Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 3. szám
Néhány gondolat a környezetvédelmi stratégiáról II. Lapunk előző számában rövid áttekintést adtunk a Földünket fenyegető ökológiai válságról és utaltunk arra az erkölcsi felelősségre, mely az egyénekre, közösségekre és nemzetekre hárul bolygónk megmentése terén. Jelenlegi cikkemben olyan kérdéskörrel — mégpedig a környezetvédelmi stratégiával — kívánok foglalkozni, melynek meghatározó szerepe van a foganatosítandó intézkedések hatékonysága szempontjából rövid és hosszú távon egyaránt. A jelenlegi helyzet ismeretében nem lehet kétséges, hogy csak akkor várhatók el megfelelő eredmények beteg bolygónk gyógyítása terén, ha a terápia alapját minden országban egy olyan sokoldalúan kimunkált, tudományos és társadalmi bázison nyugvó — a környezetvédelmi világstratégiához illeszkedő — nemzeti környezetvédelmi stratégia képezi, mely alapvetőnek tekinti a környezetvédelem és a fejlődés tökéletes integrálódását. Ezt erkölcsi kötelességük szem előtt tartaniuk mindazon szerveknek, melyek batáskörileg felelősek a környezetvédelem irányításáért. E statégia kialakítása során következetesen érvényre kell juttatni azt az elvet, hogy mindig a hosszú távú össztársadalmi érdekek a meghatározók és ezeket nem szabad feláldozni a látszatra gyors gazdasági haszonnal kecsegtető napi érdekekért, mint ahogy ez korábban számos esetben nálunk megtörtént a gazdaságirányítás torzulásai miatt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen elvtelen és szűk látókörű intézkedések környezetvédelmi, politikai és gazdasági szempontból egyaránt rendkívül károsak és a későbbiekben súlyos tehertételként jelentkeznek. Nemzetgazdaságunk új alapokra helyezése kapcsán szükség van a környezetvédelmi stratégia olyan újragondolására, mely az említett elvet iránytűként kezeli és radikálisan szakít a látszateredmények elérését hajszoló, csak egyes ágazatok érdekeit előtérbe állító gazdasági elgondolások támogatásával. Ha ezt a szerencsés történelmi helyzetet ilyen szempontból bölcsen használjuk ki, nemzetgazdaságunkat olyan pályára állíthatjuk, melyen teljes harmóniában érvényesülhet a jól megalapozott gazdasági fejlesztés és természeti értékeink hosszú távon történő megvédése. Ennek a célnak az elérése természetesen csak akkor valósítható meg, ha mély erkölcsi felelősségtudattal végzik munkájukat mindazok, akiknek a tevékenysége valamilyen módon kapcsolódik a környezetvédelmi stratégia kialakításához, megszívlelve Kölcsey örök érvényű alábbi gondolatát: „Messze jövendővel vess öszve jelenkort. . Kérdéskörünk fejtegetése kapcsán tanulságosnak tűnik V. Raszputyin szibériai író — a glasznoszty szellemében fogant — alábbi gondolatainak felvillantása, melyet az Izvesztyija 1985. novemberi számában leközölt interjúban olvashatunk: „Válaszoljon nekem és földijeimnek az energiaügyi, erdőgazdasági miniszter, az állami tervhivatal: milyen jogon tékozolják természeti kincseinket?” „Ki volt az, aki ebben a városban az ipari üzemeknek olyan csokrát gyűjtötte öszsze, hogy körös-körül száz versztányira sorvad a tajga? Ki változtatta a szépséges Vihorevka folyócskát a faipari komplexum szennyvízcsatornájává?” „A természeti kincsekkel kapcsolatos elképzelések változnak. Tegnap az arany és a prém számított annak, ma az aranynál is drágább a kőolaj és a szén, holnap... sőt már nem is holnap, hanem ma (ebben az értelemben a világ már belépett a holnapba) mindennél fontosabb az édesvíz.” .. én az olyan meghódítást ellenzem, amely gyakorlatban esztelen leigázássá fajul.” „Nem hazafinak lenni illetlen dolog. A hazafi ság azonban munkával összefüggő cselekedeteket jelent. De vajon minden cselekedet, melyet állítólag