Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 6. szám
A légkör ember általi globális szennyezése (Hans Ulrich Dütsch, Neue Züricher Zeitung, 1989. március 5—6., Svájc) A légköri ózon több mint 90 százaléka a sztratoszférában talál ható, 10— 15 km magasságban. Az elmúlt húsz év folyamán végzett mérések megállapították, hogy a sztratoszférában található ózonréteg erősebben vékonyodik, mint korábban feltételezték, ugyanakkor a sztratoszférában található ózon mennyiségének csökkenésével egyidejűleg növekszik a troposzféra (a talajszinttől 10 km magasságig) ózontartalma. A troposzférikus növekedés lényegében az északi félgömbre korlátozódik, és szintén antropogén hatás, a „hagyományos" légszennyezés, mindenekelőtt a nitrogénoxidok és a széndioxidok feldúsulásának eredménye. Az évszázad eleje óta Európában a talaj közelében lévő ózonkoncentráció kétszeresére emelkedett. Az ózon eloszlásának változása — az alsóbb rétegekben a koncentráció növekedése, a felsőbb rétegekben a koncentráció csökkenése — hozzájárul az üvegházhatás fokozódásához is. Ez utóbbi, amennyiben gyorsan következik be, nagyon veszélyes lehet. A légkör széndioxid-tartalma már az ipari forradalom kezdetekor, 1750 körül egynegyedével megnövekedett és jelenleg évente 0,5 százalékkal növekszik. Jelenleg a nyomokban megtalálható gázok (klórozott és fluorozott szénhidrogének, metán stb.) koncentrációjának növekedése a széndioxid-koncentráció növekedésével együtt hozzájárul az üvegházhatás erősödéséhez, és ha nem teszünk ellenintézkedéseket, hatásukra a légkör jelenlegi széndioxid-koncentrációja 50 éven belül kétszeresére emelkedik. Éghajlati modellekkel végzett számítások szerint ennek hatására 1,5—4,5 fokos általános félmelegedés várható. A népesség változása fokozhatja vagy gyengítheti a felmelegedést, de semmiképpen sem fordíthatja az ellenkezőjére. A várható felmelegedés hatására a tengerek vízszintje 0,5—1 méterrel emelkedik, ennek az lesz a következménye, hogy nagy területek kerülnek víz alá, például a Nílus deltavidékén, vagy a Gangesz deltavidékén Bangladesben. Mindkét helyen legalább 5—5 millió embert kellene áttelepíteni. Továbbá bekövetkezhet a föld sivatagos övezeteinek sarkok felé tolódása — mindenekelőtt a nagy fölrészeken, ami nagy mezőgazdasági területek elveszítését jelentené. Ha szabad folyást engedünk a dolgoknak, akkor tovább fokozódik a széndioxid-felhalmozódás és a nyomokban jelenlevő gázok rendszerének változása, és attól kell tartani, hogy további 1—2 évszázad múlva a tengerek vízszintje hat méterrel emelkedik, ami a föld legértékesebb tengerparti területeinek végileges elvesztését jelenti. Ennek következménye soha sem látott méretű népvándorlás lenne a már amúgy is túlnépesedett világban. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezt az éghajlati katasztrófát elhárítsuk. Gyors és hatékony ellenintézkedéseket kell tenni e fejlődés ellenében, amely eddig állandóan gyorsult. Először is azonnal le kell állítani a trópusi őserdők kivágását, ami jelenleg mintegy 20 százalékban járul hozzá a széndioxid mennyiségének általános növekedéséhez. E nagyon értékes természeti kincsek értelmetlen pazarlása már középtávon is csak kárt okoz az érintett területeken. Le kell állítani a fosszilis tüzelőanyagok (szén, kőolaj és földgáz) még mindig exponenciálisan növekvő fogyasztását. Számítások szerint 50 éven belül a fogyasztást a jelenlegi színvonal 30 százalékára kell csökkenteni, hogy a föld éppen hogy elkerülje az ember által okozott éghajlati katasztrófát. Tekintve, hogy a harmadik viliágnak be kell hoznia a lemaradást, ez az iparosodott országok számára még erőteljesebb csökkenést feltételez. Minden egyes ember közreműködésére és nemzetközi egyezményekre is szükség van. Eddig azonban alig történt valami. A legnagyobb lélektani nehézséget az okozza, hogy az üvegházhatás nehezen észrevehető folyamat, és a fejlődés szempontjából nagyon kényelmetlen intézkedéseket kell hozni, amelyek hatásait még nagyon könnyű elnyomni. Egyelőre nincs olyan egyértelmű