Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 6. szám
kibocsátás és ülepedés kiegyenlíti egymást, azaz a levegőben külföldről érkező és az országból távozó nitrogiénoxid mennyisége gyakorlatilag egyenlő. A levegő és a csapadékvíz nitrogén-oxid, illetve nitrát koncentrációja azonban az elmúlt 15 évben lényegében egyenletesen emelkedett. A csapadékvíz savasodása tapasztalható nálunk is. A savasság kétharmada kénsavból, egyharmada pedig salétromsavból származik. Ez utóbbit feltehetően a gépkocsiforgalom növekedése okozza. Magyarország területére évente átlagosan 58 km3 csapadék hullik. Ennek azonban nagy része, 54 km3 elpárolog, vagy a mélyebb rétegek felé szivárog. A patakok, folyók medrében mindössze 7%, azaz 4 km3 folyik le. A vízigények kielégítését nehezíti, hogy a folyók általában nyáron szállítják a legkevesebb vizet, viszont az öntözés vízigénye július-augusztusban a legnagyobb, az ipar hűtővízszükséglete és a lakosság vízfogyasztása is ekkor a legjelentékenyebb. Míg 1949- ben az ország teljes vízigénye 1 milliárd m3 volt, 1970-;ben ez az érték 5,3 milliárd és 1990-ben eléri a 8 milliárd m3 értéket. Korábban a mezőgazdaság, az ipar és a lakosság vízigényét nem befolyásolta a vízkészlet pillanatnyi állapota. Ez egyfelől annak tulajdonítható, hogy az egyes igényszintek a kedvezőtlen ellátottság miatt meglehetősen alacsonyak voltak. Másfelől a folyók vízkészletéhez viszonyított teljes vízigény olyan kis hányadot jelentett, hogy annak kielégítése a készlet szempontjából nem jelentett gondot. A vízigények növekedése a gazdasági és társadalmi fejlődés szükségszerű velejárója. Hatása minden országra kiterjed, de gondot, megoldási problémát különösen ott jelent, ahol a természetes vízkészlet korlátozott. Magyarország vízkészlete — már a jelenlegi igények szintjén is — kedvezőtlennek ítélhető. Nehezíti helyzetünket az a körülmény, hogy felszíni vízkészletünknek mindössze 5%-a ered hazánk területén, míg a készlet 95%_a külföldről érkezik az országba. Ez a kedvezőtlen arány azt jelenti, hogy a külföldről érkező vizek mennyisége — a felsőbb fekvésű országok vízfogyasztásának 'növekedésétől függően — csökken. Ugyanakkor az alattunk fekvő országok jogos és elismert vízigényét tiszteletben tartva, a 'hazánkba érkező vizek jelentős hányadát tovább kell engednünk. Évente átlagosan 114 km3 víz érkezik hazánkba és az itthon keletkezőkkel együtt — párolgási, szivárgási és felhasználási veszteséget is figyelembe véve — 120 km3 felszíni víz távozik. A növekvő vízigények és a csökkenő mértékben rendelkezésre álló vízkészlet közötti feszültség hozta létre a vízkészlet-gazdálkodást, mint önálló tudományterületet. Az ötvenes évek elején kezdődött meg a vízkészletek tudományos igényű területi és országos felmérése. Ezt követte a vízigények távlati vizsgálata, majd a készlet és igény egybevetése alapján a vízmérlegek kidolgozása. E nagyszabású munka eredménye első ízben 1965-ben az Országos Vízgazdálkodási Kerettervben jelent meg. Ennek korszerűsítésére 1984-ben került sor. Az 1970-es évek elején indult fejlődésnek a mérlegmódszertan, kapott katedrát a tárgy az egyetemi és főiskolai oktatásban és vált alapfontosságú tényezővé a vízgazdálkodás fejlesztésének minden területén. A vízkészlet és a vízigény felmérése teremti meg azt a bázist, amely az általános fejlődést reálisan előre tervezhetővé teszi. A fejlődés a vízkészlet gyarapítását követetni meg. Ez a munka — amelynek elvégzése meg kell előzze az igények jelentkezését — elsősorban tározók kialakítását és a folyók vízlépcsőzésével létrejövő medertározók építését teszi szükségessé. Míg 1945-ben a tározóit víztérfogat alig érte el az 50 millió m3-t, addig 1990-ben már 1000 millió m3 mesterségesen tározott vízzel gazdálkodhatunk. E nagyszabású feladat keretében épült meg a Tiszalöki és Kiskörei Vízlépcső, és kezdtek hozzá a Tisza teljes csatornázásának előkészítéséhez. Lényegében befejeződött a körösvölgyi fejlesztés, átadásra kerültek a Körösön a vízkészlet-szabályozó duzzasztóművek. 