az ország nevében hajtanak végre, hasznos az országnak? . . . Éppen abban mutatkozik meg a hazafiaság mélysége és kultúrája, hogy a hatalommal és erővel felruházott ember, éppúgy, mint az utasításokat végrehajtó ember, szülőföldje hasznához viszonyítja cselekedeteit. Nemcsak a mai haszonhoz, amely holnap szerencsétlenségbe fordulhat." „A főhatósági titokzatoskodással mindig is az álhazafiak, konjunktúralovagok és középszerű szakemberek takaróztak. Tegnap talán még belefért az életünkbe, de ma már más idők járnak. Most a jobb akarásának idejét, a nyílt értékelések és a konkrét tettek és nem az ígérgetések, bizonygatások és tömjénezések korát éljük.” „Az ökológia problémái természetesen nem külön léteznek, gazdasági, erkölcsi problémákkal azonos súlyúak. És nem külön, hanem ezekkel együtt kell megoldani őket. . . E munka elengedhetetlen feltétele kell, hogy legyen a nyilvánosság, amelynek, hogy érvényre jutott, valamennyien nagyon örülünk.” Ügy hiszem, hogy az idézett gondolatok egyrészt summázott kritikáját adják a totalitárius rendszer pazarló, a természeti erőforrásokkal mostohán bánó gazdaságpolitikájának, másrészt lényeglátóan irányítják rá a figyelmet a környezetvédelmi problémák helyes kezelésére. Ezek után anélkül, hogy e cikk keretében felvállalnám a környezetvédelmi stratégia kialakításával kapcsolatos kérdések részletes taglalását, indokoltnak tartom néhány olyan kérdés felvetését, melyeket e munka kapcsán célszerű figyelembe venni. Elsőként arra szeretnék utalni, hogy a harmonikus fejlesztésre nincs egyetlen modell, hiszen a gazdasági és társadalmi berendezkedések és ökológiai feltételek minden országban eltérőek. Ennek megfelelően minden országnak ki kelj alakítania a saját konkrét alkalmazásmódot. így hazánknak is. Ezt a saját utat azonban úgy kell megtalálnunk, hogy ez illeszkedjék a Földünk egészére vonatkozó globális fejlesztési célokhoz. Messzemenően szem előtt kell tartanunk azt az elvet, hogy ma már egy ország sem fejlődhet a többitől elszigetelten. Azok a politikai irányvonalak, amelyeket régebben kizárólagos „nemzeti ügynek" tekintettek, ma már befolyásolják más nemzetek fejlődésének és fennmaradásának ökológiai alapjait. Megfordítva: egyes nemzetek pénzügyi, kereskedelmi, sőt többnyire ágazati politikája is egyre inkább olyan következményekkel jár, amely más nemzetek területére is behatol. Az egyes országok cselekvését befolyásoló gyorsan változó környezet egyrészt új, sürgető igényt hozott létre a nemzetközi együttműködés iránt, másrészt megteremtette ennek új lehetőségét is. A harmonikus fejlődés érdekében jelentősen meg kell erősíteni a nemzetközi jogi kereteket is. Bár az 1972. évi stockholmi konferencia óta jelentősen fejlődött a környezetre vonatkozó nemzetközi jogrend, a harmonikus fejlődésre való áttérés során még mindig jelentős hézagokat kell betölteni és komoly hiányosságokat kell pótolni, olvashatjuk „A Környezet és Fejlesztés Világbizottság" 1988. évi jelentésében. Minden ország külpolitikájának tükröznie kell azt a tényt, hogy az ország politikája egy.e inkább befolyásolja más országok és a világközösség környezeti erőforrásalapját éppúgy, ahogy más országok politikája is hatással van az övékére. Ez nem csupán bizonyos külföldi beruházásokra, kereskedelmi és fejlesztési „segélypolitikára”, hanem bizonyos energiaügyi, mezőgazdasági és egyéb ágazati politikára, továbbá a veszélyes vegyszerek, hulladékok és technológiák behozatalával és kivitelével kapcsolatos politikára is érvényes. Megfontolásra érdemes alapelvek Visszatérve ahhoz a gondolathoz, hogy a hazai környezetvédelmi stratégia kidolgozásánál nem támaszkodhatunk egy univerzális modellre, mégis bizonyos iránytűként fel-5
