Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 8. szám
nyezeti ártalmaikat, ugyanakkor a pozitív hatásokat gazdaságos módon elősegíti . Az elhelyezés követelményrendszerét ezért: — talajra, — vízre, — levegőre к ülőn-külön meg kell határozni, s a szükséges technológiai eljárásokat, ezen belül a legalkalmasabb berendezéseket megválasztani. Nem szorul magyarázatra, hogy a tisztított anyagok élővízbe történő bevezetése csupán „elhelyezés" jellegű, míg a talajon, még inkább a talajban történő elhelyezés általában a hasznosítást jellemzi. 3.1. A mezőgazdasági területen történő hasznosítás lehetőségei és feltételei A szennyvíz (folyadékfázis) mezőgazdasági hasznosításának számításba vehető módozatai általában a következők szerint csoportosíthatók; — szántóföldön különböző öntözési módszerekkel, — szőlőben, gyümölcsösben, — halastóban, — gyepterületen, — faültetvényen. A hasznosítás zavartalan üzeme érdekében bizonyos mértékű kezelésre van szükség. A darabos anyagokat (homok, hordalék) gyorsan bornló és ülepedésre képes szerves anyagokat — a szállítás szempontjait is figyelembe véve — el kell távolítani. A mesterséges táipanyagok kiváltására, illetve csökkentése érdekében a hasznosítható növényi tápanyagok (N, P, K) szennyvízből való kivonása nem, míg a veszélyes és fertőzést előidéző anyagok — lehetőleg preventív leválasztása — feltétlen szükséges. Az öntözésre nézve a mechanikai és legfeljebb biológiai résztisztítás jelenti a szükséges „kellő” hatásfokot. A szennyvíziszapok (szilárd fázis) elhelyezésének módozatai közül megjelöléndők: — stabilizált folyékony (sűrítés nélküli) vagy sűrített iszap elhelyezése fa ültetvényekben öntözéssel, — nyers vagy stabilizált folyékony sűrített iszap talajba injektálással, — sűrített vagy rothasztott iszap barázdateknős talajba helyezése, — stabilizált víztelenített szennyviziszap talajfelszínen történő hasznosítása, — szárított, granulált szennyvíziszap hasznosítása, — komposztanyag hasznosítása. A szennyvíz és szennyvíziszap talajon történő elhelyezésének, illetve hasznosításának talajtani szempontjai: — az elhelyezés azért előnyös, mert a talaj saját lebontó szervezetekkel rendelkezik, Így a lebontás megfelelő feltételek mellett kedvezőbb, mint ami a vízben létrejöhet. Ugyanakkor e lebontó képesség irányított, szabályozott körülmények között tehermentesíti az élővizet. E tevékenység a szerves és tápanyagtartalom hasznosítása miatt előnyös a növénytermesztésben. A tisztítóéi folyamatból kikerülő anyagok (víz-fázis, iszap) hasznosítása, vagy átmeneti tárolása csak akkor tervezhető, ha: — nem veszélyezteti a talaj termékenységét, — nem gátolja a talaj élőszervezeteinek működését, — nem károsítja a termesztett növényzetet és nem korlátozza annak felhasználását, — nem szennyezi a környezetet, különösen a talajvizet. A szennyvíz mezőgazdasági hasznosításánál a folyamatos kezelés és a szakaszos 'elhelyezhetőség részben természetes, részben kényszerű utókezelést eredményez. Az időszakos tározó« során kedvező minőségi átalakulások jönnek létre. A fa ültetvényeknél tározási igény nem merül fel. Halastava« elhelyezésnél ugyanakkor oxigénpótlás (hígítás, levegőztetés) elkerülhetetlen, továbbá a hasznosítás idényjellegű. A tározási igény a szennyvíziszap esetében is fennáll, s itt is további szervesanyag-átaiakufás (érés) nedvességtartalom-csökkenés történik. Bűzképződéssel, rovarokkal, rágcsálók megjelenésével számolni kell, ez azonban megfelelő intézkedésekkel csökkenthető vagy meg is akadályozható. A fertőzőképesség további csökkenése gyakorlatilag a talajban megy végbe. Fontos tudni, hogy a magyarországi termőtalajok jelentős része alacsony pH-t javító segédanyagokkal (elsősorban a móssze'l) való iszapkezelési megoldásaik a hasznosítás szempontjából ezeken a területeken általában kedvezőbbek. Az iszap szárítása, granülálása utókezelésnek fogható fel, s itt a tárolás, a szállítás az előzőkhöz képest prob- IIéma mentesebb. Komposztkészítés esetén az iszap nedvességtartalmát úgy kell meghatározni, hogy a stabilizált iszap akár önmagában, akár idegen anyaggal (települési, mezőgazdasági és egyéb környezetbarát hulladékkal) keverve 1 : 1 rézsűvel prizmázható legyen. A mezőgazdasági területen történő hasznosítás és elhelyezés feltételeit a 9003/1983. MÉM, EüM, OVH együttes utasítás rögzítette, s e rendelkezés 1989. évben módosításra ikerül. 