Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)

1989 / 6. szám

nyitása a vízgazdálkodási munka fon­tos része. A környezet savasodása, a légköri felmelegedés, az üvegház hatás, a nukleáris összefüggések feltá rá sa újabb vizsgálatokat igényel. A nap­jainkban egyre gyakrabban jelentkező alga túlprodukció, az eutrofizáció, a lebomlás, a hulladékok vízre gyakorolt hatásának megismerése további fel­adatot jelent. A rendszeres és véletlen jellegű szennyezések elleni védelem, a havá­ba jellegű vízminőségi kárelhárítás változatlanul vízgazdálkodási tevékeny­ség. Foglalkozni kell azonban a riasz­tó rendszerek tökéletesítésével, és a vé­delmi technológiáik korszerűsítésével is. A vizek szennyezésének csökkentését szolgáló szankcionálás (csatorna- és szennyvízbírság) hatékonyabbá tétele, az új ösztönzők kialakítását szolgáló közgazdasági és jogi munkában való közreműködés szintén fontos felada­tunk. (Franciaországban pl. évente csak kisebb térség vízminőségi adatait vizs­gálják részletesen, a nagyobb térségek viszonyát csók néhány mórt érték állap­ján becsülik. A tételesen vizsgált tér­ségeket évente váltják, s országos fel­mérést csak öt évente végeznek. Érde­kes, hogy az USA-ban pl. a Mississip­pibe torkolló szennyezések ellenőrzését váltakozó időpontban végzik. Rendsze­rint éjszaka érik tetten a szűrő vissza­­mosatást, vagy tartályleűrítést Végző többletszennyezőket.) Az ország vízföldrajzi helyzete miatt különös jelentősége van a határvizek­nek. Ezek minősége alapvetően meg­határozza a vizek hazai felhasználha­tóságát. Nem közömbös, hogy milyen napi kapcsolatot alakítunk ki és tar­tunk fenn a szomszédos országokkal a kis-, és nagyvizek, a jég és különösen a szennyezések szempontjából. Az ál­talános kétoldalú kapcsolat rendszerint meghatározza a határvízi együttműkö­dés mozgásterét és rugalmasságát. Ez a szükségszerű megkötöttség gyakran lassítja, olykor lehetetlenné teszi a vi­zek esetében mindig sürgős együttes intézkedést. A közös vízgyűjtőn a'luifekvő ország vagyunk. Ezeík az adottságok megkö­vetelik, hogy azonos jogú partneri kapcsolatra törekedjünk. Az esetleges károkat — megfelelő előrejelzés ese­tén — közös erővel próbáljuk elháríta­ni. FeJ kell azonban a jövőben vet­nünk az okozott kár megtérítésének kérdését, bár erre a Duna völgyében eddig még nem volt példa. (A Colo­rado folyó határszelvényében az USA vízminőségi küszöb értékeket garantál. Például magasabb sótartalom esetén előre meghatározott mértékű kártérí­tést fizet Mexikónak.) Szólni kell vízgazdálkodásunk nem­zetközi szakmai megítéltetéséről is. A vízrajz a készletgazdálkodás, a térségi rendszerek kialakítása és a vízminő­ség-védelem terén kutatóink, szakem­bereink világszerte elismertek. Sok nemzetközi szervezetben látnak el ve­zetői tisztet, gyakran hívják őket elő­adásokra, szakértői munkára. Hazai vízgazdálkodási tevékenysé­günk szakmai megítélése általában kedvező. Hatékonynak ítélik a szerve­zetet, megfelelőnek a felkészültséget, s eredményesnek az adott viszonyok kö­zött az előrehaladást. Nem ilyen egyértelműen nyilatkoz­nak rólunk az igények és lehetőségek összehasonlítása terén. Több kritikát kaptunk már azért, hogy túl szigorúak az előírásaink, s ezt mi sem tudjuk teljesíteni (pl. szennyvízöntözés, tisztí­tási hatásfok, hulladékégetés, szemét­válogatás stb.). A fokozatos haladást — egyben az olcsóbb, nem a legkorsze­rűbb technológiák kialakítását, illetve átvételét — eredményesebbnek ítélnék külföldről. A külföldi cégekkel való együttmű­ködés kialakítását általában roppant bürokratikusnak tartják. Az olcsóbb készletek nem kellő ki­használását is több külföldi szakértő furcsállotta. Nincs kellő érdeklődés a vízerőhasználatban, ugyanakkor kör­nyezetszennyező létesítmények ellen nem intézkedünk. Hévizeink védelme és hasznosítása érdekében nem teszünk meg mindent. E téren sokkal nagyobb lehetőségeket