Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)

1989 / 3. szám

Vízminőség-védelem és gazdálkodás

A Tisza vízgyűjtőjén az utóbbi időben tömegesen megjelenő úszó növényi szennyező anyagok káros hatása elleni védekezés szükséges és költséges munka. Ez utóbbi csökkentése növelné a védekezés kiterjesztését, ezért egy ezzel kapcsolatos helyzetfelmérést végeztem. Talán közérdeklődésre tarthat számot.

A Felső-Tisza-vidéki, a Tiszántúli, a Közép-Tisza-vidéki, a Körösvölgyi és az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságok jelentései, feljegyzései, tájékoztatói és saját tapasztalataim alapján a következők regisztrálhatók:

1964, 1970, 1979. és 1980-as években szórványosan, 1985. óta évenként nagy és rohamosan növekvő mennyiségű vízinövény szaporulat jelent meg a Tiszántúl folyóin, nyílt felszínű csatornáin, tavain, tározóin. Eltávolításukra — vízminőségi kárelhárításra — 1985., 1986., 1987. és 1988. években került sor — több helyen és — több milliós költséggel, váltakozó sikerrel és érdemi megelőző lehetőségek, valamint a kitermelt anyag bármilyen hasznosítása nélkül.

A felszíni vizek oxigéntartalmát veszélyeztető vízinövény mennyiségére csak eseti tapasztalatok, vagy becsült adatok vannak, tekintettel arra, hogy mintegy 10 000 km folyóról, csatornáról, illetve legalább 15 000 ha vízfelületről van szó. Az eddig végzett számítások, tapasztalatok alapján 10—15 db vízügyi műszaki szempontból megfelelő helyen, évente összesen legkevesebb 250—300 000 m3 friss, laza zöldtömeg termelhető ki az öt KÖVIZIG területén, április és szeptember között.

Ezen felül a gerebbel ellátott torkolati, vagy átemelő szivattyútelepeknél (kb. 30 db) ezt megközelítő mennyiség nyerhető a vízrendszerek belső hálózatából.

A legfontosabb védekezési, illetve kinyerési pontok a következők :

a) Belfői és tiszaberceli szivattyútelepek,

b) Lányai főcsatorna,

c) Keleti Főcsatorna, Bakonszeg,

d) Hortobágy—Berettyó Főcsatorna, Bucsa és Mezőtúr torkolat,

e) Milléri, dobai, tiszasülyi, tiszabői, halásztelki és kútréti torkolati művek, illetve szivattyútelepek,

f) Hármas-Körös szarvasi és bökényi szelvény.

A növényi szennyező anyag biológiai vonatkozásairól leginkább a Körös-vidék tapasztalatai, vizsgálatai adnak felvilágosítást.

A) A Tisza- és Körös-vidék folyó és holtág víztereiben az alábbi vízi növényzettársulás típusok találhatók SOÓ tipizálása alapján (1964):

A társulások a Potametea osztály Hydrocharition (lebegő hínár) és Potamion csoportjaiba tartoznak:

1. Lemnetum (domináns),

2. Salvinetum (szórványos), valamint

1. Myriophyllo-Potametum heterogén asszociácói, ill. szubasszociációi (domináns),

2. Trapetum (szórványos),

3. Nymphazetum albo-lutea (Hortobágy—Berettyóban szórványos).

A Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Körös-vidék víztereiben található társulások domináns fajai a következők:

Lemna minor (80%),

Potamageton penfoliatus és P. crispus (15°/o),

Trapa natans (5%).

A békalencse-hínár úszó fajai függetlenek a vízmélységtől, hiszen a víz felületei hártyájához kötöttek (=pleuszton).

A vastag békalencse-hínár környezetbiológiai hatása nagyon kedvezőtlen, mert a vizet elzárja a levegőtől, ezáltal megakadályozza az oxigén diffúzióját és mivel elsötétíti azt, az algák fotoszintetikus oxigéntermelését is megakadályozza. Ezzel az oldott oxigénből lélegző állatok pusztulását, vagy elvándorlását okozza.

B) A védekezés lehetőségeinek meghatározásánál első feladat a békalencsetömeg elszaporodási helyének, a „szennyezés” gócának a felderítése. Legeredményesebben itt kezdhető el ugyanis a védekezés.

Azokon a helyeken, csatornaszakaszokon, amelyeket halászatilag el lehet zárni, amúrral is fel lehet etetni a békalencsét. Vitatott kérdés, hogy az elfogyasztja-e vagy nem.

