Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 7. szám
azok a növény- és állatfajok (pl. egyes ragadozó madarak), amelyek európai viszonylatban is kipusztulással fenyegetettek. Az erdőgazdálkodás során olyan természetkímélő technológiákat és módszereket keíl alkalmazni, amelyek biztosítják ezek termő- és élőhelyeinek fennmaradását, a növény- és állatvilág fajgazdagságának megőrzését és az erdei ökológia stabilitásának fenntartását. Fenn kell tartani továbbá a kopárosodásra, végleges erodálódásra hajlamos karsztfelszínek erdőállományát. Ehhez olyan, hosszú távon is racionális és a környezetünkkel összhangban lévő erdőgazdálkodást kell megvalósítani, amely biztosítja az erdők ezen globális szabályozó szerepének fenntartását, az ott található populációk genetikai változatosságát. Ehhez: — a helyi származású, Illetve a termőhelynek legmegfelelőbb őshonos fafajokat, változatokat kell a termesztés során előnyben részesíteni; — ahol az lehetséges, mindenütt természetes felújítást kell alkalmazni, — a környezetkímélő erdősítési, gyérítési és véghasználati technológiákat kell alkalmazni (akár nagyobb élőmunkaráfordítás árán is); — fel kell hívni a társadalom figyelmét az erdőket érő, a környezetszennyezésből adódó terhelés veszélyére; — minden tipikus hazai erdei ökoszisztémában (a teljes elterjedési terület 2—5%-a erejéig a teljes termőhelyi skálát átfogva) érintetlen rezervációkat kell létesíteni. A természetvédelmi célkitűzések beépülnek a 10 éves erdőtervekbe, valamint az éves erdőhasználati, erdőművelési és a vadgazdálkodási tervekbe. A természetvédelem számára legtöbbször azok a mezőgazdasági területek a legértékesebbek, amelyek gazdaságos hasznosítása nehezen valósítható meg (a természetes vagy ősgyepek, pl. a homok- és a szikes puszták, a mocsárrétek, láprétek, hegyi kaszálórétek), ahol a hagyományos, külterjes gazdálkodás őrizte meg a gyepek természetes növény- és állatvilágát és biztosította a ritka fajok fennmaradását. Ezen védett természeti területek fenntartása a legtöbb helyen nem igényli a védetté nyilvánítás előtti hagyományos mezőgazdasági tevékenység megszüntetését, sőt legtöbbször annak további folytatása szükséges. A védett természeti értékek megőrzése érdekében ugyanakkor rendszerint szükséges a védett területeken a termelési szerkezet továbbfejlesztésének több-kevesebb korlátozása, illetve szabályozása. Az alföldi puszták természeti értékeink összességét tekintve a legjelentősebbek közé tartoznak. A rövid füvű szikes és homokpuszták, valamint az azokhoz csatlakozó mocsarak, szikes tavak, nádasok a természeti értékek egész sorát foglalják magukban. Fenntartásuk alapfeltétele az extenzív mezőgazdaság, a legeltetéses állattartás. E területeinken a nagyüzemi mezőgazdasági tevékenység és a természetvédelem a jelenlegi formában számos konfliktust hordoz magában, mivel a nagyüzemi gazdálkodás mindinkább az intenzív növénytermesztés, állattenyésztés és halászat fejlesztését szorgalmazza. A különböző szabályozók és pénzügyi konstrukciók (művelésbe vonás, melioráció, nemesnyár-telepítés stb.) is erre serkentik a gazdálkodó szervezeteket. A halastavak és a mocsaras, nádas területek fajgazdagsága szintén jelentős, s kiváló életteret és fészkelő helyet jelentenek a védett vízimadarak nagy részének. Fenntartásuk érdekében, valamint a telepesen (költő madárfajok védelme érdekében rendszerint szükséges a nádgazdálkodás, esetenként pedig a vízellátás és a halászat szabályozása, egyes tevékenységek korlátozása. A természetvédelmi szempontból legértékesebb területek hatékony védelmét ez esetben is a kezelésbevétel biztosítja. A szántó művelési ágú területeken természetvédelmi szempontból általában nincs számottevő korlátozás. A mezőgazdasági táj védelme érdekében azonban gondoskodni kell a védett területeken található erdősávok, fasorok, erdőfoltok, vízfolyások és állóvizek megőrzéséről. A kertek, szőlők, gyümölcsösök a védett területeken is a művelési ágnak megfelelően hasznosíthatók, rendszerint korlátozások nélkül. Mivel a táj képének jellegzetes elemei, megszüntetésük a táj jellegét