jelzés, mint az Antarktisz feletti ózonlyuk kialakulása az ózonprobléma szempontjából, mely 1987- ben a montreali jegyzőkönyvhöz vezetett. Ez kimondja, hogy tíz éven belül felére kell csökkenteni a klórozott és fluorozott szénhidrogének kibocsátását. Ez az első nemzetközileg kötélező egyezmény az egyetemes légszennyezés terén. Az üvegházhatás fokozódásának mérséklésével kapcsolatban, amely sokkal nehezebben elérhető cél, egyelőre még nincs hasonlóan drasztikus jelzés, így az erőket az energetikai problémakörben még mindig az atomenergia körüli hitvitákra használják fel, ahelyett, hogy azokat a széndioxid mennyiségének korlátozására fordíthatnánk. De hát tényleg nem kaptunk még figyelmeztetést? Tekintve, hogy a légköri jelenségek természetes ingadozási tartománya elég nagy, az ember által okozott éghajlatváltozást biztosan csak akkor lehet kimutatni, ha már olyan jelentőssé vált, hogy végzetes következményeinek elhárítása már elég nehéz probléma. Már ma is elég sok jele van a kezdődő változásnak. Először is a globális átlaghőmérséklet az egész világra kiterjedő műszeres mérésének kezdete, 1880 óta, fél fokkal emelkedett. Az ilyen nagyságrendű változások ugyan még beleférnek a természetes ingadozások tartományába, de figyelemre méltó, hogy a méréssorozat öt legmelegebb éve a mostani évszázadban fordult elő. Felmerül a kérdés, hogy vajon a szokatlan hőséghullámmal együttjáró katasztrofális szárazság, amely tavaly nyáron az Egyesült Államokban országszerte nagy termésveszteséget okozott, vajon már nem ízelítő-e abbál, ami ott az elkövetkező évszázadokban tartósan kialakulhat. Egyébként az Egyesült Államok középső és nyugati részén már a harmincas és az ötvenes években voltak olyan katasztrofális aszályok, amelyeket a szántóföldi termesztés arra alkalmatlan területekre való veszélyes kiterjesztése okozott. A télen Európában is egészen szokatlan időjárási jelenségekkel találkoztunk, Több mint másfél hónapon keresztül a szubtrópusi magas nyomású övezet kontinensünk felett északabbra tolódott. Ez olyan helyzet, amely a tipikus nyári napos időjárási helyzetnek felel meg. A szubtrópusi magas nyomású övezet ilyen, egyelőre átmeneti északabbra tolódása szintén a fokozódó üvegházhatás egyik következménye. A trópusi ciklonok tavalyi gyakorisága és szokatlan intenzitása mindenekelőtt a Karib-térségben és a középamerikai térségben, a Fülöp-szigeteken és Bangladesben újabb jelzés. A kialakulásukhoz az szükséges, hogy a tenger felszínének hőmérséklete legalább 27 °C legyen, vagyis az általános felmelegedés javítja kialakulásuk esélyeit és fokozza intenzitásukat. Minden kétséget kizáró bizonyíték ugyan még nincs a fokozódó üvegházhatás már meglevő hatásaira — erre mindenekelőtt a tengerek óriási hőkapacitása miatt még 10—20 évet várni kell. De ha a nemzetközi intézkedésekkel addig várunk, míg a mérési adatok 100 százalékos bizonyítékot szolgáltatnak, már sokkal nehezebb lesz a kitűzött célt elérni. Ma a 70 százalékos csökkenés eléréséhez évente 1,4 százalékkal kell csökkenteni a fosszilis tüzelőanyagok összes jelenlegi felhasználását. Tíz éven belül — az időközben folytatódó növekedés miatt — már 2,1 százalékkal és 20 év múlva már 2,8 százalékkal kellene csökkenteni. Emellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a montreáli jegyzőkönyv már intézkedett a klórozott és fluorozott szénhidrogének kibocsátási mennyiségének csökkentéséről. Éppen e viszonylag kis első lépés sikeres végrehajtásának kellene felbátorítania a felelősöket — és minden egyes embert — arra, hogy foglalkozzanak az üvegházhatás fokozódásának mérséklésével. Nem szabad elfogadni azt a gyakran kinyilvánított aggodalmat, hogy már túl késő van a sikeres beavatkozáshoz, vagy ilyen beavatkozást amúgy sem lehet végrehajtani, és csak arról van szó, hogy lehetőleg jól fogadjuk az elkerülhetetlen következményeket. Ha már nem is lehet minden kárt elhárítani, mégis mindent meg kell tenni, hogy a károk lehetőleg ne legyenek nagyok és elkerüljük a tulajdonképpeni éghajlati katasztrófát. 25
