Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 6. szám
tálában lassult a vízminőségromlás üteme, s az anyagi eszközök differenciált feíhasználásávaJ a fontosabb területeken sikerült megállítani, vagy lassítani a káros szennyezési folyamatot. A szennyvizek összes mennyisége lassan, de állandóan emelkedik, a velük kibocsátott szennyezőanyag-terhelés azonban kismértékben csökken. A vízminőség-védelem 1990-ig azt a célt tűzte ki, hogy a dikromátos oxigénfogyasztással jellemezhető szervesanyag-terhelés 1985-höz képest mintegy 15%-kal, az ammonium-ammonianitrogén terhelés pedig kb. 20%-kal csökkenjen, — zsír-olaj terhelés és a sóterhelés stagnálása mellett. Az 1988. évi adatok alapján az állapítható meg, hogy a gazdasági problémák miatt néhány fontos vízminőség-védelmi beruházás átütemezése (pl. Debrecen, Miskolc biológiai tisztító berendezések) ellenére az előirányzatok országos méretekben teljesülnek. A dikromátos oxigénfogyasztással jellemzett szerves szennyezések csökkentését biztosíthatják a Dunai Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos környezetvédelmi beruházások, valamint a környezet terhelését növelő beruházások átütemeződései, elmaradásai. Az ammonium-am mánia-nitrogén csökkentést főleg a Péti Nitrogénművek vízminőség-védelmi beruházásaitól lehet várni. A létesítmények túlnyomórészt elkészültek, az üzemi terhelési zavarok megszűnte után remélhető a kedvező eredmény. A Duna a rajkai határszelvénynél az 1988. évben is folyarriatosan I. osztályú minőségű volt, változatlanul a II. osztályba sorolódnak azonban a biológiai szennyvíztisztítás produktumai — foszfát, ammónium-'ion —, alkalmanként a BOI5, vallomint gyakran az ásványolaj-származékok koncentrációja a III. osztályba. Részben a kedvező vízjárási viszonyoknak köszönhetően az év kilenc hónapjában a Duna teljes magyar szakasza I. osztályú volt. Budapest tisztítotton szennyvízterhelésének és a Duna öntisztító képességének változatlan egyensúlyát bizonyítja, hogy egy hónap kivételével a dunaföldvári szelvény alatt a vízminőség folyamatosan I. osztályú. Problémát a vízgyűjtőn — adott hidrometeorológiai körülmények mellett — a biológiai produkció okozhat. Császár József trend-analízise szerint a Duna vízminőségét alapvetően meghatározó szervesanyag-terhelések az 1965—1988 közötti időszakban jelentősen csökkentek. Ez nagy mértékben a csehszlovákiai vízvédelmi beavatkozásnak tulajdonítható, amelyet kiegészített az osztrák és valamelyest az ez irányú magyar tevékenység. Az eredmény nem csak a tisztító kapacitás bővítésének, hanem főként gyártástechnológiai korszerűsítéseknek köszönhető. A Duna oldott oxigén koncentrációja kedvező, a kívánatos 6 mg/l érték alá csak eredeti szennyező csóvákban, vagy pangó vízterekben sülylyedt. A nátriumion-koncentráció — bár az 1970-es évek közepéig növekedett — első osztályú. A nitrition koncentrációja jelentősebb szennyvízterhéléskor túllépi az I. osztály értékhatárát. Az ammóniumion-koncentráció a kedvező 1 mg I értéket a kora tavaszi időszakban rendszerint átlépi. Érdemi növekedés nem tapasztalható. Hasonló a helyzet a foszfátionok megjelenését illetően is. Az olaj megjelenése évről évre változó. A nehézfémek koncentrációja, bár időnként átlendül az I. osztály határértékein, emiatt még a Duna tisztítás nélkül is ivóvízként használható lenne. Bakteriológiai szennyezettség miatt azonban a Duna teljes magyar szakasza romló tendenciát mutat. Az egészségügyi szervek ezért tiltják a fürdést benne. A hidrobiológiái mutatók gyakran kedvezőtlenül alakulnak. Mint azt Császár József (KVM) vizsgálatai megállapítják, a fitoplankton fejlődése szempontjából lényeges tápelemek közül a szén (C) és a nitrogén (N) az ideálisnál bővebben van a vízben. A foszfor (P) a mosószerek és a műtrágyák fokozott használata miatt a Duna ortofoszfát koncentrációja 0,2—0,3 mg I- ről az elmúlt 30 év alatt megduplázódott. Érdekes, hogy az utóbbi években a Budapest feletti szelvényekben az intenzitás csökkent (feltételezhetően az NSZK-ban és Ausztriában a szennyvíztisztítás előrehaladása mellett eredményesebb a mosószerek foszfáttartalom-csökkentése.) A bajai szelvényben — vélhetően a hazai viszonyok miatt — az ortofoszfát-koncentráció még mindig