megváltoztatná, ezért fenntartásuk, gondozásuk, felújításuk, a hagyományos fajták és művelési módok megőrzése természetvédelmi szempontból is kívánatos. Azokat a védett területeket, ahol a természeti értékek fenntartása és megőrzése csak a mezőgazdasági hasznosítás jelentős korlátozásával biztosítható, szükséges a természetvédelmi szervek kezelésébe adni. Ilyen területek a BIOSZFÉRA rezervátumok magterületei, a nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozó területek, a madárrezeirvátumok, illetve a néhány hektár kiterjedésű különösen sérülékeny területek. Különösen indokolt esetben, ha a hasznosítás a védett természeti értékek létét fenyegeti, vagy megsemmisülésüket okozhatja, az érintett védett területet a művelés alól ki kell vonni. Társadalmunkban egyre nagyobb hangsúlyt kap az a követelmény, hogy a környezet szépsége az élet minőségének eleme. Ezért a kiemelkedő jelentőségű természeti, tájképi szépségű területeket védelemben részesítjük. Ezeken a táj jellegét meghatározó elemeket meg kell őrizni. Jelentősebb tájromboló tényező 'lehet az építkezés, a nagyüzemi melioráció, a vízrendezés és a külszíni bányászat. Az építési tevékenység 'Szabályozható, a korábbi meliorációk káros hatása mérsékelhető, illetve megszüntethető (az eredeti állapot visszaállítható). A külszíni bányászat és a természetvédelem alapvető konfliktusai csak mérsékelhetők, jellegüknél fogva azonban meg nem szüntethetők. Külszíni bányaművelés tájrombolás (ezzel együtt az élőhelyek óhatatlan pusztítása) nélkül nem lehetséges. A külszíni bányászat okozta természetkárosítás mérséklése mindenkor eseti elbírálást, vagylagosságot, elkerülhetetlen kompromisszumokat feltételez, a nyersanyag kitermelése, a tájképi összhang, az élőhelyek vagy éppen a bányaművelés során feltárult geológiai értékek (barlangok, őslénytani lelőhelyek stb.) megőrzése ugyanazon a helyen, együttesen csaknem megvalósíthatatlan. 2. A terület nélküli védett értékek védelmi programja, a védelem eszközrendszere A 2400 fajt számláló hazai vadon élő növényvilág óriási genetikai készleteket tartalmaz, amelyek legnagyobbrészt még feltáratlanok. Egy-egy fajon belül is igen nagy lehet a genetikai változatosság, ezért nem elegendő egy-egy reprezentatív állományt fenntartani, hanem a lehető legtöbb természetes állomány fenntartására kell törekedni. Az elveszett genetikai anyag mai és közeljövőben! tudásunk szerint pótolhatatlan, megőrzéséért az utókornak tartozunk felelősséggel. A gyakorlati védelem túlnyomó részét a termőhelyek védetté nyilvánítása és eredeti állapotban való megőrzése, vagy a területek rekonstrukciója képezi. Az eddigi és a tervezett területi védetté nyilvánítások egyik célja az, bogy minden őshonos növényfajnak legyen területileg is védett állománya, a veszélyeztetett és bennszülött fajoknak pedig a lehető legtöbb állománya essék védett területre. A védett termőhelyek épségben való megtartására, szükség esetén rekonstrukciójára a természetvédelmi fenntartási és fejlesztési tervek adnak irányelveket és konkrét javaslatokat. A KVM által anyagilag is támogatott kutatások a teljeskörű állapotfelmérést célozzák, ennek adatait a természetvédelmi információ alrendszer tartalmazza. Jelenleg már ennek az adatokkal való feltöltése folyik, a1 nyilvántartást 4—5 éven belül teljes körűvé és naprakésszé kell tenni. A kutatások másik fő iránya az aktív védemi stratégia kidolgozása, amely az élőhely-rekonstrukcióktól az egyes fajok mesterséges szaporításáig és természetes élőhelyükre való visszatélépítéséig terjed. Ez utóbbi kutatások a 150 legveszélyeztetettebb növényfajra terjednek ki. A korlátozott anyagi lehetőségek és kutatói kapacitás miatt nem kielégítő az alacsomyabbrendű növények — algák, gombák, mohák, zuzmók — védelmének tudományos megalapozása, továbbá a fajokon belüli genetikai változatosság kutatása és védelme. Nemzetközi együttműködésünk eddig a KGST-országokon belüli információcserére, illetve közös információs rendszer létrehozására korlátozódott. A fejlődés iránya a többi európai országgal is kialakítandó hasonló együttműködés, továb-3