látnak külországokból. Szinte minden vízgazdálkodással fog­lalkozó külföldi szakember kifejezetten rossznak minősíti kapcsolatunkat a sajtóval és a közvéleménnyel. Szakmai tápjaink színvonafát jónak ítélik, en­nek sincs másutt Visszhangja. Többen a munkánkat ismerő külföldiek közül a társadalommal való diplomatikusabb kapcsolat fontosságára hívták fel a fi­gyelmet. A sajtó a világon mindenütt szenzációcentrikus, azonban specialis­ták segítségével ilyen körülmények kö­zött is el lehet érni, hogy „public re­lation” a vízgazdálkodási tevékenysé­get — mint környezetmegőrző-szolgál­­tató munkát — támogassa. Dr. Nagy László V1ZITERV a környezetért! A világháborút követő intenzív mezőgazdasági és ipari fejlesztés önmagával párhuzamosan megkövetelte a víznek, — mint korlátozott mértékben rendelkezésre álló természeti erőforrásnak — hatékony védelmét. Ugyanakkor az egyre sza­porodó különböző rendeltetésű és nagyságú vízgazdálkodási létesítmények beruházásai a kapcsolódó tervezési háttér megteremtését is szükségessé tették. Az 1954-ben, azaz ép­pen 35 éve három tervezési intézmény egyesítésével, VÍZ­ÜGYI TERVEZŐ VÁLLALAT (VÍZITERV) megnevezéssel létre is jött a kívánt tervezési hátteret biztosító intézmény, amely mind súlyponti feladatkörében, mind szervezeti rendszeré­ben az idők folyamán bár változott, de jellegét megtartva e hosszú időszak alatt honunkban és külföldön sikerrel szol­gálta a vízgazdálkodást. A megalakulást követően döntő súlyt képeztek a mező­­gazdasági vízhasznosítás beruházásai. Ebbe beleértendők az öntözésen túlmenően a meliorációval, tógazdálkodással és egyéb vízrendezési (belvíz, belterületi vízrendezés stb.) tevé­kenységgel kapcsolatban felmerült tervezési igények. A hatvanas évek elejétől szinte robbanásszerűen indult meg az ivóvízellátás, a csatornázás és szennyvíztisztítás ter­vezési kereslete. A közműves tervezési feladatok a hetvenes évek elejétől a vállalat munkájában már meghatározóvá váltak, s az összes munka volumenből több mint kétharmad részt töltöttek ki. A nyolcvanas évek középső harmadában a közműves tervezéssel kapcsolatos igény különböző ismert okok miatt megtorpant, ugyanakkor — átmenetileg — a dunai erőműrendszerrel kapcsolatos tervfeladatok kerültek előtérbe, — melyben igen nagy százalékban a folyamsza­bályozási elemek tervezése dominált. A természetes felszín alatti vízkészletek helyenként kime­rülőben vannak, ezért újfajta — felszíni vízből származó — készletek létrehozása vált szükségessé. A víz — mint természeti erőforrás, s mint az ember létszük­ségletét szolgáló anyag, — az emberi környezet alkotó ele­me. A vízzel való gazdálkodás, illetve bármely megjelenési formájának mennyiségi és minőségi védelme, egyben ma­gának az emberi környezetnek oltalma. Jellegénél fogva te­hát minden ezzel összefüggő tervezési tevékenységet — már akkor is amikor a környezetvédelem kifejezést a mai értel­mezés szerint még nem fogalmazták meg — e cél vezérelt. Mindezek alapján nem tűnhet álszerénységnek az a meg-, állapítás, hogy a VÍZITERV szakágazaton belüli tevékeny­sége kezdettől fogva közvetlenül, de közvetve is — a társa­dalom, ezen belül annak legkisebb egyediének — magának az embernek, illetve az emberi környezetnek tudatos védel­mére irányult. Ugyanakkor egyáltalán nem tűnik paradoxon­nak az a megállapítás sem, hogy az emberiséget elsősor­ban a saját maga által létrehozott veszélyektől kell meg­óvni. Környezetvédelem a tervezőasztal mellől A mezőgazdasággal kapcsolatos tervezési munkák megin­dulásának idején a csonkított termőterületek rekultivációja, a meliorációs tervek, a különböző vízrendezési munkák je­lentették a környezetvédelem első lépéseit. A háború után a halastavas gazdálkodás üzemképes, aktív területe kevesebb mint ötödére csökkent. A helyreállítás, il­letve fejlesztés vonatkozásában új elv volt a tavak többcélú, 20

Next

/
Thumbnails
Contents