növekvő tendenciát mutat. A Tisza felső szakaszán a közel természetes tisztaságú víz minősége az utóbbi időben lassan romlik. A Szamoson és a Krasznán érkező szennyezések miatt a települések, ipari létesítmények terhelését csak a Kiskörei Tározó kedvező vízminőségi hatása mérsékli. A Sajó és a Bodrog — a rövid szakaszra I. osztályúra tisztult — Tiszát a BOI5 az ammonium és a nitrition, valamint az ásványolaj-származékok következtében II. osztályúvá rontja. A Körösök általában tiszták, de az esetenként rendkívüli szennyezések miatt hígító hatásuk nem mindig érvényesül. A Maros szinte állandóan III. osztályú romló tendenciával, azaz a meglévő technológiával nem tehető vízhasználatra alkalmassá és számottevő ökológiai károsodást is okoz. A Tisza vízgyűjtőjén egyelőre javulásra nem lehet számítani, ezt csak a felvízi országokban lényegesen felgyorsuló vízminőség-védelemmel lehetne biztosítani. Hazai vízvédelem egyes térségekben helyi javulást érhet el (pl. a debreceni szennyvíztisztító üzembe helyezésével a Kösely, Hortobágy—Berettyó vízrendszernél). A vízminőség kedvező változását jelentheti nagyobb tározó kialakítása és jelentősebb vízátvezetés például a Dunából. A Balatonra vonatkozó vízminőségi követelmények az országosnál szigorúbbak. Az 1988. nyári időszakban a Balaton nyílt vize tiszta, a Szigíiget és a Keszthelyi-öböl vize tűrhető volt. A Szigligeti-öbölben a kedvezőtlenebb vízminőséget magas oxigénfogyasztás, a foszfor és az oldott vas; a Keszthelyi-öbölben ezeken felül a klorofil okozta. A közegészségügyi vizsgálatok 30 strandra terjednek ki. Ezek bakteriológiai vízminősége tűrhető volt, kórokozó baktérium 9 strandon, 1—1 alkalommal volt kimutatható. A Balaton tápanyagtartaJéka, mindenekelőtt a foszforkészlet, elegendő ahhoz, hogy algákra kedvező időjárási viszonyok között (szárazság, szélcsend, napfény), az 1982. évben is tapasztalt vízvirágzás bekövetkezzék. A felszíni vizek nehézfémtartalma közel megegyezik a természetes háttér szennyezettségével Lokálisan, ismert szennyezőforrások miatt, higany és cink szennyezések fordulnak elő rövid vízfolyásos szakaszokon. A bakteriológiai vizsgálatok szerint a felszíni vízfolyások minősége a kémiai paramétereken alapuló minősítésnél rosszabb. Ugyanakkor a bakteriológiai jellemzők nem az egész víztestre, hanem a pontszerű mintákra jellemzőek. 1987-ben 236 esetben, 1988-ban 248 esetben észleltek rendkívüli felszíni vízszennyezést, leggyakoribban kőolajat és származékait. A felderített esetekből 30, illetve 35 volt külföldi eredetű. A talajvizek (0—20 méter mélységtartomány) már az ország nagy részén olyan mértékig szennyezettek, hogy ivóvízbázisként nem vehetők számításba. Ezen kívül a vízföldtani viszonyoktól függően veszélyeztethetik a mélyben lévő vizek minőségét. Magyarországom 1988. év végén 670 olyan kis település volt, ahol közműves vízellátás nincs, az ásott kutak vize nitráttal szennyezett. Ez a körülmény 1—1,5 millió lakost érint. Ezeken a területeken a súlyosabb egészségügyi ártalmak megelőzése érdekében átmeneti vízellátási szükségmegoldások bevezetésére került sor (tartálykocsis vízellátás, gyermekek részére csomagolt ivóvíz). Az ország vízkészletének 20— 25%-a I. osztályú, fertőtlenítéssel alkalmas fogyasztásra. Ilyenek a hideg karsztvizek (Aggteleki karszt, Bükk, Dunántúli-közép hegység, Mecsek), egyes partiszűrésű vizek pl. Szentendrei-sziget kevert vize), egyes rétegvíztartók vize (pl. Kisalföld, Duna—Tisza köze, Maros hordalékkúp bizonyos területei). A vízkészletek mintegy háromnegyede II. osztályú, ezek a már alkalmazott kezelési technológiákkal tehetők alkalmassá vezetékes vízellátásra. Leggyakrabban — a vízkészletek 40—45boában vastalanítás és mangántalanítás szükséges. A robbanásveszélyes gáztartalom (metán) a vízkészletek 15%ában tesz szükségessé kezelést. Az Alföld DK-i felén 65 település 450 ezer lakosa vízellátását zavarja a megengedettnél magasabb természetes eredetű arzéntartalom. A veszélyeztetett településeken a csecsemők és anyák vízellátása megoldott. Az arzénmentesítő technológiát néhány vízmű már alkalmazza, de az arzénos, vasas iszap ártalommentes elhelyezése új gond. A vízmi nőség-.javító program első üteme az 1988. év végéig fejeződött 18
