Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 5. szám

Könyvespolcra ajánljuk A Magyar Vízügyi Múzeumban őrzött Széchenyi iratok katalógusa. A „Források a vízügy múltjából" című sorozat 7. kötete Az elmúlt évtizedekben újrafogalma­zott Széchenyi-kép sokoldalúságát ér­zékeltetik a napjainkban dicséretes fo­lyamatossággal napvilágot látó vissza­emlékezések, naplók, drámák, esszék és más tanulmánykötetek. Nagy pél­dányszámban újra hozzáférhetővé vál­tak az életmű fontos részét alkotó könyvek. A kép teljességéhez azonban ugyanúgy hozzátartozik a Széchenyi szellemi hagyatékát hordozó hatalmas kézirat-, levél-, és feljegyzéstömeg, amelynek megismerése számos új elemmel gazdagíthatja a reformkor­ról és Széchenyi közéleti munkásságá­ról szóló ismereteinket. Ma már iközismert tény, hogy a ha­zai vízszabályozások fejlődése meny­nyit köszönhet Széchenyi fáradhatatlan szervező munkájának. Amikor a Ma­gyar Vízügyi Múzeum 1973-ban meg­kezdte működését, a vízügyi vonatko­zású Széchenyi-emlékek összegyűjtése is napirendré került. A gyűjtemény fejlesztésében jelen­tős, minőségi változást a soproni Storno-féle Széchenyi-archívum anya­gának 1978-ban történt megvásárlása jelentett. A megszerzett, főleg doku­mentációs anyag számos, mindeddig publikálatlan kéziratot tartalmaz. Az iratok zöme a „Gróf Széchenyi István hagyatékából” bélyegzőt viseli, de hogy miként kerültek a Storno-család birtokába, azt ma már az egyes da­raboknál nehéz nyomonkövetni. Any­­nyi tény, hogy Stornóék már a múlt század végén elkezdték gyűjteni a Széchenyi személyére vonatkozó nyom­tatványokat, és más emlékeket, s ne­kik köszönhető, hogy a ngycenki kas­tély 1945-ös feidúlása után a szétszórt irattárból megmentették a katalógus­ban szereplő dokumentumok jelentős részét. A Széohenyi-dokumentumok történe­téhez tartozik, hogy az Akadémia 1875—1880 között a leszármazottaktól megvásárolta a hagyaték nagy részét, amelyekről aztán csaknem száz eszten­dő múltán (1976-ban) az Akadémiai Könyvtár kézirattára egy leírókataló­gust is közreadott. Mindezek mellett még az Országos Levéltár őriz jelen­tős mennyiségű kéziratot, főleg azo­kat, amelyek a gróf hivatali működé­sével kapcsolatosak. A Magyar Vízügyi Múzeum birtoká­ban található anyag — eddigi isme­reteink szerint — tehát a harmadik legnagyobb kéziratgyűjtemény. Jel­legzetessége, hogy a benne található dokumentumok legnagyobb része nem Széchenyi István kezétől származó irat, hanem a hozzá intézett levelek együt­tese. Böngészésük közben különös kép tárul az olvasó elé. Tükre annak, mi­lyennek ismerték, látták, vagy szerették volna látni a kortársak — magyarok és külföldiek egyaránt — a reformkor szellemi vezéralakját. ízelítőül álljon itt a kéziratok csopor­tosítására alkalmazott témakörök közül néhány: Az Al-Duna szabályozása — Gőzha­józás és kikötő — A Tisza szabályozá­sa — A Lánchíd — A kulturális élet szervezése — Közérdekű segélykérő le­velek — A Sina bankház levelezése — Lótenyésztés és lóverseny . . . stb. Az egyes fejezeteken belül az iratok időrendi sorrendben követik egymást. Valamennyi irat tartalmát rövid anno­tációval világítja meg a katalógus ösz­­szeállítója, dr. Deák András. A kötet használóit segíti az alapos név- és tárgymutató, A katalógus közreadásával — az im­már hozzáférhetővé vált — Széohenyi­­gyűjtemény