3.2 A szennyvíz élővízi bevezetésének feltételrendszere A folyadékfázis élővizi (vízfolyás, tó stb.) elhelyezése esetén a tisztítási hatást oikigóny, bár összefügg a hígítás mértékével is, azonban a vízfolyás terhelhetőségét a jövőben fokozott mértékben kell figyélembe venni. A vízfolyások terhelhetőségével kapcsolatos 3/1984. sz. alatt kiadott „Szennyvízbírságról” szóló rendeletét ennek értelmében ki kell szélesíteni, illetve tovább kell fejleszteni. Nagy vízfolyások esetén a bevezetés kialakítását a korábbiakhoz képest nagyobb megalapozottsággal kell végrehajtani. Kis vízfolyások esetében mindenkor teljes biológiai, vagy azzal egyenértékű egyéb tisztítást kell megvalósítani. Időszakos vízfolyás esetén — a felhasználás függvényében — a III. tisztítási fokozatot is előtérbe kél! helyezni. Belvíz- vagy többcélú csatornák igénybevétele esetén a biológiai tisztításon túlmenően a tápanyageltávolítás is (P vagy N) szükséges. Állóvizek, tavak, tározók esetében a legszigorúbb a követelményrendszer. Teljes biológiai tisztítás után III. tisztítási fokozat szükséges. A bakteriológiai követelmények is itt a legszigorúbbak. Ivóvíz-szolgáltatást ellátó tározóba még tisztított szennyvíz bevezetése is tilos! 3.3. A szennyvíziszap egyéb elhelyezési lehetőségeinek feltételei Szennyvíziszap átmeneti vagy végleges deponálása esetében alapkritérium, hogy a stabilizált iszap víztartalma w < 75% legyein. A szennyvíziszap mennyiségének csökkenése érdekében egyes országokban égetőket létesítettek, melyekben általában egyéb hulladékokkal együtt égetik el az iszapot. Ide sorolható magától érthetően a ráesszemót is. Az égetés gazdaságossá tételéhez a bevitt keverék szárazanyag-tártálma min. 50—55% kell legyen, ami már kamrásszűrők alkalmazását igényli. Az égetési hőmérséklet nagyobb kell legyen 900 °C-nő'l. A füstgáz minőségére az egyéb normák érvényesek, míg a csőikként térfogatú salak, illetve hamu útalapként, tégla-, beton-alapanyagként hasznosítható, vagy deponálásra szállítható. Depónia esetén a koncentrálódott mérgező anyagok talajba oldódása változatlanul veszélyforrás, ezért a lerakóhely kialakításánál ezt figyelembe kell venni. Ipari vagy egyéb iszaphasznosítás tekintetében az előkészítés mélységére mindea esetben a felhasználási technológia igénye a mértékadó. 3.4. A szennyvíz- és szennyvíziszapkezelés higiénés feltételei A szennyvíz és az iszap kezelése során a környezet közvetlenül vagy levegő útján károsodhat. E károsodás 3 csoportba sorolható: — bűzhatás, — cseppszóródás vagy porképződés, — rovarok, rágcsálók elszaporodása. A bűz az anaerob bomlási folyamatok termékével jár együtt, s zavarja a környezetet, benne természetesen a 'lakosságot. A probléma akkor jelentkezik nagyobb mértékben, amikor a szakaszosan kikerülő iszap levegővel nagy felületen érintkezik (iszapágy, iszapvíztelenítés, szántóföldi felületi iszapszórás stb.). A lakosság „zavarásának” csökkentésére a lakott területtől való kellő távolság, a lombos fák és bokrok alkotta védősáv hozhat — vegetációs időben — eredményt. Az uralkodó szélirány figyelembevétele a hatás leküzdésében csak részmegoldás. A cseppszóródás, vagy — iszapszárítás esetében — a porzás kórokozó mikroorganizmusokat és kémiai szenynyező anyagokat juttat a levegőbe, ami az ott dolgozókon kívül a közeli la4