1974-ben avatták a Sió alsó szakaszán épített Sió torkolati művet, amely a dunai jeges árvizek kizárásán túlmenően állandó duzzasztott vízszint biztosításával kedvezően befolyásolja a Balaton vízháztartását is. A Dunán, a magyar szakaszon nincs működtethető medertározás. Vízkészleteink növelése érdekében tett intézkedéseink közül az utóbbi 20 év során épült közel 300 tározó köréből is ki kell emelni a Rakacai, a Lázbérci, a Köszörű-völgyi, és a Csórréti tározók megvalósítását. Említésre méltó az 1990-ben üzembe helyezésre kerü.lő Szabolcs-Veresmarti síkvidéki tározó is. A vízkészletekkel való foglalkozás kiterjedtségét jól jellemzi az elvi, a létesítési, az üzemelési engedélyek, illetve a vízhasználatok száma. Az igazgatóságok 1988. évben például 945 elvi vízjogi engedélyt, 1901 létesítési engedélyt és 2161 üzemeltetési engedélyt adtak ki. A felszíni vízhasználó engedélyezések száma 5690 volt 1988- ban. A vízigény, különösen a jó minőségű ivóvíz kielégítésére alkalmas vízkészlet másik forrása a felszín alatti víz. Az ország hasznosítható felszín alatti vízkészlete — figyelemmel az 1961—62. évi meghatározásra, s az 1968. és 1984. évi felülvizsgálatra — biztonsággal 5 km3 dinamikus készlettel jellemezhető. A talajvizet, a parti szűrésű vizet, a karsztvizet és a mélységi vizet magába foglaló felszín alatti vízkészlet — tekintettel kedvező minőségére — elsősorban a lakosság ivóvízellátása érdekében kerül felhasználásra. Ebből a készletből fedezhető az iparnak a különleges tisztaságot és minőséget megkövetelő vízigénye is. Értéke miatt a felszín alatti vízkészlet különleges gondosságot igényel. Minősége és mennyisége a további fejlődés tartalékbázisa, bár védelme és kitermelése egyre nagyobb költséggel jár. A teljes vízigénynek egyötödét fedezik a felszín alatti készletek és mégis a felszín alatti vízkészletet használók száma a felszíni vizet igénylőkénél lényegesen nagyobb. Az 1988. év végén az e készletet fogyasztó nyilvántartott engedélyesek száma 28 366. A fogyasztást és a szabályos használatot az Igazgatóságok ugyancsak rendszeresen ellenőrzik. Magyarország felszíni és felszín alatti vizeinek megfigyelése és mérése a vele gazdálkodók feladata. Az általános mennyiségi és minőségi jellemzést, a vízkészlet-gazdálkodást, vízkárelhárítást szolgáló törzshálózati rendszert a több mint 100 éves múltú (mai nevén környezetvédelmi és vízgazdálkodási szervezet működteti. A felszíni vízminőségi törzshálózatban 260 szelvényben évente 1252 alkalommal, összesen mintegy 11300 vízminta több, mint 50, korábban fizikai-kémiai, újabban biológiai jellemzőjét határozzák meg. Az öntözésre felhasznált vizek minőségét külön mérőhálózatban ellenőrzik. A felszín alatti vízminőség-figyelő törzshálózatban közel 600, többségében ivóvízellátásra igénybe vett vízbázis termelő és megfigyelő kútjából vesznek rendszeres vízmintát. Ezek vizsgálata az üzemi mérésekkel együtt elsősorban az ivóvízellátás biztonságát szolgálja. A közegészségügyi szolgálat a folyók, tavak, tározók part menti, fürdésre, csónakázásra, illetve vízkivételre igénybe vett részein — mintegy 700 helyen — végez rendszeres (évi 6—12) ellenőrzést. Az országosan egységesített számítógépes feldolgozás eredményeként a havi vízminőségi értékelés a tárgyhónapot követő 2 hét alatt elkészül és közreadásra kerül. A víztermelő üzemi és állami közegészségügyi ellenőrző rendszer feladata, hogy a közvetlen hasznosításra kerülő vizek minőségét biztosítsák. Különösen a felszíni vizek minőségi alakulásában az egyre növekvő emberi hatások ellenére döntő szerepe van az adott időszak időjárásának, mindenekelőtt a vegetációs időszak hő- és csapadék-háztartásának, állóvizek esetében a szélviszonyoknak. Az általános vízminőségi értékelés ezért elsősorban a tartós tendenciák hoszszabb időszak alatt történő meghatározására irányul, egy-egy év, vagy annál rövidebb időszak adataiból meszszemenő következtetést nem szabad levonni. Hazánk említett földrajzi helyzete miatt a folyóinkon lefolyó vízmennyiség 95—96%-a külföldről származik. Ennek megfelelően a természetes vizeinkben előforduló szennyezőanyagoknak is jelentős részét a környező országokból kapjuk. A felszíni vizek fokozott védelmével az utóbbi másfél évtizedben a hagyományos szennyezések tekintetében ál17
