Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 6. szám

A vízerő-hasznosítás világhírű tudósának, még ma is te­vékeny gyakorlati szakértőjének nyolcvanadik születésnapját ünnepeltük 1990, november 10-én, s mindnyájunk külön örö­mére szolgál, hogy erre Budapesten kerülhetett sor. Magyar sors, hogy a haza mostohán bánik tehetségeivel, akiket az­után az egész világ elismerése ismertet meg újra idehaza. Mosonyi Emil a Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után, már a 30-as években a hazai vizerö-hasznositás kérdés­körében mélyedt el. Magyarország átmeneti területgyarapo­dásainak időszakában az ország gazdasági céljai helyezték előtérbe a vízerő-hasznosítás, a víztározás, és általában: a vizekkel való nagyobb térségi gazdálkodás feladatait, egy­idejűleg szolgálva ezzel az energiafejlesztés, az öntözéses mezőgazdaság, vagy az árvízvédelem érdekeit. A fenti célok azonban — némi módosításokkal — érvényben maradtak 1945 után is, most már az ország mai, döntően síkvidéki vizein is. A második világháborút követő békés időszakban világviszonylatban is megnőtt a vízerő-hasznosításnak a je­lentősége. Nálunk akkor szerencsésen támogatta a vízerő­­hasznosításnak, és ezen át a vízgazdálkodás egészének el­ismerését az a tény, hogy a Szovjetunióban kiterjedt épít­kezések folytak a vízerő-hasznosítás érdekében, s gazdaság­­politikánk a „példakép”-et ezen a téren is követni igyeke­zett. Mosonyi Emil irányításával épült meg az 50-es évek első felében a tiszalöki vízlépcső, s ugyanakkor kezdték meg a kiskörei vízlépcső építésének tervezési munkáit, valamint a Bős—Nagymaros Vízműrendszer létesítésének műszaki elő­munkálatait. Mosonyi Emil ebben az időben a Vízerőmű Tervező Vállalat, illetve a jogutód Vízügyi Tervező Vállalat igazgatója volt. 1947 és 52 között a Budapesti Műszaki Egyetemen meghívott előadóként, 1952 és 57 között tan­székvezető tanárként működött. A Magyar Tudományos Aka­démia levelező tagjává, a Magyar Hidrológiai Társaság el­nökévé választotta, az akkori kormányzat Kossuth-dijjal tün­tette ki. 1956-ban Mosonyi professzor szerepet vállalt a műegye­temi forradalmi bizottságban, amiért 1957-ben elvesztette Or. Mosonifi Emil 80 éves műegyetemi katedráját és összes társadalmi megbízatását. Az akkori Országos Vízügyi Főigazgatóság ugyan továbbra is fontos megbízatásokkal igyekezett ellátni, de külföldi megbízatásainak ellátása sokszor politikai akadályokba üt­között. Végül, 1964-ben kapott nemzetközi megbízatását kö­vetően külföldön maradt, elfogadva a németországi Karls­ruhe város műegyetemének meghívását. Innen kezdve a hi­vatalos magyar kormányzat megtagadta, itthon maradt egy­kori tanítványai, a vízügyi szakma hazai képviselői pedig csak a külföldi szakirodalomból értesülhettek tevékenysé­géről, vagy a műszaki életben betöltött, világszerte becsült szerepéről. Nem volt olyan pontja a nyugati világnak, ahol ne vették volna igénybe szakértői szolgálatait a vízerőmű­vek, a vízerőhasznosítás érdekében. Elméleti munkássága a korlsruhei hidraulikai laboratórium kísérleti és mérési ered­ményeiben, tanulmányaiban tükröződik. Különösen figyelem­re méltók a Rajna—Majna—Duna csatornarendszer műtár­gyaira vonatkozó, csaknem 1:1 méretarányban lefolytatott kismintakísérletei. Mosonyi Emil professzort számos nemzetközi szakmai szer­vezet tüntette ki, vagy választotta tagjává. Ezek közül csak egyet említünk itt: az Angliában működő Nemzetközi Élet­rajzi Központ a műszaki tudományok területén kifejtett te­vékenységéért olyan Nemzetközi Érdemrenddel tüntette ki, amelyet a szabályzat szerint egyidejűleg csak ötszázán vi­selhetnek. A Magyar Hidrológiai Társaságnak csak 1990. évi közgyű­lésén nyílott lehetősége arra, hogy tiszteletbeli tagjává vá­laszthassa. A Magyar Tudományos Akadémia és a Buda­pesti Műszaki Egyetem is csak most, nyolcvanadik születés­napja tiszteletére nyilváníthatta semmisnek minden, 1956- tal kapcsolatosan hozott hátrányos intézkedését. Mi, régi tanítványai, Mosonyi Emil professzort az iránta soha meg nem változtatott tisztelettel köszöntjük, s velünk együtt kíván neki még sok további tevékeny évet a magyar vízügyi társadalom egésze is, amelynek ő lélekben minden­kor tagja maradt. Dr. Vágás István 18

Next

/
Thumbnails
Contents