kutatói hasznos források­hoz jutnak közel, s a jövőre esedékes Széchsnyi-évfordulóra megjelenő össze­állításokkal múltunk még teljesebb megismeréséhez járulhatnak hozzá. Fejér László A folyók élni akarnak Nagy várakozással vettem kezembe a kiváló fotós, Ká­­csor László most megjelent legújabb, A folyók élni akarnak c. könyvét, melynek már a gyors átlapozása is mély benyo­mást tett rám. Amikor pedig tanulmányozni kezdtem az igen igényes kivitelezésű művet, egyre világosabbá vált előttem, hogy olyan olvasmányt tartok a kezemben, melynek sorai olyan ember hitvallását tükrözik felbecsülhetetlen értékű ter­mészeti kincseinkről — elsősorban -folyóinkról —, aki sze­mélyes élményei révén ismerte meg az általuk nyújtott örö­möket és a velük kapcsolatos mai gondokat. Hogy miről is szól a könyv, a Szerző ezt tömören így fo­galmazza meg: a Dunáról, a Tiszáról, a Körösökről, a Rá­báról és a Dráváról: „A magam s mások élményeit, tapasz­talatait igyekeztem összegyűjteni. Megpróbálok képet feste­ni arról, hogy az elmúlt negyedszázadban milyen változá­sok mentek végbe a folyók életében, és hogy a változás ér­zékelhetőbb legyen, olykor vissza kell nyúlnom az elmúlt századokba is. Ha a mai és a korábbi állapotokat összevet­jük, talán az is kiderül, hogy valahol lépést tévesztettünk, vagy talán abban reménykedtünk, hogy a természet adta kincsesbánya kimeríthetetlen. Szeretném ebben a könyvben elmondani barangolásaim kellemes és kevésbé kellemes történetét, vagyis ezúttal nem­csak a vízparti örömökről, hanem a gondokról is szeretnék szólni — mindezt abban a reményben, hogy ha a gondo­kat megoszthatom a természetszeretők tízezeréivel, köny­­nyebb lesz az orvoslás is ott, ahol még segíthet a beavatko­zás. Szeretném meggyőzni az olvasót arról, hogy amit jó­magam makacsul hiszek: a fejlődésnek, a városiasodásnak, a korszerűbbre való törekvésnek nem kell feltétlenül maga után vonnia a természeti környezet pusztulását. A természet nemcsak a ma élők tulajdona, ehhez az örökséghez joga van az utánunk jövő nemzedéknek is, viszont a felelősség a maiaké . . ." Amint az idézett sorok tükrözik, a Szerző ebben a kiad­ványban olyan témát dolgozott fel könnyed, igen élvezetes stílusban, mely napjaink legizgalmasabb problémáinak él­vonalába került. Tényként állapíthatjuk meg ui., hogy a tár­sadalom manapság egyre többet és egyre szélesebb kör­ben foglalkozik a környezeti problémákkal. Ezek ma már földünk országai jelentős részének szinte legfontosabb bel­politikai kérdésévé váltak. A jelenlegi helyzet ismeretében megállapíthatjuk, hogy a természetes környezet károsodása, illetve pusztulása kisebb­­nagyobb mértékben bolygónk csaknem egész területén ta­pasztalható. A civilizációtól teljesen elzárt őserdőkben, ma­gas hegységekben, sivatagokban és a sarkkörök vidékén sem találunk ma már érintetlen környezetet. Igen káros ha­tások érik az óceánokat is, amelyekben egyes élőlények ki­pusztulása az eredeti biológiai egyensúly megváltozását idézte elő. Mindez azzal magyarázható, hogy az életkörülmények javulásának feltételeit megteremtő gazdasági és műszaki fejlődés révén az emberiség mind nagyobb mértékben avat­kozik be az őt körülvevő természet rendjébe és ezzel céljai elérése mellett környezetében sokféle károsodást is okoz. 23

Next

/
Thumbnails
Contents