Elfogadható dr. Tóth János halbiológus véleménye, mely szerint az amúr minden mennyiségben megeszi a békalencsét.

A mechanikai védekezés és a vízből történő vízinövénytömeg eltávolítása azonban szinte mindenütt megoldható. Mivel a békalencse az áramló vízzel utazik, pallókkal, gerendákkal, uszadékfogókkal, stb. terelni lehet megfelelően képzett partszakaszokra, ahonnan sűrű vasvillával, gereblyézel, vagy erre a célra készített gépi berendezéssel el lehet távolítani (TI KÖVIZIG) (Debrecen) úszó mozgógereb, vagy másképpen uszadékgyűjtő úszó munkagép.

A békalencsét elég a vízfolyás gátjainak szárazföld felőli oldalára juttatni, mert ott hamar elpusztul és kiszárad. Szárazanyagtartalma rendkívül csekély, mindössze 10%.

Olyan hidromechanizációs szerkezet is elképzelhető, melynek lényege olyan szivattyú, ami elbírja a békalencse és más hínár törékeny, kásás terhelését („zagyszivattyú), garatja pedig a víz felszíne alatt fölfelé áll és az uszadékot porszívózza össze, és akár több száz méterre vezeti a kotróhajókéhoz hasonló vastag vezetéken a békalencsés vizet. Ha a gát mentett oldalán a közelben füzes, vagy nyáras, vagy olyan mezőgazdasági kultúra van, amit árasztással lehet öntözni, az elvezető csőrendszer el is maradhat.

Hordozható (áttelepíthető) uszadék porszívóval hosszú csatornák megtisztíthatók a békalencse uszadék szakaszos tömörítésével és eltávolításával.

C) A kiemelt növénytömeg hasznosításának lehetséges módjaira csak vázlatos elképzelések vannak, megalapozott költség-haszon elemzések nélkül, pl.:

— friss állapotban történő „feletetés" (kacsa, liba, sertés, egyéb jószág),

— a kitermelés helyén ideiglenes deponálás (silózás) komposztálás,

— trágyázás, esetleg műtrágyával történő „dúsitás" (mezőgazdasági hasznosítás) konzerv bacilusokkal való oltás,

— biogáz-előállítás (nagy beruházást igényel).

A békalencse-inváziók elleni védekezést azonban nem lehet az alapkérdések megvizsgálása és pontos megfogalmazása nélkül megszervezni és lebonyolítani.

Ilyen alapkérdések:

— a növényi uszadék faji összetételének megállapítása,

— az uszadék kémiai összetétele, ami a takarmányozás, trágyázás, illetve egyéb felhasználás szempontjából fontos. Jelentős különbség lehet ugyanis egy intenzíven kemizált rizsföldről, vagy halastóból származó növényzet és egy holtágban elszaporodott növényzet kémiai összetétele között;

— hol keletkezik a kiinduló, a vízfolyásokban lassan továbbszaporodó növényzet?

— a növények szaporodása a különböző vizekben, aktuális biomasszabecslés, a produkció közelítő meghatározása (Molnár Imre hidrobiológus ezzel kapcsolatban számítógépes előrejelzési programot készít újításként a Ti KÖVIZIG-nél);

— a csatornák, vízfolyások növényzettel való terheltségének megállapítása;

— a keletkezés gócainak természete (hidrológiai, kémiai, biológiai, halászati, gépészeti adottságok, megközelíthetőség, lezárhatóság, stb.);

— a kitermelt anyag elhelyezésének és felhasználásának lehetőségei;

— a témakörről szakirodalmi összefoglaló készítése;

— a helyszíni vizsgálatok végzése az érintett vízügyi igazgatóságokkal.

Javaslatom, illetve összefűzött gondolataim kizárólag szakmai érdeklődésből fakadnak, azzal a céllal, hogy arra alkalmas és vállalkozó kedvű szervezetek, személyek véleményezzék, ha kell magukévá tegyék vállalati-népgazdasági hasznosításra. Elismerem azonban, hogy ennek egyelőre teljes pontossággal fel nem mérhető pénzügyi, kutatási, földvédelmi és egyéb hatósági követelményei is vannak. A Kö- VIZIG-ek valószínűleg érdekeltek a hasznosításban, hiszen ún. egyéb bevételeiket növelhetik, költségvetési kiadásaikat esetleg jó haszonnal ellensúlyozhatják.

Molnár László

26