Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 3. szám

Tisztelettel köszöntjük KERESZTES K. SÁNDOR KÖRNYEZETVÉDELMI MINISZTER URAT, új kormányunk tagját, sok sikert kívánva felelősségteljes munkájához. Az új kormány környezetvédelmi programja A kormány természeti és épített környezetünk ügyét kiemelt, stratégiai fontos­ságú kérdésként kezeli, és érzi e téren a jövendő nemzedékek iránti felelősségét is. A környezetügy kapcsán végzendő tevékenység nem önmagáért való véde­kezés, hanem föltétele az emberi létnek, továbbá az egészséges és korszerű gaz­dasági életnek. A környezet védelme ezért ma már világszerte, ily módon ha­zánkban is, közüggyé vált. Nemzeti érdek és a kormányzat eltökélt szándéka, hogy a környezet ügyét és a természeti erőforrásokkal valló gazdálkodást a társada­lom- és gazdaságpolitika elválaszthatatlan részévé teszi. Irreális volna a gazdasági teljesítőképesség, a termelés és fogyasztás, a technológiák és termékek ugrásszerű megjavulását feltételezni. Az egészséges életkörülményeket, a környezeti károk felszámolását és keletkezésük megakadá­lyozását biztosító fenntartható fejlődés kialakítása huzamos, céltudatos erőfeszí­tést igényel a magyar társadalom részéről. A környezet és gazdaság fenntartható fejlődését lehetővé tevő kapcsolat­­rendszer fokozatos kialakítását azonban haladéktalanul meg kell kezdeni. A gazdaság szempontjából ez annak gyökeres átalakítását, a környezet oldaláról tekintve pedig a romlási folyamot lefékezését, megállítását jelenti. 1. A fejlett országokban végbemenő tudatváltással összhangban elsődleges­séget kell adnunk a környezet védelmének a szűk gazdasági szemlélet ellené­ben. A kormány ezért elkerülhetetlennek tekinti, hogy az alkotmány alapvető egyéni és közösségi jogként rögzítse az egészséges, tiszta környezethez való jo­got, általában az úgynevezett „harmadik generációs” emberi jogokat. 2. Új egységes környezet- és természetvédelmi törvény megalkotása szüksé­ges, amely tartalmazza az egyes környezeti elemek felhasználásának feltételeit, lehetőségeit, illetve a környezetre veszélyt jelentő tevékenységek és a tényleges károkozás megakadályozásának elemeit. Ily módon a környezeti és társadalmi hatásvizsgálat általánossá tételét is. Az érvényes jogszabályrendszert felül kell vizsgálni és egyéb védelmi törvények (pl. állatvédelmi törvény) megalkotása is szü kség es. 3. A környezeti és gazdasági érdekek összehangolásához szükség van arra, hogy a környezethasználat költségei — az igénybevétel mértékétől függően — a gazdálkodóknál jelenjenek meg. A hitelezési, adó- és vámpolitikának segítenie kell a környezetbarát technológiák és termékék kifejlesztését, elterjesztését. A központosított jövedelmek biztosítsák a vállalt állami és környezetügyi feladatok fedezetét. 4. A tudományos-műszaki fejlesztési tevékenység fő feladatai közé tartozzék a környezeti erőforrások komplex (ökológiai-gazdasági) értékelése, a környezet­­állapot értékelési és prognosztizálási módszereinek kidolgozása. 5. A környezettudat formálásában kapjon kiemelt szerepet a nevelés, okta­tás, képzés és közművelődés teljes rendszere. Ebben a kormányzati feladatok mellett nélkülözhetetlen a környezetvédelmi mozgalmak és a társadalmi szer­vezetek szerepe. A speciális ismeretek terén a gazdálkodói szféra közreműködése is elkerülhetetlenül szükséges ebben a tekintetben. 6. Széles körű felvilágosítási és tudatformálási kampányba kell kezdeni a tömegtájékoztató médiák bevonásával, hogy a lakosság megértse és támogassa a kormány környezetügyi intézkedéseit. Az állampolgári cselekvőkészség kibon­takozásának ugyanakkor nélkülözhetetlen feltétele a környezetügyi tervek és in­tézkedések nyilvános kezelése, a környezeti információkhoz való hozzáférés sza­badsága. 7. Nemzetközi megítélésünk lényeges eleme közreműködésünk színvonala a regionális és globális környezetügyi problémák megoldásában. Hazánk Kárpát-medencében elfoglalt helyzetéből adódóan a külső meghatá­rozottság jelentős szerepet játszik a környezeti problémák kezelésében, továbbá (Folytatás a borító 3. oldalán) Szerkeszti a SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG. Főszerkesztő: DR. LÁSZLÓ FERENC. Szerkesztőség címe: Budapest, 1051 Arany János utca 25. Telefon: 1327-739. KIADJA A PALLAS LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ VALLAIÁT, Budapest VII., Lenin körút 9—11. 1073. Felelős kiadó: NÉMETH JENŐ vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapeilátási Irodánál (HELIR), 1900 Budapest XIII., Lehel u. 10/A, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 vagy 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre: 104,— Ft. Egyes szám ára : 13,— Ft. Külföldön terjeszti a MAGYAR MÉDIA (H—1392 Budapest, Postafiók .279. Telex: 226207). An­zeigen—Anvertisements—Publicité MAGYAR MÉDIA (H—1392 Budapest, Postafiók 279. Telex: 226207). Kéziratot nem órzürtk meg és nem küldünk vissza. 90 magyar 3 vízgazdálkodás A KÖRNYEZETVÉDELMI MINISZTÉRIUM LAPJA TARTALOM Az új kormány környezetvédelmi programja Borító 2. A környezetkímélő technológiáik a mezőgazdaságban 1 Néhány gondolat a környezetvé­delmi stratégiáról 5 Víz- és energiatakarékos öntöző rendszerek a KITE-ben 10 Városi hidrológiai vizsgálatok a Fővárosi Csatornázási Műveknél 12 Országos Szakmai Tanulmányi Ver­seny Vácott 13 Környezetvédelem az Alsó-Tisza vi­dékén 14 A légkör szennyezése — nemzetkö­zi probléma 18 Külföldi lapokban olvastuk 19 Vállalati környezetvédelmi fejlesz­tések motivációi és feltételrend­szere 20 Lovasünnep 1989. Dokumentum­­film Apajpusztáról 24 Könyvespolcra ajánljuk 25 Az ivóvízkezelés és szennyvíztisztí­tás technológiáinak fejlesztési tendenciái az évezred utolsó de­­kádjában 26 Környezetvédelem és vízgazdálko­dás a tavaszi BNV-n Borító 3. Cikkeink szerzői: Domokos Miklós, Dr. Fekete József, Dr. Gayer József, Dr. Illés György, Dr. Ju­hász Endre, Dr. Kéri István, Környei Tibor, A. Kulmala, Dr. László Ferenc, Marczell Ferenc, Dr. Major Tibor, Szendy Csaba, Szokács László, Tóth Lászlóné dr., Címkép: Öntözés szórófejjel Hátsó boritó: Strandfürdő (Visegrád, Lepence) 90/1061 —AQUA Kiadó és Nyomda Leányvállalat Budapest VII., Kazinczy u. 3/b Felelős vezető: Lőrinczi Pál HU ISSN 0139—1372 |

Next

/
Thumbnails
Contents