1986. 3. sz. 263—280, Verlag Herder. Wien.

** Bolberitz Pál: A világ értéke. Vigilia. 1983. 96—101.

rá, addig az ún. mélyökológia iskola képviselői, Naess, Kvalov és Rothenberg azt vallják, hogy a természet önmagában érték, függetlenül az embertől. Fel kell tehát hagyni a természet megfékezésének, legyőzésének hamis és lehetetlen célkitűzésével, a természet pusztításával. Meg kell kísérelni megérteni a természetet és tanulni kell tőle. Ez olyan erkölcsi parancs, melyet magáévá kell tennie a társadalom minden tagjának.

A természet alapos megismerése teszi csak lehetővé olyan környezetvédelmi stratégia kialakítását, melynek segítségével az utánunk következő generációk részére is meg tudjuk őrizni felbecsülhetetlen értékű természeti kincseinket.

A rendszerszemlélet érvényesítése a környezetvédelmi stratégia kialakításánál

A célszerű környezetvédelmi stratégia kialakításához nélkülözhetetlen a rendszerszemléletű megközelítés. Ez a módszer adja ui. kezünkbe azt az iránytűt, amelynek segítségével módunkban áll kellő biztonsággal eligazodni a bonyolult és sokoldalú kölcsönhatásokra épülő ökorendszerekben. A rendszerszemlélet nélkülözhetetlen a természetes élőrendszerek, illetve a köztük és környezetük között meglévő törvényszerűségek, összefüggések elemzéséhez, hogy ennek segítségével egyrészt helyesen tudjuk feltárni a meglévő bajok okait és magabiztosan alakíthassuk ki a szükséges terápiát, másrészt elejét tudjuk venni környezetünk további károsodásának.

Korábban a természet, a gazdasági élet egyes elemeit, jelenségeit elszigetelve szemlélték, így csak a részterületek törvényszerűségeit deríthették fel. A tudomány mai eszközei napjainkban már lehetővé teszik az áttekinthetetlennek tűnő rendszerek, szervezetek komplex rendezőelveinek kutatását, feltárását, a folyamatok irányítását, ami biztonságosabbá teszi a cselekvést.

A környezetvédelmi döntéseknél számos bizonytalan és ellentmondásos tényezővel kell szembenézni, a gazdasági és műszaki szférán kívül, új és állandóan változó követelményekhez kell alkalmazkodni. A döntéshozónak megfelelő figyelmet kell fordítania a környezetre ható egyedi tényezőkre, ismernie kell ezek hatását az egész rendszerre. Alapos elemző munkával és a szükséges mennyiségű információval tárgyilagosan kell megítélni a döntések következményeit. A problémák komplex voltának és az alrendszerek közötti összefüggések mély ismerete teszi a döntéshozót képessé helyes állásfoglalásra.

A környezetünkben bekövetkezett károsodások közül igen sok arra vezethető vissza, hogy számtalan döntést viszonylag szűk ismereti alapon hoztak meg, az ökológiai következmények és a társadalmi kihatások mélyebb vizsgálata nélkül.

A környezetvédelem egészében, mint rendszerben, a döntéshozatalt olyan alrendszerként kell kezelnünk, amelynek a többi alrendszerből (társadalmi, politikai, tudományosműszaki, adminisztratív, jogi, gazdasági alrendszerek) származó információkat fel kell dolgoznia, értékelnie kell a környezet kedvező jelenségeit és a környezetet szennyező hatásokat, az ökológiai kritériumokat és szabványokat, a környezeti és társadalmi jelzőrendszer adatait; elemeznie kell a gazdaságossági mutatókat, a kockázatot, valamint a várható magatartásbeli változásokat.

A döntésekhez számos szervezeten belüli és kívüli tényezőt kell figyelembe venni, amelyek a folyamatok, erőforrások, szerepkörök, szervezeti formák szempontjából állítanak fel korlátokat. Előfordulhat ugyanis, hogy a legjobb megoldás megvalósításához szervezeti változásokra, az erőforrások új felosztására, az alkalmazott technológiák javítására van szükség. Igen fontos a különböző jogszabályi rendelkezések, előírások, valamint ezek hatásának ismerete a tervezett döntésekre.

A döntéshozatali rendszer számos rendszerelemzési és döntéselőkészitési módszert alkalmazhat, amelyekkel a különböző alrendszerek ellentmondásos problémái között az egyensúlyt megteremthetik. A döntéshozó csak akkor dolgozhat eredményesen, ha képes a szembenálló döntési tényezőket (például a technológiát és az ökológiát) össz/